Csoportosan (egy autóbusznyi kiránduló) érkeztünk a csárdába. A szervezőnk jó előre mindent egyeztetett a csárda tulajdonosaival, így nagyon gyorsan, gördülékenyen ebédeltünk meg. A kiszolgálás kedves, figyelmes alkalmazottakkal működik. Az általunk választott ebéd bőséges és finom volt. Üdítő látvány a csárda és a körülötte elterülő park.
Barátainkkal érkeztünk ebbe a hangulatos étterembe. A pincér már az italrendelésnél is igen lekezelően viselkedett. És sajnos ez a hozzáállás később sem változott, rendszeresen elfelejtette az italainkat és ha még említettük olyan arrogáns volt, hogy szörnyű! Az étel amit rendeltünk szinte mindegyik ugyanolyan íztelen volt.
A fűszerek nagyon hiányoztak belőle. Sajnos a pincér viselkedése, és az íztelen étel igen csak lehúzta az étterem színvonalát, nem tudok jó véleményt mondani róla.
Igazi csárda hangulatba csöppentünk, amikor megérkeztünk. Kis köves járda sejtelmesen vezet be a "farmra" A Természet lágy ölén megéhezik az ember. . . Csodás, tiszta kert, egy kis játszótér, madár nézegető óriás kalitka, hagyományos régi csárda épület, autentikus bútorzat, kockás terítő. Pesti vendégeinknek pont ez kellett!
Hagyományos ételek az étlapon, készségesen lehetett variálni mindenkinek a saját ízlése szerint. 14-en voltunk, mégis viszonylag egyszerre tudtunk nekikezdeni az ételeknek. Addig gondoskodtunk a jó hangulatról, remek pálinka és egyéb ital választékukkal. A mi szerencsénkre nem voltak sokan, mert elég hangosak voltunk, valahogy ezt is kihozta belőlünk a csárda varázsa. A tányérról szinte lelógtak a húsok, akkora adagok voltak. Retro volt az érzés, mert mostanában divat a minimal és a modern ízesítés, de egy ilyen helyre ez való. Mindenki 20 évvel érezte magát fiatalabbnak a környezet miatt. Ha muzsika is lett volna, talán dalra és táncra is fakadunk. Összességében egy pozitív, kortalan vacsorának voltunk részesei. Lópofa ötlet volt betérni.
Nagy adag és finom ételek, kellemes környezet, játszótér a gyerekeknek. Az ételt gyorsan kihozta a pincér, azonban a leves lemaradt (sebaj). Egyik nagy előnye, hogy közel van a fürdőhöz. Kertje szép és nagyon tetszett a telefonfülke, amelyben különböző madárhangokat hallgathatunk. A gyerekek örültek a tetőn bolondozó cicáknak :-)
A Lópofa csárda Kiskunmajsa egyik biztos pontja, egy hangulatos fősodratú hely, hagyományos magyar konyhával. Tartanak hálóval elkerítve gyöngytyúkot és pávát is. A beltér rusztikus, hangulatos, a kerthelység szép zöld, jó itt üldögélni.
Ettünk legényfogó levest, melynek íze jó volt, a kukoricát tájidegennek éreztük benne, a zöldborsó túlfőtt, elvesztette szép zöld színét, de összességében korrektnek találtuk a sertésraguval készült levest. A Jókai bableves jó volt ízre, itt a krumpli volt felesleges, a bab meg kevés, de ez sem volt rossz. A pacalpörkölt és a birkapörkölt jól sikerült, kicsit még főhetett volna mindkettő, de ízre meg voltunk elégedve. A sajttorta kiemelkedőnek bizonyult. A rántott harcsa korrekt átlagos, a mellé adott steak krumpli mirelit. Az árak kedvezőek, a kiszolgálás kedves, udvarias. A Zorán nevű szerb pincér a Délvidékről jár át dolgozni. Tisztes 4 pont.
Megfogott az étterem helyezkedése egyszerűsége ,finom és kiadós ételek. Ha tehetem újra megyek. A kiszolgálás gyors volt,minden megfelelő volt. Csodás a környezet rendezett udvar. A mosdó tiszta megfelelő volt. Az udvar tele virággal gyönyörű. A kert végében egy mini bemutató madarakból /páva,fácán,galamb stb/,egyszerü és csoda szép mint egy elvarázsolt kastély.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az étterem hangulata ami elsősorban megfogott. Ahogy belépsz a kapun, csodás kert és kikövezett út vezet a bejáratig, tele virággal, őszi dekorációval, tyúkudvarral, sőt egy telefonfülke, amiben minden kagyló felvételnél más-más madárhangot hallani, játszótér, szép faragott szobrok.
az étterem tipikus kockásabroszos hely, de nagyon jó a hangulata, kandalló a tér közepén a falon és mindenhol lovak és szamarak képei, szobrai. semmi luxus, vagy extra, a padló simított beton, nekünk mégis bejött. a mosdó tiszta kultúrált, a kiszolgálás gyors és kedves, az étel nagyon finom volt. én bátran ajánlom mindenkinek
Bár a kiszolgálás gyors volt, sajnos az étel íztelen volt, és köretet sem azt kaptam amit kértem. A mennyiséggel nem volt gond. A helyiség ahol asztalhoz ültünk számomra nem volt megfelelő. A terítő lukas, a padok közötti helyek szűkek, a mögöttem ülővel szinte összeértünk.
A kabátoknak nem volt elég hely, a helyiség fűtetlen, rosszul záródó bejárati ajtó mindig kinyílott így még hideg is volt. Ár érték arányában sokat fizettünk.
Márton napi csomagot fizettünk be a Kiskunmajsai kirándulásunk alkalmából. A Csárda hangulatos kellemes tiszta. Az étel választék bőséges és adagok is. A fél adag is bőséges. Kiváló ízek , gyors precíz kiszolgálás. A Márton napi liba sült nagyon finom volt. A toalett is tiszta volt.
Talán annyi negatívum, hogy az oda vezető út nincs megvilágítva így sötétben kicsit botladoztunk a bekötő úton amíg a szálláshelyre értünk. Nyáron nagyon szép lehet a kerthelyiség rész is hiszen még mindig feltűnően szépen gondozott , játszótérrel , fa szobrokkal, sütögető kemencével. Esküvők találkozók megrendezésére kiváló helyszín. A vacsora alatt élő zene szólt kellemes vacsora aláfestésnek kiváló zenét szolgáltattak.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.