Mezőhegyes város Békés megyében, a Csanádi-háton fekszik, a román határ mellett. A település már az ókortól lakott volt. Több leletet is találtak, mint például kő- és csonteszközök, vagy a bronzkori temető sírlakóinak tárgyai. A török pusztítása után a terület elnéptelenedett, de Csekonics József lovaskapitány javaslatára 1785-ben II.
Tovább olvasom >>
József, a kalapos király ménestelepet alapított itt, amellyel elősegítette a falu újratelepülését. A régi épületekből ma 53 műemléki védelem alatt áll. Nevezetességek: Szent György-templom, református templom, evangélikus templom, víztorony és szivattyúház, haranglábak, Fedeles lovarda.
Szüleim házassási évfordulóját ünnepeltünk és az ételek nagyon finomak, mindig is azok voltak, nem hiába híres az étterem, de ma a kiszolgálást is szeretném megköszönni...Minden pincér nagyon kedves volt, de a mi pincérünk különösen. Két kisgyerekkel voltunk és külön odafigyeltt rájuk, ami ritka...
Minden kiváló volt. A személyzetnek azért adtam csak négy csillagot, mert az Erkel szárnyon, ahol a szobánk volt, a pincérek többsége nem foglalkozott velünk. Második nap vacsoránál vizet kértem a pincértől. Nagy hőség volt. Mondta a megszólított pincér, hogy majd jön a kollégája és hoz. Nem jött...