Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A világörökségi várólista 10 csodája – Mit rejtenek, és hol találhatók?

Nyolc ámulatba ejtő helyszín került fel ez idáig az UNESCO világörökségi listára Magyarország területéről. Tíz különleges hely viszont még arra vár, hogy a javaslati listáról feljebb jusson, és megkapja méltó titulusát. Páratlan kulturális és természeti terepek ezek, így arra biztatunk, készíts saját bakancslistát a várományosi listából!

 

A világörökség program azon túl, hogy az emberiség kulturális és természeti örökségét jegyzi, annak védelmére is kiemelt figyelmet fordít. Gondos őrzését a résztvevő államok is vállalják, mindezt egy egyezménnyel is megpecsételik. Az egyedi értékek így nemcsak a jelenben kapnak védelmet, hanem a későbbi generációk számára is irányadó lesz ezek becsben tartása.

Hazai helyszín 1987-ben került először a listára, Hollókő és Budapest világörökségi helyszínei, a Duna-part látképével, valamint a Budai Várnegyed révén (az Andrássy út, és annak történelmi környezete később vált a lista részévé).

A 8 festői helyszín közé még a következőket soroljuk: az Aggteleki-karszt barlangjai, Pannonhalmi Bencés Főapátság, Hortobágyi Nemzeti Park, Pécsi Ókeresztény sírkamrák, Fertő-táj, Tokaji borvidék.

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
3+1 bakancslistás, világörökségi helyszín Magyarországról
Mi a közös a Kínai nagy falban vagy az egyiptomi Holtak városában? Ugyanaz, ami összeköti a csodás Hollókőt, vagy épp a Tokaji borvidéket… azaz mind a UNESCO Világörökségi helyszínek közé tartoznak.

 

 

Most pedig mutatjuk a 10 várólistás, varázslatos helyszínt.

A budai termál karsztrendszer barlangjai

Tudtad, hogy a főváros méltán népszerű gyógyfürdői ennek a termál karsztosodásnak köszönhetik vizüket? Talán meglepő lehet, hogy kialakulása 15-20 millió évvel ezelőttre vezethető vissza. A legnagyobb kiterjedésű karsztrendszert a Rózsadomb alatt lelhetjük fel, ahol közel 80 barlangot köt össze a körülbelül 30 kilométeres folyosórendszer. Fedezd fel a Pál-völgyi-, a Mátyás-hegyi-, és a Szemlő-hegyi-barlangot!

10 világörökségi várólistás látnivaló - Pál-völgyi barlang (Színházterem)10 világörökségi várólistás látnivaló - Pál-völgyi barlang (Színházterem)

 

 

Az ipolytarnóci ősélőhely

Eredj cápafogakkal hintett, tengerparti föveny nyomába, térképezd fel a szubtrópusi erdő óriási, megkövült fáit, tanulmányozz egzotikus növénylenyomatokat, és ősvilági élőlények lábnyomait, és légy tanúja a vulkáni tufa sodrásában összesült maradványoknak! Nem, ez nem egy kalandfilm forgatási helyszíne, hanem az ipolytarnóci ősmaradványok területe, ami a geoturizmus egyik legkedveltebb hazai kirándulóhelye.

A világörökségi várólista 10 csodája - Fotó: Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi TerületA világörökségi várólista 10 csodája - Fotó: Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
5 gyönyörű tanösvény tavaszi túrákhoz
A nyiladozó-illatozó krókuszok, tulipánok, nárciszok és jácintok egytől egyig hirdetik: beköszöntött a tavasz. Ilyen tájban egyre nagyobb vonzást érzünk a túracipőnkhöz, hogy megragadjuk, majd nyakunkba vegyük valamelyik feltöltődést ígérő útvonalat. A tanösvények tökéletes választások ilyenkor, hiszen bandukolás közben játszva tanulhatunk olyan dolgokról, amikről talán még sosem hallottunk.

 

 

Erődrendszer a Duna és a Vág összefolyásánál Komárom-Komárno-ban

A Monostori Erőd turisták sokaságát vonzza évről évre. Nem csoda, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchiából fennmaradt legnagyobb erődrendszerről van szó. A történelem során számtalanszor átépítették, kibővítették, mégis megőrizte egységességét, és talán igazi különlegessége ma abban rejlik, hogy természeti környezetével is kapcsolatba lépett. Az épületegyüttes teteje ugyanis lekerült a talajszintre, így fű és vadvirágok borítják.

A világörökségi várólista 10 csodája - Monostori erődA világörökségi várólista 10 csodája - Monostori erőd

A világörökségi várólista 10 csodája - Monostori erőd/ Fotó: Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit. Kft.A világörökségi várólista 10 csodája - Monostori erőd/ Fotó: Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit. Kft.

 

 

Lechner Ödön premodern építészete

A hazai szecessziós építészet megteremtőjének 5 jelentős – egytől egyig megbabonázó – épülete szerepel a világörökségi várólistán (az első 4 Budapesten található): Iparművészeti Múzeum, Szent László plébániatemplom (Kőbánya), Földtani Intézet, Postatakarékpénztár, kecskeméti városháza.

A világörökségi várólista 10 csodája - Iparművészeti MúzeumA világörökségi várólista 10 csodája - Iparművészeti Múzeum

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Ismerd meg Budapest Világörökség helyszíneit!
Ezen a nyáron találni sem lehetne jobb időpontot arra, hogy felfedezd Budapest legszebb pontjait, amik miatt turisták ezrei érkeznek évről-évre a fővárosunkba. Fedezd fel a legszebb Világörökségi helyszínek!

 

 

A római limes magyarországi szakaszai

A Római Birodalom szárazföldi határvédelmi létesítményeinek magyarországi szakasza a Duna mentén húzódott. A mai napig sok-sok helyszínen fellelhetjük maradványait, legyen szó például Óbudáról vagy Verőcéről.

10 világörökségi várólistás látnivaló - Aquincum, Budapest (Óbuda)10 világörökségi várólistás látnivaló - Aquincum, Budapest (Óbuda)

 

 

Balaton-felvidéki Kultúrtáj

A Tihanyi-félsziget és természeti környezete már 1993 óta szerepelt a várólistán, ehhez jött hozzá a Tapolcai-medence tanúhegyeinek területe, a Hévízi tó, majd a Káli-medence, Balatonfüred reformkori városrésze, valamint a keszthelyi Festetics kastély és park.

 

 

A Felső-Tisza-vidék harangtornyai

Magyarország északkeleti szögletében lélegzetelállító harangtornyok törnek az ég felé. Ezeket a településeket semmiképp se hagyd ki, ha rajongsz az építészetért: Nyírbátor, Nagyszekeres, Kölcse, Zsurk, Vámosatya, Lónya, Tiszacsécse.

10 világörökségi várólistás látnivaló - Far harangtorony, Nyírbátor10 világörökségi várólistás látnivaló - Far harangtorony, Nyírbátor

 

 

Esztergom és Visegrád középkori magyar királyi központok, valamint az egykori Pilisi királyi erdő területe

Az esztergomi várat Géza fejedelem kezdte építtetni a 10. század végén, és a magyar történelem kiemelkedő fontosságú helyszínévé vált. Szakadékos oldalfalak határolják, és ha ezek a falak beszélni tudnának, akkor bizonyára milliónyi érdekes történetet hoznának elő a múltból. Ne hagyd hát ki az ország egykori fővárosát, és annak középkori erődítményét! Sőt, ha a törökországi Ankarában járnál, fedezd fel az ott felépített mását is (Estergon Kalesi)!

Visegrád szintén középkori királyi központ volt, a Felső- és Alsóvár egyaránt erről tanúskodik. Tudtad, hogy évente több tízezren látogatnak el a Fellegvárba? Valljuk be, az építményen túl a Dunakanyarra nyíló, lélegzetelállító panoráma is szerepet játszik ebben!

A világörökségi várólista 10 csodája - EsztergomA világörökségi várólista 10 csodája - Esztergom

 

 

 

Magyarországi tájházhálózat

A közel 600 magyarországi tájházat a helyi népi kultúra legsajátosabb emlékeiként tartjuk számon. Nagy részük védett népi műemlék vagy helyi védettséget élvez. Közel 200 tájház pedig muzeális intézményként is funkcionál. Tárgyi világuk nemcsak őrzi, hanem megismerteti az adott kor népi hagyományait, melyeket így újra is élhetünk. A több száz múltidéző helyszín közül nem könnyű válogatni, de ha teheted, a zsámbéki Szent Vendel Domborműves Népi Lakóházat, a Noszvaji Gazdaházat, a Balatonkenesei, a Jósvafői, és a Tényői Tájházat, valamint a Cáki Pincesor Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményt például semmiképp se hagyd ki!

10 világörökségi várólistás látnivaló - Cáki pincesor10 világörökségi várólistás látnivaló - Cáki pincesor

 

 

Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok

A II. József császár által 1784-ben alapított ménesbirtok hosszú idők óta a magyar lótenyésztés egyik központja. Jelentőségét nemcsak tájképi szempontból emlegetik, hanem építészetileg és technológiailag is. Szívd magadba az alföldi táj szépségét, élj a lovasturizmus kínálta, pihentető élményekkel, és válaszd az agrártörténeti emlékek által nyújtott, csendes idillt!

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A SEFAG Zrt. is csatlakozott az Aktív Magyarország által indított „Tavaszi nagytakarítás” elnevezésű programhoz, amelynek keretében közel 2 tonna szeméttől szabadították meg a kaposvári parkerdőket.
Magyarország hetedik legnagyobb településeként Kecskemét bővelkedik a nevezetességekben. Budapest és Szeged között félúton található, így akár a fővárosból, akár az ország délibb régióiból közelítjük meg, nem kell sokat utaznunk, hogy valami izgalmas programot találjunk. Cikkünkben összegyűjtöttük a város legfigyelemreméltóbb látnivalóit, úgyhogy irány Kecskemét!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Kicsiben a világ – miniatűr kiállítások
Amilyen kicsik, annyira érdekesek ezek a kiállítások, mert itt a szemünk előtt elevenednek meg gépek, városok, mozdonyok, falvak vagy éppen könyvek. A miniatűr kiállítások különlegessége, hogy méretarányosan, kicsinyített formában gyönyörködhetünk bennük. Mutatunk néhány mini kiállítást, amit érdemes megtekintenetek.
Tavaszi bakancslista az Északi-középhegység meghódításához
Ha otthon ülve azon gondolkodtok éppen, hogy mit is csináljatok a hétvégén, akkor most levesszük a vállatokról ezt a terhet, ugyanis cikkünkben elhoztuk nektek az Északi-középhegység legizgalmasabb várait, természeti látványosságait és kirándulóútjait. Nektek már csak választanotok kell, hogy a túrabakancsot veszitek fel, vagy inkább egy lovagi palástot!
Balatoni családbarát wellness szállodák, amiket a gyerekek is imádni fognak!
2022.03.11 | 11 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
A Balaton partja telis-tele van családbarát wellness szállodákkal, ahol a gyerekekre is kiemelt figyelmet fordítanak. Akár totyogó apróságokkal, akár kamaszokkal tervezitek a pihenést, garantáltan találtok olyan hotelt, amely minden igényeteket kielégíti. Ebben a cikkben olyan balatoni családbarát wellness szállodákat mutatunk, amiket a gyerekek is imádni fognak!
Top 10 olasz étterem Budapesten
2021.12.18 | 7 perc | Gasztronómia
Ha vérbeli olasz ízekre vágyunk, nem kell Rómáig vagy Nápolyig utaznunk ahhoz, hogy belekóstoljunk a dolce vita ízeibe, elég csak Budapest kedvelt, autentikus olasz éttermeimnek egyikébe ellátogatnunk. Mutatjuk is a kedvenc 10 olasz éttermünket!
10+2 legszebb természeti látnivaló Magyarországon - Mars-expedíció, Holdra lépés és rejtőzködő csodák a természetben
Sétáljatok vörös lankákon, másszatok fel a szélfútta fennsíkokra, utazzatok vissza a múltba, mert ezúttal a természetben lapuló, 12 különleges kincs nyomába eredünk. Magyarország legszebb természeti kincsei és látnivalói közül muatunk most párat.