Agapanthus adatlapja

A hotel visszaigazolta a foglalást, az átutalás beérkeztét. Minden rendben volt. Még egy hosszas eligazítást is küldtek a házirendről, a kötelező vendégmagatartásról. Elolvastuk, tudomásul vettük. Megérkeztünk, a recepciónál gond nélkül elintéztük a bejelentkezést, ám amikor azt hittük, ezzel megvagyunk és továbbra is minden rendben, a recepciós azt kérte, hogy fizessünk 20 ezer forint depozitot. Hogy mit? Soha, sem külföldön, sem itthon ilyen gyakorlattal még nem találkoztam! Ettől persze még az Oasis Inn Budapest alkalmazhat ilyen eljárást, csakhogy ezt előzetesen tudatni kell, kellene a vendéggel. Ez ugyanis a szálláshely és a vendég között létrejövő szerződés egy lényeges eleme, amellyel kapcsolatban azt is közölni kell, hogy mire szolgál a depozit, milyen esetben tarthatja meg a szálloda ezt az összeget részben vagy egészben stb. Mi viszont erről előzetesen mit sem tudtunk. A foglalás során és a nekünk küldött részletes eligazításban sem esett szó depozitról, ezért határozottan visszautasítottam a kifizetését. Megkonzultálták egymás között, és eltekintettek a letét beszedésétől. Nem indult hát valami jól az Üllői úti oázisban való tartózkodásunk. Kár, mert minden más nagyon is rendben volt, jól éreztük magunkat ezen a különös helyen. Különös, ugyanis egy igazi békebeli, az 1870-es években épült, jókora neoreneszánsz lakóház belső udvarán vannak a hotelszobák. A történelminek mondható épület ma is tükrözi hajdani eleganciáját, még ha ez kicsit kopottas is a lakóházi részen. Az utcafronton háromemeletes a ház, de belül csak két alacsonyabb szint van. Mi itt laktunk a frissen felújítottnak látszó, nagyon jól karbantartott szállodai földszinten. A szoba valójában kicsit apartman is, mert egy csöppnyi, de jól felszerelt konyhafalat is magában foglal, akár még főzni is lehetne. A berendezés egyes elemei a szobában is, de leginkább a fürdőszobában az oszmán és a marokkói díszítőművészet hangulatos stílusát hozzák. Igencsak érdekes a lakóházi részen lévő reggeliző hely is, ahol a nyerstégla-struktúra és megint csak a törökös dizájnelemek kellemes társítása látható. El nem tudtam volna képzelni, hogy Pest központjában ilyen szálláshely van. Ahol egyébként tökéletes a tisztaság, rendkívül udvarias és segítőkész a személyzet. Örülünk, hogy megismerhettük! Csak azt a kezdeti incidenst tudnám feledni!

Ezek a jellemzően nagy népszerűségnek örvendő bemutatók hol közvetlenül kapcsolódnak az értékesítési tevékenységhez, hol nem, de akik nem vásárolni szeretnének, hanem a művészeti értékeket megismerni, élvezni, azoknak ez közömbös. A nagyok mellett vannak a Falk Miksában kisebb, ám ugyancsak a közönség felé forduló galériák is. Közülük most a Bodó Galériával és Aukciósházzal ismerkedtünk annak apropóján, hogy Utórezgések címmel ismét kiállítást rendeztek Bornemisza László varázsos, a mese és a valóság határán lebegő világát tükröző képeiből. Azért ismét és Utórezgések, mert tavaly nagyszabású életmű-kiállításon mutatták meg az érdeklődőknek a festő műveit, és az azt övező kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel, annak szellemi folytatásaként most ismét itt vannak Lumikki és társai a Falk Miksa és Balaton utca sarkán. Május 7-ig lehet megnézni a tágas, jól rendezhető bemutatóteremben a több mint 50 alkotást, amelyek többsége eddig magángyűjteményekben rejtőző, a nagyközönség által soha nem látott festmény. El voltunk bűvölve a képektől, többször is körbejártunk. És ami tetszett még, hogy egy vitrinben néhány könyvet fedezhetünk fel, amelyek borítóját és belső illusztrációit Bornemisza László készítette. A kulturális küldetés kiegészül egy tavaly, az életmű-kiállításra a Bodó Galéria közreműködésével megjelentetett monográfiával, mert a 30 éve elhunyt Bornemisza László festőművészről korábban még nem készült tanulmánykötet. Aztán, ha képet nem is vásárolunk, valamicskét mégis hazavihetünk: Lumikkivel, a képek meselánykájának alakjával díszített kulacsot, szemüvegtörlőt. Mint a nagy múzeumok ajándékboltjaiból.

A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel az Attila-kiállítás április 1-től hétköznapokon már reggel 9 órától látogatható. Mi egy olyan tárlatvezetésen vettünk részt, amelyik a múzeum rendes nyitvatartása után indult, így a Múzeumkertben éppen egy hangulatos kora esti térzenélésbe csöppentünk. Ebből is élvezhettünk még a sok ott lévővel együtt néhány percet. Szerencsére előzőleg is úgy gondoltuk, és ebben meg is bizonyosodtunk, hogy ezt a kiállítást, ha csak lehet, szakmai vezetéssel érdemes megnézni. Itt ugyanis jól jön a mondandó megértéséhez a segítség, mivel a 13 ország 64 múzeumából idehozott 400 műtárgy egyike sem kötődik közvetlenül Attilához, személyéről is csak néhány valós tényt tudunk, mégis az a szándék, hogy a kiállítás hidat képezzen a legendás hun vezér keleti és nyugati kultúrákban máig élő emlékezete között. Befizettünk hát egy esti tárlatvezetésre, amelyen egy régész és egy művészettörténész szakember vitt végig bennünket a sok-sok tárgy között, hogy minél jobban eligazodjunk egy olyan történetben és a hozzá kapcsolódó mítoszok, legendák körében, amely máig ható országunk történelmi közgondolkodásában. Hol máshol lenne helye ennek a magyar identitást meghatározó történelmi témának, mint a Nemzeti Múzeumban? A felbecsülhetetlen értékű kincseket csodálva kaptunk képet Attila koráról, és arról, miként és miért lett a nemzeti identitásképzés 1600 éven át is múlhatatlan fontosságú eleme a hun-magyar rokonság, miközben erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs. De a vezetésen az is szóba került, hogy miért a nagy különbség: Miközben nálunk egy hősi őst látnak sokan Attilában, a hun királyban, Nyugat-Európa több országában ő maga a patás ördög, a negatív emberi tulajdonságok megtestesítője. Akiről a rossz gyerekeket és a mindent lekaszaboló bozótvágó kistraktort elnevezték. . .

Aztán pár nappal a koncert előtt jött a szomorú hír, mely szerint a rendkívül népszerű csellista, HAUSER sajnos egészségügyi okokból nem tud részt venni a műsorban. Nem csak ezt a fellépést mondta le, hanem mindet erre az évre. A rendezők felajánlották ugyan a jegyek visszaváltását, de mi ezen nem sokat töprengtünk, mentünk az MVM Dome-ba. Teljes értékű programot ígértek így is, miszerint a tervezett műsor teljes egészében előadásra kerül. Hozzátéve, hogy az est különleges és megismételhetetlen elemekkel egészül ki: a koncert során három olyan exkluzív HAUSER-videót mutatnak be, amelyek eddig sehol nem voltak láthatók, és kizárólag ezen az estén érhetők el a közönség számára. És valóban így is történt. A nagyok, vagyis Plácido Domingo és Dimash Qudaibergen mellett, alkalmanként velük együtt szereplő vendégművészek, ha nem is mindegyike, de többsége hozta a színvonalat. A Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködése pedig számunkra jóleső meglepetés volt, eddig nem hallottuk őket, de ezután szeretnénk többször is. Ami a közönséget illeti: A hatalmas lelátók és a földszinti küzdőtér mondhatni mind tele voltak, nagyon keresni kellet volna a szabadon maradt ülőhelyeket. Számszerűen, arányukat illetően pontos adatot természetesen nem ismerünk, de nagyon sok külföldi jött el erre az estére az MVM Dome-ba. Mellénk például két ifjú bolgár hölgy zuhant be utolsó pillanatban, a reptérről akkor érkezve, ők Szófiából jöttek. És ez így van rendjén, ez is egy apró eleme annak, mit is jelent európainak lenni, akként élni. Mi is el szoktunk menni Bécsbe, amikor HAUSER ott ad koncertet. Maga az MVM Dome mint épület, mint helyszín, amennyire így első ottani tapasztalatunk alapján meg tudjuk ítélni, képes egy ilyen igényes, nagy zenei rendezvény szükséges műszaki hátterét biztosítani. Minden rendben volt, szépen szólt. Egyetlen apróság, ami az érkezést, majd a távozást megnehezítette: az I. kapuhoz egy magas és kissé csúszós fémlépcsőn kell felkapaszkodni, levánszorogni. Többen emlegettük közben, hogy vajon miért nem lehetett ide egy mozgólépcsőt is tenni. De persze nem ez határozta meg az esténk hangulatát, az élményt. Az teljesítette egy nagyszerű világpremier ígéretét!

A muffin finom volt, jó ízű és könnyű. Na de a limonádé! Hogy lehet egy limonádé ilyen rossz? Közel 2000 forintért? ! Öntözgettük bele a kis csomagokból a barna cukrot, de nem segített. Nem is csoda. Két agyonaszott lime-szelettől csak rossz maradhatott a nagypohárnyi ital.

És nevéhez, profiljához illően a kínálat fővonalát a komoly húsételek jelentik, steakek, bordák, burgerek. Mi viszont valami könnyebbre vágytunk, ezért rántott csirkemell rudacskákat kértünk hasábburgonyával, coleslaw salátával és a mártogatáshoz mézesmustáros szósszal. Gondoltuk, ez is eléggé amerikaias. A kedves fiatal pincér korrektül jelezte, hogy a nagy forgalom miatt 35 percet kell várnunk az ételre. Szerencsénkre az étteremmel szemben éppen árubemutató reklámozás folyt, többek között kész sajtkrémet kóstoltattak kukorica chipsszel, így kimentem és bevittem az étterembe két kis papírtálcán a kóstolót, hogy ne éhezzünk, amíg megjön a csirke. De nem kellett volna valami ilyesmit magának az étteremnek kínálni, amíg várunk? Nem olyan nagy munka kis tálkákba chipset, ilyesmit belerakni, aztán rágicsálhat a vendég. Abban viszont dicséretes a teljesítményük, hogy két perccel a saját vállalásuk előtt megérkezett az étel, nekiláthattunk falatozni. Az adag jókora volt, nem is sikerült mindet megennünk. Ám nemcsak a mennyiség miatt, hanem mert a csirke és panírja teljesen íztelen volt, semmiféle fűszerezés nem érződött rajta. Íznek maradt az édes saláta és az édes mustár. Ennél azért 5490 forintért többet vártunk volna. Legközelebb talán kipróbálunk valami komoly húsételt náluk, ami inkább a specialitásuk. Addig ez nekünk csak hármas.

Nem bámészkodtunk hát kint sokáig, gyorsan bementünk. Na, püff neki, odabent is minden szürke, ráadásul enyhén megvilágítva. Kinéztünk a kerthelyiségbe is, amely egykor barátságos, kockás terítős vendéglői hangulatot árasztott, most szürke börtönudvar, de legalább napsütésben. . . Nem vágyom én a tőlünk idegen távol-keleti túlszínezésre, de ez azért a ló nagyon másik oldala egy étteremben. Ám éhesek voltunk, és olyan sokan dicsérik a neten a főztjüket, meg az ételszállítók is egymásnak adták a kilincset, csak jó lehet, ezért maradtunk. Gyorsan kértem egy pohár sört, mert már szomjan haltam a korai melegben. Kiderült, hogy hiába szerepel az étlapon a csapolt sör, még sincs, mert elvitték még a csapot is. . . Gondolom, nem csináltak elég forgalmat a sörgyárnak. Ok, kértem egy üveg Asahi sört. Megkaptam, nem volt elég hideg. A második már igen. A párom csak egy levesre vágyott, és mivel a Padthai wokbárokban nagy kedvence a Tom yum leves csirkével, itt is ezt kért. Nagy csalódás volt! Ízetlennek és hígnak mondta. Igaz, nem is került csak 1300 forintba. Reménykedve kért egy Wonton levest is. Hogy milyen volt? Lásd, mint fent. Én nagyobb szerencsével jártam, a választott marhahúsos udon tészta ízletes volt, de a hús inkább csak jelzés értékkel szerepelt benne. Kétségtelen, ez sem került sokba, mindössze 3200 forintot fizettünk érte. Az ár-érték arány tehát mondhatni rendben volt, csak mi jobban szeretjük ezt egy magasabb szinten tapasztalni. Végül alig több mint 8000 forint volt a szervízdíj nélküli számlán. Adtunk hát borravalót. De ezt az egész nosztalgikus pesterzsébeti ebédelésünket nem ilyennek reméltük!

Mint kiderült, Raoul Wallenberg, svéd diplomata emlékművét találtuk meg, aki a második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Most írok erről, mert hamarosan, április 16-án van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Ezt az emléknapot 2001 óta tartjuk Magyarországon, de a Wallenberg-emlékművet jóval korábban, 1987-ben avatták fel, igaz, hogy áprilisban. Ez sem volt azonban sima ügy, mint annak idején más sem: Nicolas Salgo, a magyar származású akkori budapesti amerikai nagykövet kérte fel Varga Imrét ennek a szobornak az elkészítésére, melyet aztán föl is állítottak az amerikai követség kertjében, vagyis a nagyközönségtől elzárt helyen. Köztérre, mai helyére, csak később, Kádár János svédországi látogatása előtt került, de avatása, a beszámolók szerint, igen alacsony protokollal, szinte titokban történt meg 1987. április 9-én. És hogy miért éppen itt? A Wallenberg Egyesület honlapján azt írják, hogy az emlékmű mindössze 50 méterre áll attól a helytől, ahol Wallenberg autóját, mellyel Debrecenbe indult, elhagyatva megtalálták. . .