Agapanthus adatlapja

Velünk is így történt, amikor megszálltunk a szomszédos, ezzel a házzal közösen működtetett, tulajdonosaik által is összetartozó, boutique hotelben. Vasárnap déltájt tértünk be az első emeleten lévő Bistroba ebédelni. Finoman elegáns, de nem feszélyező, sokkal inkább melegen barátságos a környezet, bisztró, amelybe sokat átörökítettek egy családi ebédlő hangulatából. Szívesen nézelődtünk, míg vártuk az ételünket, csak a szemünk mindig, egy idő után már mintegy kényszeresen ráakadt a szörnyűséges csillárra. Felejthetetlen, hogy úgy mondjam. . . Mi a párommal sörivók vagyunk, de kicsit válogatósak ebben. Ezért hát nem vettük örömmel, hogy csak és kizárólag az igencsak kommersz Heineken sört tartják, és a kis üvegest 1290 forintért adják. Morgolódásunkra azt mondta a kedves kiszolgálónő, hogy itt nem igazán fogyasztanak sört a vendégek. Körbenéztünk, és valóban, az asztalok többségén gyümölcsös limonádés poharakat látunk a vendégek előtt. Csak hát a jó minőségű sörök kibírnak néhány hónapot üvegben, nem lenne talán nagy kockázat berendelni egy kartonnal. Ha esetleg a sört póriasnak tartják, egy jobb márkával talán más lenne a megítélésük. Sebaj, majd az ételekkel vigasztalódunk. Nos, ez sem sikerült teljességgel. Kértünk egy normál, értsd, nem kis csészényi, adag szarvasragulevest, hogy mindketten megkóstolhassuk. Nem egészen ilyennek gondoljuk a szarvasragulevest. Ez ugyanis krémlevesnek beillő sűrűségű volt, és a belefőzött túl sok zöldség miatt kellemetlenül édes. A főételekkel csak az volt a problémánk, hogy jellegtelenek, most, pár nap múlva már nem is emlékszünk, mit ettünk. Amire viszont határozottan emlékszünk, ahogyan a fiatal pincérek kedvesen, gyorsan és szakszerűen kiszolgáltak bennünket. Ennek ellenére is határesetnek, bár inkább magasnak érzem a kötelező 15 százalékos szervízdíjat. A bruttó 25 ezer forintos számlából ez több mint 3000 forintot tett ki. Összességében nem ért ennyit ez az ebéd!

hu oldalt néztem meg, ahonnan megtudtam, hogy a Törökbálinti út és a Gazdagréti út sarkán ez is egy barokk Szentháromság fogadalmi szobor. A Szentháromság-oszlop jellegzetes közép-európai szobortípus volt a XVIII. században, amelyet a pestis járvány elvonulásáért hálából, vagy éppen azért állítottak, mert elkerülte a járvány a települést. Csakhogy ez a terület itt egészen a huszadik századig mezőgazdasági terület volt, amelyet kevéssé veszélyeztethetett egy járvány. A hagyomány szerint egy sváb szőlősgazdát, aki az Irhás árokban dolgozott, lovastól-kocsistól magával sodort egy hirtelen támadt nyári zivatar nyomán áradó víz. A Törökbálinti útnál lévő pallónál fennakadt, így menekült meg. Hálából emeltette a fogadalmi szobrot 1761-ben megmenekülése helyén. A szobor egyedi sajátossága, hogy a Szentháromságba az állíttató valószínűleg a saját mellszobrát is megmintáztatta. Az oszlop homlokoldalán egy német nyelvű, Istent dicsőítő szöveg olvasható, hiszen egy sváb hívő állíttatta a szobrot. Ezt a Szentháromság-szobros emlékoszlopot először 1951-ben nyilvánították szakrális műemlékké, és ezt a védettségi státuszt ma is élvezi, nemrégiben pedig fel is újították. Mi nagyon örültünk, hogy rátaláltunk. Roppant sejtelmes látvány volt az utak kereszteződésben, a téli havas, ködös időben.

Abszolút első helyes kedvenceink Szabó György szobrászművész alkotásai. Kifejezetten örülünk, ha arról olvasunk, hogy Budapesten is bemutatják a szobrait, és ott is szeretnénk megnézni őket. De ez már másodjára nem sikerült, most éppen a LEVITÁCIÓ című kiállítására nem jutottunk be az Art Salon Társalgó Galériába. Ez a Galéria, úgy hiszem, egy korábban magánlakásban működik, és pár éve egy ugyanilyen helyre nem jutottam be Szabó György szobraihoz. Vagyis nem utcai, könnyen megközelíthető helyiségben vannak ezek a galériák, fel kell csöngetni, emeletre fel, ha ott vannak, és ettől az egész kínossá válik. Nem azért mennék, hogy bizalmas, elzárt környezetben vásároljak a szobrokból, csak megnézni, megcsodálni szeretném őket. De utcáról megközelíthető galériában már vásároltam is, mert nem volt kellemetlen a közeg, szabadon nézelődhettem. De elfogadom én, hogy vannak ilyen zárt, lakásgalériák, csak akkor ne hirdessék meg a látogathatóságot, amelyet aztán nem biztosítanak. Meghirdették, hogy 2026. január 30-ig lehet minden hétköznap megnézni Szabó György műveinek kiállítását 11-től 16 óráig, vagy ettől eltérő időpontban bejelentkezés alapján. Nem jelentkeztünk be előre, mert a közzétett látogatási időben mentünk: Ott voltunk január 29-én, csütörtökön fél 2 körül, és hiába nyomtuk a kapucsengőt, kétszer is, senki nem engedett be bennünket. Még jó, hogy szemben a Képező Galéria nyitva volt, átsétáltunk hozzájuk, és ott megnézhettük a ma már nem élő szolnoki grafikusok kiállított műveit. Szabó György szobrait pedig remélhetőleg hamarosan látjuk majd hazai terepen, Szolnokon.

Céljuk, hogy a művészet fogyaszthatóvá, könnyen értelmezhetővé és a mindennapjaink természetes részévé váljon. Küldetésük a művészettel nevelés. Természetesen náluk is többnyire megvásárolhatók a kiállított művek, a bemutatkozó művészek alkotásai, képei, hiszen egy galéria árulja is a műveket, de a felvállalt művészeti nevelés mégis a fő programjuk, és ez az, amiben lényegesen eltérnek a galéria-világ többi tagjától. És ezen a téren időnként még ki is lépnek kicsit a szokványos működési körből, vagy inkább kitágítják azt: Most például bábelőadást hirdetnek a kicsiknek, rendszeresek a különböző korosztályoknak szervezett művészeti workshopok is. Árulnak könyveket és más segítő eszközöket is, amelyek közelebb viszik a gyerekeket a képzőművészethez. És persze vannak náluk művészettörténész általi tárlatvezetések, előadások is. Sajnos, nekünk, vidéken élőknek nem könnyű programba venni ezeket a lehetőségeket, mivel jellemzően este várják a vendégeket. A működési kör bővítéseként művészettel megtámogatott csapatépítő programok szervezését is vállalják, mostanában pedig a gasztronómia és a művészet kötődéseit mutatják meg az érdeklődőknek. Amikor ott jártunk náluk nemrég, akkor pedig éppen egy női vállalkozóknak szervezett találkozóba csöppentünk. Mi viszont azért mentünk, hogy megnézzük az aktuális grafikai kiállításukat, amelyen az 1960-as években indult nagy hazai grafikusgeneráció három tagja, a Szolnoki Művésztelep alkotóinak műveit mutatják be. Nekünk régtől fogva Gácsi Mihály a kedvencünk hármuk közül, de örömmel ismerkedtünk a másik két művész képeivel is. Miután a hölgyek elmentek, a találkozójuk felbomlott, ketten maradtunk a párommal, így teljes nyugalomban bóklászhattunk a termekben, nézegethettük a képeket. Mondhatni, hogy mi is képeződtünk. . .

Azt ugyanis gyorsan észreveszi az ember, hogy ez itt egy módos környék, olvasmányainkból pedig azt is tudtuk, hogy úgy száz évvel ezelőtt a gazdag nagypolgárok, köztük zsidók villaépítkezései kezdték benépesíteni. Ebbe a miliőbe nem nagyon illeszkedik ez a szarvasos látvány, meg hát a Királyhágó tér kedves kis zug, de nem ad megfelelő teret egy ilyen magasba helyezett műnek, hogy kellőképpen érvényesüljön. A Cantata profana, eredeti alcímén: A kilenc csodaszarvas Bartók Béla 1930-ban komponált, monumentális világi kantátája, amelynek ihletője, egy ismertető szerint, az 1930-as évek Magyarországon (is) tapasztalható morális krízise volt. Nem akarnám ezt a gondolatmenetet boncolgatni, mert egyébként is egyre több itt a zűr. A "Kilenc csodaszarvas egy román népi ének, amelyben kilenc fiú változik szarvassá, elutasítva a társadalmat és a "tiszta forrást" választva. ekként foglalja most össze a mesterséges intelligencia a legendát. Az ének versszövegéből találunk is részletet a szarvasok csoportszobra alatt fent az oszlopfőn. A művet Marton László szobrászművész készítette 2000-ben, és a magyar millennium alkalmából állították fel. Vagyis a második millenniumnak is mondható alkalomból, amikor a 2000. év a magyar állam ezeréves fennállásának évfordulójává vált, válhatott. Ennek ellenére a művel kapcsolatban felemlegetik a Kilenc csodaszarvas történetével össze nem függő ősi eredetmondát is. A csodaszarvas-legenda, Hunor és Magor története, a magyar eredetmonda, amelyben egy mitikus szarvas vezeti a testvéreket új hazába. És mint ilyen, inkább tartozott az első, a honfoglalást ünneplő millennium tárgykörébe. És ha még nem volna elég az ellentmondásokból, Marton László, a kozterkep. hu oldalon olvasható leírás szerint fontosnak tartotta elmondani a Bartók zenéje ihlette szoborról és elkészítéséről, hogy eredetileg nem ide szánta a kompozíciót, hanem a Bartók Múzeumba. Pénzhiány okán azonban oda nem kerülhetett, így az a javaslat született, hogy a Cantata profana legyen Budapest millenniumi emlékműve. Az volt az első elképzelés, hogy a Szent György téren állítják fel, majd hogy inkább a Gellért téren. Ekkor jelentkezett a XII. kerületi önkormányzat, szeretnék a szobrot a kerületben felállítani. Oda került, pedig nem oda való. mondja ezt az alkotója. És laikus nézőként egyet is értünk vele. Megtekintését leginkább azoknak javaslom, akik szívesen bogozgatnák még tovább a mű mondanivalóját, és a nekem megfejthetetlen ellentmondások okát.

Mert mi is a kínálat zöme? Amit a plázákba járó fiatalok leginkább szeretnek: gyorséttermi kaják, hamburger és pizza. Esetleg még más olasz tészták. Ráadásul olyan személytelen kiszolgálásban, amennyire csak a takarékosság miatt lehetséges. Némi bolyongás után azonban megtaláltuk a sarokban a Paulaner Sörházat. Hagyományos, asztalnál leülős, tágas, pincéres étterem. És a hangulata! Mintha valóban Bajorországban lennénk. Barna és világos Paulaner sört kértünk, amelyek ugyan nem a sörgyártás csúcskategóriái, de tisztes minőséget képviselnek. A levesről lemondani nem tudó párom gulyáslevest rendelt, amelyről azt mondta, hogy ok, de semmi különös. Ráadásul nagyon gyenge, bolti kenyeret kapott hozzá. Én pecsenye kacsamájat kértem faszenes kemencés burgonyával és cukorborsó gyöngyhagyma raguval. Nem tudom, ez bajor specialitásnak számít-e, de az ötlet alapvetően nem lenne rossz, csak még dolgoznia kellett volna rajta a séfnek. A kacsamájat sikerült finom puhára elkészíteni, ami dicséretes, de a burgonya nem volt friss, a raguban a borsócsövek ízetlenek, a gyöngyhagyma erős savanyú íze pedig nem illik a májhoz. A többi stimmel. . . ! Az ár-érték arány mindent egybevetve olyan átlagosnak mondható. Na de a 14,9 százalék szervízdíj? ! Minek finomkodni ezzel a törtszámmal, ha már ilyen szemérmetlenül magasra szabták? Miért nem merik szépen kikerekíteni 15 százalékra? Vagy az már szerintük is rosszul mutatna az étlapon?

De legelébb is letett az asztalunkra egy jókora üvegben citromos ivóvizet, amiből nem kívántunk fogyasztani, de értékeltük, mivel sok helyen már egy pohár vizet is sajnálnak ingyen adni a vendégnek. Mivel még csak fél 3 volt, és 3ig lehet a kedvezményes árú menüből választani, éltünk a lehetőséggel. Kértünk egy szarajevói és egy banja lukai csevapot, hogy mindkettőt megkóstolhassuk, hasábburgonyával, ajvárral, sopszka salátával. A Jelen pivot gyorsan megkaptuk, azzal jól elvoltunk, amíg az ételünk elkészült. Elkészült, és remekül nézett ki minden. A kis kolbászkák lepénykenyérbe csomagolva érkeztek, a saláta friss volt. Eddig hát rendben volt minden. Csak hát, az ízek, a híres balkáni és szerb konyhai ízek! Nos, azok teljességgel hiányoztak! Előzetesen azt az információt kaptuk, hogy a kétféle csevap közül az egyik enyhébben, a másik erősebben van fűszerezve. Mi inkább úgy tapasztaltuk, hogy az egyik még kevésbé mint a másik! Szinte nem volt ízük! Ugyanígy az ajvár is teljességgel jellegtelen volt, a sopszka saláta sem emlékeztetett a hajdani bulgáriai nyaralásokról őrzött emlékeink telt, gazdag ízvilágára. Sajnáljuk! Nagyon sajnáljuk! Olyan jó lett volna végre találni egy fix helyet ezen a környéken, mert gyakran járunk erre. Ez nem lesz az! Tovább keressük a nekünk tetszőt.

hu oldalon azt olvasom, hogy 15 évvel ezelőtt visszakerült Szolnokra egy hányatott sorsú Mária-szobor, és Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész hathatós közreműködésének, valamint a közadakozásnak köszönhetően, 2011 szeptemberében a Mária utca végén leplezték le a felújított, újrafestett szobrot és az alatta lévő eredeti talapzatot. Nosza, nézzük meg, ha már bevásárlásaink okán úgyis Szolnokon leszünk. Természetesen tudtuk, hol állhat a szobor, a helyet nem kellett keresnünk a Mária utca és a Templom utca találkozásánál, de bizony a magasban álló kis alakot még viszonylag közelről is nehéz észrevenni. A szépen restaurált, 15 éve még színes szobor ma már natúr kőként olvad környezetébe, mostanára szinte minden, korábban élénk színű festés lekopott róla. A Mária-alak és a szobor talapzatán lévő dombormű azonban számos érdekességet mutat:
A talapzaton lévő domborművön Szent Flóriánt, a tűzoltók védőszentjét láthatjuk a szokásos ábrázolásban. Az viszont nemigen szokásos, hogy Szűz Mária alakját ezzel a szenttel társítsák. Az oszlopon olvasható szöveg azonban megmagyarázza ezt. Kiderül, hogy a szolnoki hívek 1847-ben azért adakoztak és állították, mint máshonnan megtudtam, két tűzeset sikeres megfékezésének emlékére ezt a szobrot, hogy a tűzvészektől segítsen a szent anya megmenekíteni őket. A gyermek Jézussal ábrázolt Szűz Mária alakja körül több ikonográfiai motívum is megtalálható, bár ezek a festék lekopása miatt nehezen azonosíthatók. Egyik lába holdsarlón nyugszik, másik lába a földgömbön tekeredő, a sátánt megjelenítő kígyón tapos, legyőzve azt, és mivel a csábítás eszközéül szolgáló alma is ott van, a bűn feletti győzelem is megjelenik, a tisztaságot szimbolizálva. Szűz Mária koronával történő ábrázolása a katolikus vallásban a mennyei királynői tisztelet kifejeződése. De hogy itt a korona a magyar szent korona lenne-e, abban nem vagyunk biztosak. A 15 évvel ezelőtti újraállítás, felszentelés képein még tőrrel a bal kezében figyelhetjük meg Mária alakját. Ma már nincs tőr a kezében. Eltűnt, ellopták? Nem tudni. Pedig ez is fontos eleme a Fájdalmas Szűzanya ábrázolásának. Mindenesetre egy újbóli, kisebbfajta felújítás talán ismét esedékes lenne ezen a kedves kis Mária-szobron, hogy mindenki jobban tudja értelmezni összetett üzeneteit. De végül is a tűzvészek ellen remélhetőleg így is hatásos védelmet jelent.