Agapanthus adatlapja

Nem is annyira kicsi tó, partján lovak legelésznek, hatalmas fák, nyár végén is szép zöld környezet. Az étterem épülete ízlésesen fából ácsolt, hatalmas ablakokkal. Mi mégis inkább kinn ültünk le az egyik filagória alatti asztalhoz, hiszen kellemes, jó idő volt. Jött is hamar egy fiatalember, kérdezte, milyen italt kérünk. Mondtam, hogy mivel az étterem parkjában több Zipfer sört reklámozó lámpát is láttam, azt szeretnék. Hát az nincs. . . Nem baj, hozzon, ami van. Az ételt már egy ifjú pincérnőnél kellett rendelnünk, aki végtelenül kedves és szolgálatkész volt. Eddig hát mindennel elégedettek lehettünk. Csak hát egy étterem megítélésében mégiscsak az ételek minősége a legfontosabb, és itt ezzel nem minden volt rendben. Kértem egy kis adag vasi pecsenyét. Kaptam egy kicsontozott karaj nagyságú húst, ami minden köret nélkül, magában kerül náluk 2000 forintba. Nem lett volna ez gond, ha a konyhán nem cipőtalpat rejtettek volna a paprikás panírba. Sikerült ugyanis a húst úgy 2-3 milliméteres vékonyságúra kiverniük. Nem nevezném a vendég szempontjából kifejezetten jó ár-érték aránynak az ügyletet. . . A párom korhely halászlét rendelt, amin vastag, piros paprikás zsírréteg úszott. Nem igazán gusztusosan. Ráadásul a kanalat alámerítve a zsírnak kiderült, hogy sem tejföl, sem citrom nem járta meg a levet. Külön kellett kérni. Kapott tejfölt és két olyan félbevágott, kicsi és vékony szeletke citromot, amivel semmire sem ment annak érdekében, hogy korhelyesítse a halászlét. Ha már a szakácsnak nem sikerült!

Nyomban meg is rendeltem kettőnknek az étkeket. Hosszú autózás után fáradtan, kiéhezve megérkeztünk a szép zöld világ végének tetsző helyre, ahol néhány vendég már jóllakottan állt fel az udvaron lévő asztaltól. Váltottunk néhány kedélyes, vidám mondatot, majd egyedül maradtunk Esztivel. Bár én szívesebben nevezem őt Esztikének a kedvessége, szívélyessége és a kitűnő főztje okán. A fáradt vándornak legjobb étek a tartalmas, meleg leves, ami itt természetesen tökkrémleves volt pirított tökmaggal. Akkora tállal, hogy én nem is tudtam vele megbirkózni, pedig igazán ízlett. A leves után jöttek a húsételek, amelyek finomak voltak, és a vidék egyik specialitásával, a népszerű dödöllével körítettek. Így kezdődött, nagyon jól az őrségi kirándulásunk. Esztike, köszönjük!

Nekünk viszont a Mustafa ennél több volt, mert gyakorlatilag egybeépült a szálláshelyünkkel, a Villa Marina Inn-nel, és a reggelit ebben az étteremben kaptuk. Nem kifejezetten reggeliztető hely, de korrektül megoldották. És ha már úgyis idekötődtünk, egyetlen Siófokon elköltött ebédünkre is hozzájuk tértünk be. Széles az étlap választéka, hiszen az Újházi tyúklevestől a gyros-tálon át a pizzákig sok mindent kínálnak. Mi egy kemencés csirkesültet és egy rablóhúst rendeltünk. Rendben volt mindkét étel, csak az a szokásos magyar éttermi probléma adódott itt is, hogy a friss, esetünkben görög saláta délutánra már nem igazán friss. Az ételárak elfogadhatóak, csak a 3 dl-es pohár csapolt Dreher sörért tartottuk kicsit soknak a 850 forintot. De ezért is kárpótolt bennünket, hogy az étterem, a terasz hangulatos, jó volt ott ücsörögni. Örültünk, hogy a Mustafa még nyitva volt ebben az utószezonban.

Az ízletes, szakmailag igényesen, sőt kreativitással elkészített ételek is gyorsan az asztalunkra érkeztek. Az ár-érték arány is rendben volt. Eddig volt hát a JÓ. Ebéd után, már az épületen kívül jutott eszembe, hogy a még megteendő hosszú autóút előtt jó lenne elmenni a mosdóba. A falon kívülről van is egy iránymutató tábla, hogy merre kell menni a WC-be. Követtem az irányt, és eljutottam az épület másik végébe, ahol, azt hiszem, a büfének nevezett részleg üzemel. Másféle környezet, mint az étterem, de itt még nem fogtam gyanút. Bementem a nőket szolgáló legkisebb helyiségbe. Nem kellett volna! Nagyon nem! Én még vendéglátóipari egységben, még ha az büfé is, nem láttam ilyen mocskot, gusztustalanságot, mint ami itt az ajtón volt. Bár az egész kis helyiség nem volt kulturáltnak nevezhető. Nem is írom le, hogy az ajtó belső oldalán, az általános kosz közepette látható folt keletkezéséről mit gondoltam. De fotón megmutatom. Még ha ez itt nem is az étterem mosdója volt, hanem a büféé, akkor is RÉMES! A többi az illetékes hatóság és a takarítók dolga. Kellene legyen. . .

A Szervita Rend, vagy más néven Szűz Mária szolgái, Szűz Mária tiszteletére alakult rend, amelynek elsődleges feladata e hódolat terjesztése. A rendet hét fiatal firenzei nemes alapította 1233-ban, Nagyboldogasszony ünnepén. A hetes szám és a rend címerének ábrázolásai végig is kísérték templomi sétánkat. A Szervita Szerzetesi Rend Pest város török uralom alóli 1686-os felszabadulása után kapott engedélyt, hogy templomot és rendházat építsen azon a telken, ahol addig egy török mecset állt. A templomot és a kolostort 1732-ben fejezték be. Máig csak a templom épülete maradt fenn, amelyet közintézmények és irodák vesznek körül. A templomot pedig egy szokványos katolikus plébánia kezeli ma már, nem a szerviták. Belépve a templomhajóba kis híján visszahőköltem, nehezen viselem a tömény késő barokkot, de hát erre fizettünk be. És a számomra nyomasztó túldíszítettségben felfedezhettünk számos érdekességet:
A nagy oltárkép a főoltár fölött Szent Annát ábrázolja a gyermek Szűz Máriával és Szent Joakimmal. Szent Anna a templom védőszentje. Szent Anna ugyanis a szigorú vallási szempontok szerint nem igazolt hagyományok alapján Szűz Mária anyja volt, így került hát ide, a Szűz Máriát dicsőítő rend templomának főoltárára. Az egész templomhajóban az ismert Pieta szobron kívül talán nem is láttunk más Jézus ábrázolást, ami meglehetősen szokatlan egy katolikus templomban. Itt Szűz Mária a főszereplő. No meg abban is párját ritkítja a szerviták temploma, hogy a hajdani, olvasni jobbára nem tudó hívek szórakoztatva történő okítására több szemléltető elemet is alkalmaztak. Szent Peregrin például falba épített diorámában mutogatja daganatos lábát, amely nyavalyából csodálatos módon kigyógyult, így lett a fekélyes és daganatos betegek védőszentje. Természetesen itt sem hiányozhat a freskó, melyen Szent István királyunk felajánlja a Szentkoronát Szűz Máriának, van aranyozott szobor is Szent Istvánról. Vagyis megvan minden, ami kell egy ilyen helyen. . . Sőt, több is. Mert a szentélyben két oltár is van: az új módi szembe-oltár mögött megőrizték a hajdani háttal misézés oltárát is.

Amikor nemrégiben ott jártunk egy szombaton, éppen aznap tartották az évtizedekkel ezelőtt végzettek jubileumi diplomaosztási ünnepségét. Ezért nem tudtunk minden kiállítást megnézni. A régi könyvtárra és az Oratórium megtekintésére volt időnk. A Kollégium könyvtárába szüntelenül gyűjtögették a mindenkori haladó tudomány legértékesebb alkotásait, s ezzel a művelt világ legjelentősebb tudományos gyűjteményei sorába emelték. Az Egyházkerületi Nagykönyvtár, műemlékkönyvtár azonban nemcsak 600 ezer kötetes állománya miatt csodálandó, hanem a szépségéért is, nem véletlenül szerepel a Világ legszebb könyvtárai című kötetben. A nagyteremben azonban nemcsak a polcokon sorakoznak a régi könyvek, hanem a polcok előtti kiállító vitrinekben is főszereplők, ahol egy jól összeállított tárlattal mutatják be a könyvkötészet hajdani technikáit. Könyveket szerető látogatóknak tehát többszörös az élmény. Az imaterem, az Oratórium két alkalommal is fontos történelmi helyszín volt. Itt tartotta a magyar országgyűlés képviselőháza üléseit 1849. január 9-étől 1849. május 31-éig. A nagy nevek táblácskáit ma is megtalálhatjuk a padokon. Majd amikor másodszor is az ország fővárosa lett Debrecen, itt szintén az Oratórium falai közt alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés.

Gyanítom, sokan vagyunk így ezzel. Mostanában viszont gyakran van programunk vasárnap délelőtt a megyeszékhelyen (pl. Helyi termékek vására), így már bele tudtuk illeszteni a napba a kápolna déli mise előtti megtekintését. A most vasárnapi látogatás során, majd utánakeresve a neten, sok minden kiderült róla. A mintegy 75 éve műemléki védettség alatt álló szakrális építmény az Ady Endre és a Kápolna utca kereszteződésénél a Xavéri Szent Ferenc-kápolna, amelyet 1733-ban építettek mintegy fogadalmi jelleggel a pestisjárvány emlékére. Az 1700-as évek elején vissza-visszatérő pestisjárvány sújtotta a lakosságot az országban, ami nem kímélte Szolnok lakóit sem. Ebben a reménytelen helyzetben az emberek Xavéri Szent Ferenc segítségét kérték, akihez már halálától, 1552-től nagy bizalommal fordultak a ragályos betegségektől rettegők. Xavéri Szent Ferenc ugyanis elsősorban mint a pestisjárványok csodatévő elhárítója volt ismert. A járványtól megszabadulva Szolnok város lakói Xavéri Szent Ferenc tiszteletére és a járványban elhunytak emlékére emelték 1733-ban ezt a kis kápolnát, még torony nélkül. A hely akkor a város határain kívül esett, ahová a szörnyű járványban elhunytakat temették. A város terjeszkedése folytán azonban ma már a központban van. 1749-ben a megyés püspök engedélyével a szolnokiak megfogadták, hogy december 3-át, Xavéri Szent Ferenc elhunytának napját Szolnok fogadalmi ünnepévé szentelik és évente munkaszüneti nappal megünneplik. Ez az évszám látható a bejárati ajtót övező külső kőkereten, tehát az nem az építés éve. Az 1831. évi országos kolerajárvány után pedig 1832-ben Szolnok város bírája, vezetői és közönsége a város védőszentjévé, patrónusává választotta Xavéri Szent Ferencet. A kápolna a századok során többször is rendkívül rossz állapotba került, de időről időre megújulhatott, majd műemléki védettségének köszönhetően az Ady Endre út kiszélesítésekor és kiegyenesítésekor megmenekült a lebontástól. A 2009-ben végrehajtott felújítás eredményeként pedig egy jó állapotú csöppnyi kis imatérbe léphettünk be, ahol a misére várakozóan imádkozó asszonyok egyike szívélyesen fogadott bennünket, váratlanul beeső nézelődőket, és igyekezett minden benti értéket megmutatni. Köszönet érte! És hogy a szerény kis műemlék, az egyik legrégebbi szolnoki épület sorsa továbbra is gondos kezekben van, azt biztosítja, hogy bekerült a Szolnoki Értéktárba és hogy a Xavéri Szent Ferenc Kápolnáért Alapítvány fő célja a felújítást követő fenntartása és a Kápolna működtetése.

A debreceni ortodox közösség késő eklektikus stílusú zsinagógáját 1894-ben adták át hivatalosan, a történeti városközpont közvetlen közelében. A következő évtizedekben e körül épült fel a rituális fürdő (mikve), a téli imaház és a vágoda. Mindezek együttesen ma is jó állapotban megtekinthetők, talán egyedüliként, de mindenképpen ritkaságnak számító módon az országban. A műemlékké nyilvánított zsinagógában 2015-ben nyitotta meg kapuit a debreceni zsidóság történetét, a zsidó vallást és hagyományokat bemutató kulturális-turisztikai központ. Udvarán alakították ki a Holocaust-emlékhelyet a vészkorszak debreceni áldozatainak emlékére. A betonból és fémből készült emlékfalra a Holocaust több mint hatezer debreceni zsidó áldozatának nevét vésték be. Olyanokét, akik munkaszolgálat közben, koncentrációs táborokban vagy a gettóban veszítették életüket. Ez év májusában nevezték el a Pásti utcai zsinagóga előtti teret Debrecen korábbi főrabbijáról, Krausz Vilmosról, aki 1891-től 1921-ig szolgált a Debreceni Zsidó Hitközségben. Előzetes bejelentkezés alapján rendkívül szívélyes és szakszerű vezetéssel ismerkedhetünk meg a Pásti utcai zsidónegyeddel.