Kiváló
2023. június 14.a párjával járt itt 55 Junius elején 1 hétig voltunk párommal Hajdúszoboszlón. Minden nap a Szilfa étteremben ebédeltünk vagy vacsoráztunk. Állandó menüjük 5 levesből és 10 fő ételből áll, ezen kívül van 2 féle napi menű. Az árak: az állandó menű 3500. -Ft, a napi menű 2200 vagy 2600. A mennyiség igazán nagy, nem lehet éhesen kijönni.
A minőség kifogástalan, a tálalás látvágyos. Ha Szoboszlón jársz mindenképpen kóstold meg az itteni ételeket.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. március 26.a párjával járt itt 55 Évente többször járunk Sopronban. Ha már ott vagyunk mindig elmegyünk Hegykőre a Sára Termál fürdőbe. Busszal 1/2 óra és pár perc séta e remek kis hely. Mi szeretjük a melegvizes helyeket és itt több medence van 32-38 C-os vízhőmérsékletig. Fedett és nyitott medence is, ezért télen is el szoktunk menni.
Van élménymedence (fedett), ahol a gyerekek is jól érzik magukat. Több étterem és büfé van, az árak elfogadhatók. A terület nagysága miatt kényelmesen el lehet helyezkedni, általában kevesen vannak. A lakókocsis kemping is igazi látványosság. Ha Sopronban vagy a környékén járnak és szeretik a strandolást ne hagyják ki ezt a helyet!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. február 17.a párjával járt itt 55 Sokadszorra jártunk itt. Most All inclusive Light ellátást kértünk. A szálloda mindenhez közel va. A svédasztalos reggeli, vacsora kiváló. Az ebéd mind mennyiségileg, mind minőségileg jó volt, csak a főétel hideg volt, de kérésünkre megmelegítették. A jakuzi nagyon jó. A csomagban masszás is volt, ami nagyon jól esett.
A személyzet rendkívül kedves, udvarias. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nemsokára visszamegyünk.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. november 8.a párjával járt itt 55Minden évben többször is ellátogatunk Sopronba. Mivel a szállás önellátó, ezért rendszeresen itt ebédelünk. Nagyon jó helyen, a belvárosban,nevezhetnénk főutcának mindenhez közel (buszmegálló, óváros, bevásárlási lehetőség)
Házias ételek, nagy választék, olcsó. Kedves, gyors kiszolgálás.
Mindenkinek ajánlom.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. augusztus 10.gyerekekkel járt itt 55 Már 3. alkalommal járunk a hotelban, most először 13 és 16 éves unokáimmal. Nekik is nagyon tetszik a szálloda. Családi szobában voltunk elszállásolva, ami 2 külön szobából, közötte a fürdőszobából áll. Igy teljesen külön voltunk, nem zavartuk egymást. Mivel nagyon meleg volt jól jött a központi légkondicionáló.
A szálloda nagyon jó helyen a belvárosban van, a sétáló utcával párhuzamosan. Minden közel van (strand, éttermek, stb). A félpanziós, svédasztalos ellátás jó volt. Biztos, hogy újra visszamegyünk.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2018. augusztus 27.a párjával járt itt 55 A hosszú hétvégére utaztunk Debrecenbe. Már sok éttermet kipróbáltunk a városban. Mivel aug. 19. -én vasárnap voltunk ott nem sok lehetőség nyílt megfizethető, viszonylag gyors ebédelésre. Ekkor találtunk rá ismét a Délibábra. Az étteremben kellemes, halk zene mellett lehet fogyasztani. A pultnál megrendeltük az ételeket, kb.
20 perc múlva kihozták az asztalunkhoz. (Előzőleg egy másik helyen próbálkoztunk csak levest szerettünk volna, de ott közölték, hogy min. 40 percet kell várni)
Mi frissen sültet kértünk. Az étel nagyon ízletes, megfelelő mennyiségű, forró volt. A rendelést felvevő fiatalember kedves, udvarias volt. Minden tökéletes volt, máskor is visszamegyünk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2018. július 28.gyerekekkel járt itt 55 5 kellemes napot töltöttünk itt unokáinkkal. Nagyon közel van a Bazilikához, a belvároshoz, a strand is 1/4 órás sétával érhető el, a pláza 5 percre van. A személyzet rendkívül kedves. Mi önellátást kértünk, ennek ellenére igénybe lehet venni a tea, kávé, műzli készítés lehetőségét, melyhez Ők biztosítják az alapanyagokat.
(cukor, tea, kávé, édesítőszer, citromlé,stb. )
Jól felszerelt konyha, étkező áll a vendégek rendelkezésére, mely biztosítja a kulturált étkezés lehetőségét. A szoba megfelelő nagyságú, a fürdőszoba kicsit kicsi, de jól használható.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
17 értékelés / 2 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.