A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
A Sümegi vár az 1260-as évektől kezdve gazdagítja a magyar várak sorát. 1713-ban azonban komoly esély volt rá, hogy teljesen elpusztul, amikor a Rákóczi szabadságharc után felgyújtották. Ezt akadályozta meg a Papp család, akik 1989-ben elkezdték a vár helyreállítását.
Tovább olvasom >>
Tornyai új tetőket kaptak, a gyilokjárók, lépcsők, faszerkezetek megújultak, a fedett helyiségekben színvonalas kiállításokat rendeztek be. Szerencsére a fejlesztések itt nem értek véget, 2020-ban a Nemzeti Várprogramba bekerülve igen jelentős felújítás kezdődött el, eredményeként még több bemutató/kiállítás/oktató program kap majd helyet a várban. Júliustól decemberig hetente több alkalommal lehetőség van megtekinteni a Lovagi tornát a történelmi élményparkban, sőt, utána bőséges és ízletes középkori lakoma várja a résztvevőket. Ez a program Európa szerte nagy hírnévnek örvend és mi is csak ajálani tudjuk. Kit ne ébresztene fel egy lovasbemutatóval, lovaskaszkadőr show-val, fegyverbemutatóval és bajvívással fűszerezett előadás?
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Kihagyhatatlan 2023. október 3.gyerekekkel járt itt
55
A várban először jártam családommal. Közel a lenti csárdához parkoltunk és kellemes panorámás sétával jutottunk fel a kasszákhoz a főkapu után. Értékelem, hogy nem csak készpénzel lehetett fizetni, bankkártya terminál is volt mindkét nyitott kasszában. A legújabb interaktív keleti szárnyban igazán érdekesen lett bemutatva a vár története. Nagyfiam kipróbálta az íjászkodást is.
Kihagyhatatlan 2023. szeptember 22.a párjával járt itt
55
Ezt a várat érdemes évente akár többször is felkeresnünk! Én régebben voltam már itt, így most úgy gondoltuk a párommal, hogy nem hagyjuk ki ezt a csodáálatos építményt- amit az elmult évszázadok igencsak megtépáztak! A Várba vezető út nem kicsit meredek, de érdemes megmászni- márcsak a csoálatos kilátás miatt is.
Mi is ezt tettük, ráadásul derült fényben, ami még szebbé tette a napunkat! ! ! :) Érdemes végignézni az egész Várat, a tárlatvezetésre is befizetni- olyan dolgok is elhangzanak, amiket sehol máshol nem hal, az ember. Ezen kivül a belső udvarban még háziállatokkal is találkozhatunk. Egyszóval,ez oylan páratlan élmény(eke)t nyújt mindenkinek, ami(k)ről még évekig beszélhetnénk! ! ! :D
Azt gondoltuk a párommal, hogy a többi várhoz hasonlóan max. egy óra alatt bejárjuk az egészet. Hát ebből több, mint kettő lett, és nem is voltunk nagyon alaposak. :) A feljutás a vártnál jóval könnyebb és kényelmesebb volt, mert inkább tűnt messzebbnek, mint ami valójában volt.
:) Szóval a lényege, hogy hihetetlen módon fejlett technikákat alkalmazva mutatják be a várat és töténelmét. Az eddigi, általunk meglátogatott váraknál még nem tapasztaltunk ilyen minőségi bemutatást. Mindenkinek csak ajánlani tudom, és készüljenek rá, hogy 2 óránál többet lesznek fenn.
Egy vasárnap délelőtt látogattuk meg a várat. A felnőtt belépő elég barátságos, 2000 Ft/ fő. A várkapun belépve rögtön egy korhűen berendezett kiállítótér, a darabontok szobája fogad. Kissé csalódottan rögtön megjegyeztük magunkban, hogy a Szigligeti Várhoz képest elég szegényes a kiállítás (legutóbb ott jártunk).
Na de. . csak tovább kellett mennünk kicsit és máris leesett az állunk. :) A nemrég átadott, új interaktív kiállítótér hatalmas (egészen konkrétan emeletes), számos helyiségben, korszakonként mutatják be a vár történelmét, megismerkedhetünk a felújítás történetével, a régészeti munkákkal a vár területén, a középkori élettel, kisfilmet nézhetünk, stb. Rengeteg érdekes információval és interaktív elemekkel várják a látogatókat. Ezen kívül a várban van lehetőség gyermekeknek "mini lovaglásra", íjászatra, több középkori játék is található az udvaron, egy vendéglátóhely is akad benne, valamint még kürtőskalácsot is árulnak, de természetesen az ajándékbolt választéka is hatalmas. Bár mi nem vettük igénybe a szolgáltatást, de akár vezetéssel is van lehetőség felfedezni a várat, ezt rögtön a pénztárnál ajánlották. Nagyon jól éreztük magunkat, szerintem mindenképpen érdemes megnézni a várat, ha a környéken jársz, egy fél napos izgalmas programot simán kitesz. :)
Kihagyhatatlan 2022. augusztus 22.barátokkal járt itt
55
Az idei nyár is tartogatott kevésbé meleg napokat és az egyik ilyen napon egy nagycsaládos baráti társasággal és mi a 4 gyerkőccel gondoltuk egyet és a Balatoni szállásunkról elmentünk Sümegre megnézni a sokak álltal látogatott híres várat,amit az utóbbi években elég rendesen restauráltak. Egy enyhe emelkedő a várkapuig és már bent is voltunk.
Nagyon szépen helyrehozták a várat. A várból csodálatos kilátás nyílik a környező falvakra. Volt itt várbörtön,fegyverbemutatók,ágyúk,borospince,páncél ruhák,felszerelések,korabeli szerszámok,kínzó kamra. Állatsimogatók,és még langyos tejet is lehetett kóstolni a kis lovagjelölteknek. Voltak játékok amiket ki lehetett próbálni,pl. :teke. Összefoglalva. Egy jó kis kirándulás volt,délutánra az idő is kivirult és mindenki jól érezte magát. Csak ajánlani tudom másoknak is ezt a helyet.
Kihagyhatatlan 2022. augusztus 4.gyerekekkel járt itt
55
Megéri a séta fel a dombra, az autót a vár lábánál lehet hagyni, ingyenes parkolóban. A belépő korrekt áron van,sok a látnivaló, ingyenes és ötletes játékok az udvaron gyerekeknek, vetítés történelmi csatákról az egyik helységben. A mosdó tiszta.
Egyetlen negatívum az úr,aki a bejáratnál túrára hív,a mondókája végén közli,hogy fizetős,holott a többi napi ismeretterjesztő- vagy élményalapú program teljesen ingyenes.
Sümeghez közeledve már messziről látszik a vár. Csodaszép a panoráma fentről a településre lenézve is. Több időszakos kiállítás is helyet kapott az állandó látnivalók mellett, melyek korhűen bemutatják a várban egykor zajlott életet. Folyamatos felújítási munkálatok nyomai látszanak. A tárlat ugyan még eléggé szűkös. A belépőjegy ára sajnos nincs egyenes arányosságban a látnivalókkal.
Többször voltam már fent, ilyen-olyan összetételben, családdal, társasággal valami mindig ugyanaz benne, valami meg néha változik. Az biztos, hogy az egyik legépebbnek tűnő magyarországi vár, elképesztő helyen van, hosszú, egyenes utak vezetnek Sümegre, és már messziről látszik a tájból kiemelkedő csúcs, rajta az impozáns várkoronával.
Régebben volt valami dzsip, ha jólemlékszem, most nem, tehát gyalog neki kell vágni. Hosszú, meredek út visz felfelé. Ez egy fizetős hely, ellentétben sok más várral, a kapuban levámolnak, nyugdíjasoknak van kedvezmény. Egy viccesen jelmezes helybéli összevissza locsogott a pénztárnál, de jóindulatú egyszerű volt. olyan köszönőember-féle. Ezt a várat is vadul építik, a többihez hasonlóan káromkodó munkások, a jelentős része le van zárva a forgalom elől, de sok terület azért szabadon bejárható. Sokan voltak fent így is, egy szeptemberi hétköznapon. Most nem bohóckodtak ripacsok a vár közepén, nem volt borz meg óriáskígyó, csak séta a lépcsőkön, meg bejárható terek, olykor szomorú állatok is az udvaron, valami állatsimogatás címén. Az építkezés dacára azért megpróbálnak valamivel szórakoztatni, ha már van belépő. Majd meglátjuk, milyen lesz, ha megint újjászületik.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét. Az átlag számításánál figyelembe vettünk 120 darab olyan értékelést is, melyet szöveg nélkül, csak pontozással adtak le partneroldalukon, a szallasvadasz.hu-n.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.