Jó
2023. szeptember 9.a párjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Két évvel ezelőtt jártunk itt a párommal, ugyanebben az időszakban, s ahhoz képest némileg csalódtunk. A személyzet most is segítőkész és kedves volt, a szoba kellő nagyságú, viszont a minibár nem hűtött egyáltalán, és ezt jeleztük is másnap reggel, de a három éjszakás tartózkodás alatt nem történt változás.
A légkondcionálóból a bekapcsolása után csepegő hangok hallatszottak, mely alkalmas bárki kínzására, ezért nem is használtuk. A szobaszéf egy vicc, mert max. két telefon fér be, állítva egymás mellé. A tusolóban nem ártana valamely alkalmatosság, melyre a tusfürdőt el lehetne helyezni. Viszont a szoba tisztasága, az ágy kényelme, a kilátás teljesen rendben volt. Az étkezés már más lapra tartozik, mert két évvel ezelőtt egész korrekt választék és finom ételek voltak, de most pl. a harmadik este nem is találtam egy ételt sem, mit pozitívnalk értékelhetnék. A fűszerezés nem az én ízvilágomat tükrözi, ill. a sót vagy nem használják, vagy túltolják. Szóval az én magyar-gyomromnak nem kompatibilis a konyhájuk, ill. a választék meg sem közelíti az előzőt. A kávéautomata sokszor elromlott, ill. a fizetős italfogyasztás nem a legolcsóbb. Arról nem is beszélve, hogy nonszensz ennyi pénzt elkérni egy csapvizes, langyos (jég nélküli is) limonádéért! Amiért viszont elsődlegesen ide jöttünk az teljesen rendben volt! Azaz a wellness részleg, ill. a szauna. A szeánszok nagyon jók voltak, a vezetett kerékpártúra is kellemes volt. A medencék hőmérséklete, kialakítása, mennyisége és vízfelülete kiváló! A kondicionáló terem nem a testépítőknek való, de aki egy kis amatőr mozgást igényel, annak megfelel. Összességében a kisebb hibák ellenére csak ajánlani tudom, annak, akinek a wellness a legfontosabb, mivel a wellness, a medencék, a szaunafelöntések elsőosztályúak!
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
4Szolgáltatások
2Étkezés
3Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2023. szeptember 9.a párjával járt itt 35 Nyaralásra indulva ejtettük útba az arborétumot! Már egy ideje készültünk a meglátogtására, de másoknak azt javasolnám, hogy ne feltétlen szeptember elején tegye. :) Itt a képeken szereplő zépségeket csak adott időpontban, pl. a virágzás idején érdemes megtekinteni. Ezeken kívül egy jól bejárható erdőt kapunk, melyben sokféle fafajtával, ill.
még bambuszerdővel is találkozhatunk. A lombkoronasétányt viszont ne hagyja ki senki, aki erre jár, ill. ne hagyják otthon a szúnyogírtójukat! Alapvetően szép, de ár-érték arányban nem ad annyit, mint kellene, legalábbis ebben az időszakban.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. június 9.a párjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Amikor Sümegen töltöttünk pár napot, ajánlották a Püspöki palotát megtekintésre. Tény, hogy az ilyen egyházi jellegű bemutatóhelyek nem vonzzanak kifejezetten, de a technológiai megoldások kifejezetten érdekessé tették. Aki erre jár, annak érdemes megtekinteni, de ha módjában áll töltse le az alkalmazást a telefonjára, és okosan körbevezeti a tárlaton.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. június 9.a párjával járt itt 55 Azt gondoltuk a párommal, hogy a többi várhoz hasonlóan max. egy óra alatt bejárjuk az egészet. Hát ebből több, mint kettő lett, és nem is voltunk nagyon alaposak. :) A feljutás a vártnál jóval könnyebb és kényelmesebb volt, mert inkább tűnt messzebbnek, mint ami valójában volt.
:) Szóval a lényege, hogy hihetetlen módon fejlett technikákat alkalmazva mutatják be a várat és töténelmét. Az eddigi, általunk meglátogatott váraknál még nem tapasztaltunk ilyen minőségi bemutatást. Mindenkinek csak ajánlani tudom, és készüljenek rá, hogy 2 óránál többet lesznek fenn.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. június 9.a párjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Tavasz végén jártunk itt a párommal, mivel sokan dícsérték a helyet. A szobánk elhelyezkedése és belső elrendezése tökéletes volt, jobbat nem is választhattunk volna. A wellness nem túl nagy a szobaszámhoz képest. Kissé kevésnek érzem a vízfelületet. A szauna részleg jó, minden esetben kellő hőmérséklet volt.
Merülőmedence is van, bár kissé csúszós a be és kiszállás, mivel nem sűlyesztett. A szaunarész némileg elkülönített, ami jó az esetleges normális szaunázók számára, de nincs külön textílmentes rész. A víz hófoka 33 fok körüli, ami nem túl sok, de hát nem gyógyvíz. :) Kinti medence mennyisége minimális. A reggelinél minden eesetben uyganaz a felhozatal volt, de helyben készíttetni lehetett omlettet és tükörtojást. A vacsora megfelelően változatos és finom volt, bár volt már jobb más helyeken. Összességében az étkezés rendben volt, főleg úgy, hogy folyamatosan volt élőzene a bár-részben, s lehetett táncolni is vacsora után. A más jellegű mozgásra még ott van a csocsó és a sok asztalitenisz lehetőség. A környezet, a vár és város közelsége és látványa önmagáért beszél. A tisztaság elsőosztályú, a személyzet rugalmas és segítőkész. Bárkinek ajánlom, hogy itt eltöltsön pár napot miközben megnézi a környék nevezetességeit, a várat, a Püspöki palotát, ill. a lovasbemutatót, melyet bátran ajánlom mindenkinek.
4Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2023. január 29.a párjával járt itt 35 Télen voltunk a párommal több napot ebben a fürdőben, de inkább csalódásnak éreztem. A fürdő komplexuma nem kicsi, és a tájékozódás sem könnyű. Elsősorban gyermekek részére lett kialakítva minden, és ennek megfelelően egy felnőtt pár inkább zavarónak érzi magát. Szaunázni szerettünk volna, de a szaunavilág csak hétvégén működik.
. . télen. . . . vicc! ! ! A maradék üzemben lévő szauna meg inkább melegedő, a full amatőrök részére. Azt viszont nem értem, hogy eme szauna miért a gyermekvilágon belül található, ill, átöltöző rész sincs, viszont van egy full feleslegesen felfűtött gyermekszauna, mely minden alkalommal üres volt. Első nap, hétfőn a víz inkább langyos volt, mint meleg. A kellő hőfok eléréséhez kellett várni 2 napot. Külső medence kevés, és a hőfok sem az igazi. A gyógyvízesnél ugyanez volt a tendencia. Ezt a fürdőt csak a kisgyermekesek részére ajánlom, nekik sok lehetőség van kialakítva, másoknak nem.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. január 29.a párjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Télen szálltunk meg itt a párommal, a fürdőbe való átjárás lehetősége miatt. A Szálloda külsőleg rendben van, és a belső kialakítása is megfelel egy 4 csillagos hotelnek. A szoba nagyon tiszta, megfelelő nagyságú és az átlagoshoz képest több csatornával rendelkező tv-vel, bekészített vízforralóval, kellő nagyságú széffel, nagy erkéllyel, és jó kialakítású tusolóval.
A fürdőbe átjárás fedett folyosón történik, ami nem túl meleg, de nincs ezzel olyan nagy probléma. Az ételek választéka megfelelő, de nem túl változatos, mert 90%-a napról napra ismétlődik. Semmi extrát nem nyújtott, főleg a húsok enyhén rágóssága miatt. Az ízek megfelelőek, semmi különleges, de a célnak megfelelt. Rengeteg gyermekes család volt, még így télen is, és maga a szálloda a fürdőhöz igazodva főleg gyermekbarát. Szívesen ettünk volna csendesebb körülmények között, de itt nem volt külön választva a gyermekes rész. Alapvetően a szállás megfelel az igényeknek, de sok extrát nem nyújt, főleg, hogy nincs saját wellness-részlege.
3Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
3Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. december 16.a párjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Már több esetben jártunk a fürdőben, de a hotelt most látogattuk meg először. Sok wellness hotelt meglátogattunk már, de ez az elsők közé került. Az elején kezdve: parkolásra a hotel saját parkolójában van lehetőség, külön költség nélkül. A személyzet kedves, de nem tolják túl. A szoba csendes, tiszta, és semmi puccos dizájn nincs benne.
Van bekészítve vízforraló, tea és cukor, és természetesen köntös, ill. sok törölköző, köztük külön a wellnessre használatosak is. A fürdő területe kissé kaotikus, és elég sokat kell gyalogolni, mert vagy az étterem lesz messze, vagy a wellness-részleg. :) A fürdő létesítményei kellően melegek, bár jobb lenne több melegvizes medence kintre. Így december közepén szerencsénk volt, mert nem voltak túl sokan, és tényleg nagyon szellősen tudtunk pihenni. Bár a hangos, folyamatos német "csacsogás" az étkezések közben nem hiányzott. Apropó étkezés: A svédasztalos reggeli és vacsora kifejezetten finom és változatos volt, főleg a vendégszámhoz képest. A legjobb részt a végére hagytam, a szauna-részleg! Eddigi wellness üdüléseink során ez volt a legjobb szauna-részleg. A legjobb /sokak ellenérzései ellenére/, hogy csak felnőttek mehetnek be, és a szaunák kizárólag fürdőruha-mentesek. A recepciós említette, hogy sokan épp ezt nehezményezik, de velük közölném, hogy amennyiben mások ruházatának kipárolgó részecskéit akarják belélegezni, ill. nem tudnak felülemelkedni kicsinyes attitűdjeiken, azok menjenek a Balatonra! :D Ezen kívül még oltári pozitív, hogy van hideg-melegvizes automata, teafilterekkel, mézzel, cukorral, s nem mellesleg merülőmedence, szaunalepedő, és akár ki is lehet rövid úton menni a hideg sókamrába. A hab a tortán Nagy Melinda szeánszai voltak, melyek igazán feldobták a hangulatot, ill. az élményeket! Ritkán szoktunk visszatérni a már látogatott helyekre, de ide biztos visszajövünk, amennyiben csak pihenésre vágyunk, de csak ilyen időtájban.
4Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. július 8.a párjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az eddigi nyár talán legforróbb napján tértünk be ide. Maga a hely elhelyezkedése és hangulata kiváló. Élőzene szólt, tisztaság és szép árnyas ligetben helyezkedik el a külső rész. Az ételek ára a II. osztálynak megfelelő, nem veszélyes, és az ételek mennyisége és minősége is kifogástalan. . . . . .
az ételeké, mivel a kért limonádé ebben a meegben nem esett túl jól, mivel langyos volt. Gondolom a csapvizet nem engedték ki eléggé. :) Ízre megfelelt volna, ha nem kellene telepakolni az utólag, külön hozzá kért jéggel. A kiszolgálás megfelelő vlt, bár a kevés vendéghez képest elég nehezen vették észre a fizetési szándékom. Alapvetően, és ezektől függetlenül ajánlanám, mert maga a hely nagyon hangulatos, és az ételek kifejezetten finomak.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
5Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2022. április 9.egyedül járt itt 25Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Egy vacsorát fogyasztottam a nevezett étteremben. Már azzal indult, hogy lényegében a hallban volt csak hely, mivel egy nagyobb társaság elfoglalta az amúgy sem tágas éttermet. A kiszolgálás rendben volt, a pincér szolgálatkész és korrekt volt. Az étlap választéka kifejezetten szegényes, de hát nem épp egy nagy forgalmú étteremről beszélünk.
Ami leginkább zavart, hogy olyan megfogalmazásokkal és nevekkel illettek ételeket, amelyek alapján arra következtetnénk, hogy itt kiemelkedő minőségű gourmet ételekkel fogsz találkozni. Ha ide betérsz, jó lesz, ha tudsz a sorok között olvasni. :) Az árak és a minőség ettől függetlenül teljesen rendben van! Nem mellesleg a közelben a drága fővárosunkban rohadtul nem fogsz normális, beülős éttermet találni! :(
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
40 értékelés / 4 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.