A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Szentendre városképének alappillére a Fő tér és annak közepén található hatalmas oszlop, kereszttel a tetején. A téren lévő Korona vendéglőt is érdemes megemlíteni, mivel egy 1770-ben épült műemlék épületről van szó.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
A Fő terek, nevezzék azokat akár másként is, mindenütt a turisták kiindulópontjai a település felfedezéséhez. Szentendrén pedig ez különösen így van, hiszen ebbe a különös, háromszög alakú és nem is kifejezetten nagy térségbe fut be minden fontosabb utca, így bármerre is tekereg az idegen, előbb-utóbb ide jut vissza, és innen folytatja a bolyongást.
Legalábbis velünk, és ottjártunkkor úgy láttuk, másokkal is, ez történt. Ma már nem igazán helytálló a megállapítás, hogy a szerb kereskedő családok által hajdan létrehozott Fő tér a szezonban telik meg turistákkal. Vagy a szezon most már egész évben tart? Mi egy október közepi szombaton jártunk ott, amikor is igencsak élénk volt a népvándorlás, magyar szót pedig alig lehetett hallani, a többség külföldi volt. De azért hiába a sokaság, a terecske szépsége megmutatkozik, csak kevéssé lehet elmerülni a bájos barokk, rokokó hangulatban. Nem tudom, tartanak-e még itt nyári szabadtéri színi előadásokat, de a tér maga is olyan kicsit, mint egy élénk színekre festett színpadi díszlet. Az viszont igencsak meglepett bennünket, hogy ennek az ékszerdoboz-terecskének az egyik oldalán egy jókora és külsejében igencsak rossz állapotú épület terpeszkedik a Szentendrei Képtár felirattal, fölötte olyan rozoga hatalmas tetőzettel, hogy azon már kisebb szélben sem biztos a cserepek fennmaradása. Van, aki ezt az 1720-ban emelt egykori kereskedőházat takaros, nyeregtetős létesítménynek írja le. . . Nyeregtetősnek nyeregtetős, de hogy takaros lenne? Inkább a Fő tér csúnyasága a sok szépen felújított, karbantartott épület között! Nem is értjük!
Advent 1. vasárnapján ,Szentendre nyáron pezseg: vizes élmények, Duna-korzó, plázs, vízparti merengés Decemberben átalakul: felveszi meghitt, ünnepi díszeit, beköltözik Advent és Karácsony. Nálunk már szokássá vált elmerülni ebbe a békebeli, téli varázslatba: fények, Főtér, forralt bor.
Idén egy kis izgalmat csempésztünk bele: sötét sikátorok felfedezése zseblámpa fényével - elindulni onnan, amit ismerünk és megérkezni valahova, ahol még nem voltunk. Juhász Gyula: Karácsony felé
"Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. . . . Bizalmas szívvel járom a világot S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben"
Mindenkinek ajánlom,mert télen-nyáron csodálatos város Szentendre.
Kihagyhatatlan 2023. szeptember 16.gyerekekkel járt itt
55
Ha az ember ellátogat Szentendrére, akkor a Fő tér kötelező program. Ez a történelmi városmag, a belváros origója, ahol a macskaköves utcák összefutnak. Szentendre belvárosa már évek óta autómentes, de a szűk utcákat megtöltik a gyalogos turisták is a szezonban. A háromszög alakú tér közepén a Kalmár kereszt magasodik, amely az egyik szimbóluma a városnak.
Itt a Fő téren már évszázadok óta, a középkor évszázadaiban is nagy "társadalmi élet" zajlott, vásár, piac, közlekedési és kereskedelmi csomópont volt. A tér épületei jellemzően barokk, rokokó és copf stílusban épültek, nagyon tetszett, hogy színesek, életteliek a házak, amelyek többsége kereskedőház volt szerb és görög tulajdonban. Nevezetes épületek a téren a Blagovestenszka ortodox templom, a Kmetty Múzeum és a szerb kereskedőház, amely ma a Szentendrei Képtárnak ad otthont. A régi épületek földszintjén leginkább vendéglátó egységek működnek, fagyizók, étterem, kávézó, kisvendéglő.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.