A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
A településen járva a Veszprémi Állatkertet érdemes felkutatni, ahol nemcsak a jelenlegi, páratlanul gazdag állatvilágot csodálhatod meg, hanem az őslények kora is megelevenedik majd előtted - hosszúnyakú növényevőkkel és éles fogú ragadozókkal. A gyerekek kedvence pedig minden bizonnyal a 25 élményelemből álló Afrikai szavanna játszótér lesz!
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Fehérváriként gyerekkoromban ez volt az az állatkert, ahol legtöbbször jártam, akár a családdal, akár osztálykirándulás keretében. Akkoriban a 80-90-es években elég rossz állapotban volt az állatkert, túl pici helyekre bezsúfolt szomorú szemű állatokkal.
Az elmúlt években több alkalommal jártunk Veszprémben, családdal, gyerekekkel is, és úgy látjuk, hogy most már egészen megváltozott - előnyére - az állatkert. Nagyon szépen felújították, modernizálták, megfelelő körülményeket biztosítva ezzel az ott élő állatoknak is. Elég nagy alapterületű, viszonylag sokat kell sétálni, ha körbe akarja járni az ember. Az építkezések folyamatosan zajlanak évek óta. A fő parkolót a korábbi helyről (Viadukt alatt) áthelyezték a hátsó bejárathoz egy nagy rétre, ahol sokkal több jármű fér el, és ha vidékről autóval érkezik az ember, akkor az útbaigazító táblák automatikusan ide, és nem a régi bejárathoz fogják elvezetni. A madagaszkári makiknak volt animátoros bemutatója ottjártunkkor, sajnos a hangosítás nem volt valami jó, így nem sokat értettünk. Az új szavanna részen nagyon odatűz a nap, nincs árnyékolás (ezt már más is említette). A gyerekeknek tetszett a kis játszótér, ami ennyi gyerek esetén lehetne nagyobb, több játékkal felszerelt. Összefoglalva, ha Veszprémben jár az ember, akkor szerintem ez is a kötelező programok közé tartozik, és kíváncsian várom, milyen lesz, ha minden elkészül.
Kihagyhatatlan 2019. július 30.barátokkal járt itt
55
Egész napos program. Tiszta, rendezett, igényes program a egész család számára. A mosdók tiszták. Az ételek amit ott fogyasztottunk ízletesek voltak, ára elfogadható. Többször voltunk már és menni is fogunk még. A játszótereket, a dinóparkot is imádták a gyermekek. Az állat simogatót imádták a kicsik, de még mi felnőttek is.
Kihagyhatatlan 2019. február 4.gyerekekkel járt itt
55
Családommal jártuk az állatkertben nyáron. Szinte egésznapos program, nagyon jól körbejárható és a folyamatos fejlesztések miatt érdemes akár évente többször is visszamenni, mindig mutatnak valami újat! Kedvencem az Afrika szavanna rész, ahol egy dombról belátható az egész terület, tényleg olyan érzése van az embernek, mintha az igazi szavannán felett állna! Érdemes elmenni nagyon jó kikapcsolódás.
A legnagyobb melegben mentünk ide kirándulni. Irigyeltem is az állatokat a fürdési lehetőségükért. Mindenhol tó, patak, medence. Kár , hogy egy rész le volt zárva, és hosszú menetelésben mentünk a napon a bejárattól a büféig. Kitűnő dolog volt az állatok etetési időpontjáról tájékoztatást adni, így egy sorrendet állíthattunk fel a látványosságokról.
Igaz, mindenki ezt csinálta. Külföldön külön CD-t, vagy emailban "fájlt" lehetett vásárolni az állatkert állatait bemutató kisfilmet, itt nem találtam ilyet. Talán egy kisvonat sem lett volna rossz, ami végigvisz a parkon, mielőtt gyalog felfedezzük. Az étterem árai is hasonlítottak egy első osztályú étterem áraihoz, igaz itt magunkat szolgáltuk ki.
Kihagyhatatlan 2018. július 31.családjával járt itt
55
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Akár családnak, akár pároknak, idősnek-fiatalnak jó kikapcsolódást nyújt. Az árak nincsenek elszállva és látni hogy folyamatosan fejlesztik a parkot. Az állatok jól vannak tartva, bár éppen vedlő korszakban láttuk többüket, de ezt a természetes állapotot leszámítva egészségesnek és szépnek látszanak. A kis pingvin csapat tüneményes!
Amikor csak ide jövünk, mindig van valami változás. Nagy a terület, különösen a szavannai rész tűnik annak, mivel a frissen telepített fák semmilyen árnyékot nem adnak még. Meglepően aktívak voltak az állatok, különösen az új madár röpde tetszett nagyon. Hiányoztak azonban állatok, amiket már megszoktunk (nem leltük a páviánt, a majmok behúzódtak valahová).
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét. Az átlag számításánál figyelembe vettünk 1 darab olyan értékelést is, melyet szöveg nélkül, csak pontozással adtak le partneroldalukon, a szallasvadasz.hu-n.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.