Nem az étel minősége, hanem az egyéb körülmények miatt, amely nekünk egy étterem megítélésénél (függetlenül attól, hogy az ételek jók-e vagy nem, eléggé fontos). Először még programként mentünk a Kistücsökbe és bár esetünkben ez oda-vissza 500 km, a család minden tagja egyöntetűen azt mondta, hogy megérte, mert egészen különlegesen finom volt az étel. Mivel minden évben kétszer megyünk Sárvárra, ezután visszafelé kis kerülővel évekig a déli parton jöttünk, csak azért, hogy bemehessünk a Kistücsökbe. Nekem a fenntartásaim mindig is a kiszolgálással voltak, a pincérek kb. úgy viselkedtek velünk nem egyszer, hogy „érezd magad megtisztelve, hogy a nagy, agyonsztárolt Kistücsökben ehetsz”. (Megjegyzem, mi soha nem foglaltunk előre asztalt, és mindig bőven volt hely. )
Az első komolyabb törés akkor volt, amikor leültettek minket a kerthelyiségben egy olyan szar helyre, hogy alig tudtunk enni (pedig volt más hely, illetve bent üres volt, de oda meg valamiért nem engedtek be), és a pincérek is szartak ránk. Ebben némileg közrejátszott, hogy velünk egy időben étkezett (és játszotta látványosan az agyát) a neves, TV-ből is ismert gasztroblogger, akit meg úgy ugráltak körül, mintha maga Erzsébet királynő érkezett volna a kíséretével. . . . Ez önmagában nem gond, gondolom Csapodynak fontos, hogy a gasztromegmondóember nehogy rosszat írjon róla, de azért minket sem kellett volna másod-, vagy inkább harmadrangú vendégként kezelni. Több értékelésemben is írtam már, engem rohadtul tud irritálni, ha ugyanazért a pénzért a haver/koma/rokon/jóbarát/ismert gasztrolány látványosan jobban van kiszolgálva, mint az „egyszeri betérő”. No mindegy, ettől még egyszer tavaly visszamentünk, de akkor már az étel sem fogott meg sem engem, sem a család többi tagját, feleségem pl. a maga ebédjéről (sült tarja tört krumplival) azt mondta, hogy ilyet kis falunk nevenincs éttermében is tud enni, vagy akár ő maga is tud csinálni (és tényleg).
