Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Lélegzetelállító várak és várromok szerte az országban

A várak a történelem élő lenyomatai, jó pár közülük túlélt viharos évszázadokat, és ma ugyanazon falak között sétálhatunk, ahol a középkorban nemesek és harcosok rótták a folyosókat. Megmutatunk néhány várat illetve várromot Magyarországon, ha a kirándulást egy kis történelemórával kevernétek.

 

Simontornyai vár, Simontornya

A gótikus stílusban épült simontornyai vár sok ismert emberhez tartozott fennállása alatt. A 1200-as évek második felében építtette az alországbíró (a nevét is róla kapta), ezután került I. Károlyhoz, aki tovább ajándékozta. Lackfi István erdélyi vajda tulajdonában is volt, ő pedig hatalmas fejlesztéseket eszközölt a kastélyon, ennek következtében a Nagy Lajos-kori Magyarország egyik legjelentősebb birtokközpontja lett.

Szállástipp Simontornyán: Fried Kastélyszálló Resort>>

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Simontornyai vár, SimontornyaLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Simontornyai vár, Simontornya

 

 

Szádvár, Szögliget

Az Aggteleki Nemzeti Park területén, Szögliget község határában találjuk Szádvár romjait, mely a 460 méter magas Várhegyről tekint le. Alapításának ideje nem tisztázott, valószínűleg a tatárjárás utáni időszakban épült. Sok tulajdonosa volt hosszú élete alatt, míg végül úgy döntöttek, hogy kivonják a forgalom alól, ezért 1688-ban felgyújtották és sorsára hagyták. Szerencsére a 2000-es években összefogtak a vár részleges helyreállításáért, és azóta is folyamatosan renoválják.

Szállásajánlatok a környéken>>

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Szádvár romjai, SzögligetLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Szádvár romjai, Szögliget

 

Korábbi cikkeket Magyarország várairól itt, itt és itt találtok!

 

 

Szarvaskő vára, Döbrönte

A Balatontól északra fekszik Döbrönte, mely egy apró község a Bakonyban. Itt épült meg Szarvaskő vára, mely a török időkig tartotta magát, akkor a portyázó csapatok elpusztították az építményt, a romokat pedig elhordták a lakosok. Egy darabon már renoválták az elmúlt években, de jelentős része még mindig a föld alatt van.
Figyelem, a vár nem összetévesztendő a Szarvaskői várral, amely a Bükkben található!

Szállásajánlatunk Döbröntén a Hasik Hotel>>

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Szarvaskő várának romjai, DöbrönteLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Szarvaskő várának romjai, Döbrönte

 

 

Boldogkő vára, Boldogkőváralja

A Bodókő-hegy a Zempléni Tájvédelmi Körzet része, és méltán az Országos Kéktúra egyik népszerű állomása. Hogy még inkább meghozzuk a kedvet a látogatáshoz eláruljuk, hogy itt található Boldogkő vára, az egyik legjobb állapotban megmaradt várunk. A Boldogkőváralja közvetlen közelében található építmény tartozott a Rákóczi családhoz, de használták gabonaraktárnak is. Ha megpihennél a túrázásban, akkor érdemes megtekinteni a korszerűsített kiállítótermeket is!

Szállásajánlatok a környéken>>

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Boldogkő vára, BoldogkőváraljaLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Boldogkő vára, Boldogkőváralja

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Boldogkő vára, BoldogkőváraljaLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Boldogkő vára, Boldogkőváralja

 

Somlói vár, Doba

A Veszprém megyei Doba szomszédságában áll a Somlói vár, melyet régen sokkal nehezebb volt megközelíteni: déli oldalánál egy hatalmas, szakadékkal szegélyezett árok feküdt. Ma már szerencsére könnyebb bejutni, és érdemes is, hiszen a napokban adták át egy hatalmas felújítást követően. Megújult a délnyugati kaszárnyaszárny és az oda vezető híd, a sütőház, megerősítették az alsóvárat, és most már interaktív kiállítást is találunk itt.

Szállásajánlatok a környéken>>

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Somlói vár, DobaLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Somlói vár, Doba

 

 

Ónodi vár, Ónod

Sok háborút átélt, de még mindig büszkén áll az Ónodi vár, melynek négy sarokbástyás elrendezése napjainkban is gyönyörűen kirajzolódik. A törökök megrongálták, a kurucok felgyújtották, a Sajó árvizei alámosták a falait – csoda, hogy egyáltalán maradt belőle valami. Itt is kellett a beavatkozás és a 2000-es években elkezdett renoválás, melynek keretében egyes részeit újraépítették. Ónod egyébként is fontos szerepet töltött be a történelem során, ugyanis az 1707-es országgyűlésen itt mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását.

Szállásajánlatok a környéken>>

Lélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Ónodi vár, ÓnodLélegzetelállító várak és várromok Magyarországon - Ónodi vár, Ónod



Szép tájak, történelmi érdekességek, és ezt megkoronázva egy középkori vár romjai – ezt a csomagot kapjátok, ha a fentiek közül bármelyik építményt célba veszitek egy kirándulás erejéig.

Korábbi cikkeket Magyarország várairól itt, itt és itt találtok!

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Végre itt a tavasz, ezért összegyűjtöttük nektek néhányat a legszebb hazai tanösvények közül, melyekkel érdemes megnyitni az idei túraszezont. Hódítsátok meg a cölöpsétányokon vagy ösvényeken át a természetet, miközben különleges kalandokban lesz részetek!
Ha balatoni nyaralást terveztek a családdal, akkor a szálláskeresés egyik sarkalatos pontja, hogy milyenek a szállodák gyermek- és családbarát szolgáltatásai. Nyáron pedig különösen fontos szempont lehet, hogy a legkisebbek számára van-e külön gyerekmedence vagy pancsoló. Mutatunk most nektek 7 olyan szállodát a Balatonon, melyekben biztosan van olyan kültéri gyerekmedence, ahol az apróságok is jól fogják érezni magukat.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
A legnépszerűbb hazai várak
„Vár állott, most kőhalom” – olvashatjuk a Himnuszban, de szerencsére elég sok várunk maradt meg szép állapotban, nem csak romként. Ebben a cikkben összegyűjtünk neked néhány olyan várat, amit érdemes meglátogatni.
Kirándulás a történelemben: 8+1 gyönyörű vár és erőd Magyarországon
Miért szeretünk annyira szépséges várakban kirándulni? Talán azért, mert ilyenkor halljuk a hőstettekről mesélő falak suttogását, magunk előtt látjuk a csillogó páncélba öltözött katonák masírozását és a több száz éves köveket tapogatva kezünkben érezhetjük a történelem darabjait. Ezt a különleges utazást pedig újra és újra át akarjuk élni.
5 vár, ami minden évszakban elbűvöl
5 olyan magyarországi várat mutatunk nektek, melyek bármely évszakban meghozzák a kedvet egy kellemes kiránduláshoz.
Rejtett kincsek Magyarországon: kastélyok, várak és titkos kertek nyomában
Nem kell messzire utazni ahhoz, hogy valódi időutazásban legyen részünk: Magyarország tele van eldugott, mégis különleges helyekkel, amelyek mind egy-egy darabkáját őrzik múltunknak.
10 legrégebbi vár és várrom Magyarországon – Középkori történelem nyomában
Fedezd fel Magyarország 10 legrégebbi várát és várromját! Középkori lovagok, királyi paloták és izgalmas csaták emlékei várnak rád az ország legkülönlegesebb történelmi helyszínein.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Milyen témák kerülnek terítékre a leírásban?
Megismerheted, hogy hazánk számos lenyűgöző vár és várrommal büszkélkedhet, amelyek a középkor élő lenyomatai, és ma látogathatók történelmi hátterekkel és érdekességekkel.
Mely helyszínek szerepelnek a felsorolásban?
A szöveg a következő helyeket mutatja be: Simontornyai vár Simontornyán, Szádvár Szögligeten, Szarvaskő vára Döbröntén (érdemes megkülönböztetni a Bükkben található Szarvaskői várral), Boldogkő vára Boldogkőváralján, Somlói vár Doba, és Ónodi vár Ónod.
Milyen történelmi érdekességek kapcsolódnak ezekhez a helyekhez?
Például: a Simontornyai vár gótikus stílusú, a 1200-as évek második felében épült, később I. Károlyhoz, majd Lackfi István erdélyi vajdához került, jelentős fejlesztéseket végzett rajta; Szádvár a tatárjárás utáni időkből való, hosszú élete során több tulajdonosa volt, 1688-ban felgyújtották, és 2000-es években részlegesen helyreállították; Szarvaskő várát török időkre tekintve említik, romjait a lakosok elhordták; Boldogkő vára a Rákóczi családhoz tartozott és gabonaraktárként is szolgált; Somlói vár a közelmúltban megújult és interaktív kiállítást kínál; Ónodi várnál pedig a trónfosztást kimondó, 1707-es országgyűlés helyszíne is volt.
Milyen felújítások és látogatási lehetőségek érhetők el a helyszíneken?
Szádvár 2000-es években részleges helyreállításon esett át; a Somlói vár délnyugati kaszárnyáját, a hozzá vezető hidat és a sütőházat felújították, az alsóvárat megerősítették, és interaktív kiállítás is várja a látogatókat; Boldogkő vára jó állapotban megőrzött, kiállítási lehetőségek is elérhetők; a környéken pedig több szálláshely és környéki utazási lehetőség található.
Milyen kiegészítő élmények és lehetőségek várhatóak a környéken?
A látogatás a táj szépségét és a történelmi érdekességeket egyesíti, gyakran szállásajánlatokkal és tematikus utazási csomagokkal kiegészítve, amelyek egy középkori várromokban gazdag élményt kínálnak.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft