Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Neszmélyi bakancslista – TOP 4 eszményi elemmel

Kitűnő szőlők teremnek a Gerecse Duna-menti peremén fekvő, teraszos lejtők vastag lösztakaróján. Az ezekből készülő, élénk, vibráló borok mellett persze számtalan más oka van annak, hogy miért is érdemes Neszmélybe látogatni. Az 1400 fős település ínycsiklandó ízeket, régi korok emlékeit, ékes arborétumot, és egy érdekes hajóskanzent is tartogat nektek.

Neszmély Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse-hegység szomszédságában, közvetlenül a Duna partján fekszik. A fővárostól mindössze 83, Tatától pedig 13 kilométerre található, így például akkor is útba ejthetitek, ha a tatai Öreg-tó körül kirándultok. A Neszmélyi borvidék központjaként is számontartott település nemcsak izgalmas-illatos nedűivel, hanem sok-sok felfedeznivalóval is vár benneteket. És a gőzölgő, friss, házi réteseket még nem is említettük!

 

Szívd magadba a Duna csendjét, és egy sajátos skanzen történelmét!

Kerékpáros és sétaútvonalak várják, hogy meghódítsd a folyópart legszebb szegleteit. A friss levegő és a Duna ringatózása garantáltan pihentető élményt nyújtanak, legyen szó bármely évszakról.

Ha pedig kevesebb mozgásra, és több történelemre vágysz, akkor a Hajóskanzent pont neked találták ki. A neszmélyi főút mellett tábla helyett egy jókora hajócsavar mutatja, hogy merre is találod a letűnt korok „lélekvesztőit”. A Szent Ilona-öböl nyugodt vizén himbálózó hajók igazi kuriózumnak számítanak, van ott például lapátkerekes gőzhajó és monarchiabeli hadihajó is. Az öböl partjára persze nem érdemes üres kézzel érkezni – mutatjuk, a közelben hol vásárolhatsz elsőrendű házi rétest.

Felfedezésre váró látnivalók Neszmélyen - HajóskanzenFelfedezésre váró látnivalók Neszmélyen - Hajóskanzen

 

 

Érkezz üres hassal a rétesek földjére!

Akár átutazóban, akár hosszabb időre érkezel Neszmélybe, lehetetlen nem megkóstolni a töltelékben bővelkedő rétesek egyikét (vagy mindegyiket)!

A Hajóskanzentől mindössze 170 méterre található, Fő utcai Rétes Kuckót egy házaspár üzemelteti, a feleség gyúrja és nyújtja a rétestésztát, férje pedig a réteskészítés többi fázisáért felel. A végeredményt pedig nehéz szavakba önteni, legyen szó akár almás, akár meggyes-mákos, vagy más verziókról.

Ha épp olyan jó az időzítésed, mint a neszmélyi borászoké szüret idején, akkor biztos még langyosan kapod a tekeredő sütemény legjavát. Szerintünk kérd elvitelre, és feledkezz bele az ízekbe a Szent Ilona-öböl ölelésében!

Felfedezésre váró látnivalók Neszmélyen - Rétes KuckóFelfedezésre váró látnivalók Neszmélyen - Rétes Kuckó

Felfedezésre váró látnivalók Neszmélyen Felfedezésre váró látnivalók Neszmélyen

 

Kóstold meg a borvidék lezser eleganciát hordozó borait!

Miért is tekintünk a Neszmélyi borvidékre igazi ékszerdobozként? A Felső-Pannon borrégió környékbeli településeinek sokoldalúsága és a cifra táj olyan párost alkotnak, amit a poharunk felé hajolva is jól érezhetünk. A Gerecse-hegység peremén elterülő, látványos lejtőket a klíma didergősebb karaktere és a savakban bővelkedő, vibráló borok kötik össze.

Neszmélyben és környékén – a klimatikus és a talajadottságok miatt – jóval több a fehér-, mint a kékszőlő. A szőlőfajták viszont igen változatosak, a chardonnay-tól a királyleánykán át az ezerjóig. A hagyomány szerint az olaszrizling és a rajnai rizling voltak a fő fajták, de a fentiek mellett van itt még szürkebarát, sauvignon blanc, Müller-Thurgau, Irsai Olivér, kékszőlőből pedig merlot és pinot noir terem nagyobb mennyiségben.
A borvidék történelme több mint 2000 évre nyúlik vissza, és fontos hagyományai gyökereznek a középkorban is. A neszmélyi bor a 19. század végére vált külön fogalommá a hazai borértő körökben. Napjainkban pedig országszerte és külföldön is jól ismertnek, sőt népszerűnek számítanak az emlékezetes gyümölcsösséget adó nedűk.

Ahogy Bárdos István és Szénássy Zoltán Neszmély című könyvében olvashatjuk, a neszmélyi bor „a türelmet meghálálja ízével, zamatával, tükrös tisztaságával s nem utolsósorban szállíthatóságával”.

Ha pazar panoráma mellett élveznéd a kivételes íz- és illatjegyeket, látogass el a Melegeshegyen található Hilltop Borbirtokra! A szőlőtőkékkel szelt horizont napközben és naplementekor is szívmelengető emlékeket ad, amiket télen-nyáron magaddal vihetsz.
Kirándulás-tervezéskor kísérd figyelemmel, hogy milyen aktuális gasztro-eseményeket kínál a birtok, illetve az étterem! Mozipiknikek, élőzenés vacsorák, toszkán főzős programok, és pincetúrával egybekötött borkóstolók várják a szemfüles látogatókat.

És ha még több borkultúrával kapcsolatos élményre vágysz, akkor ne hagyd ki a Sertésvölgyi út mentén húzódó, jellegzetes pincéket! Vannak, amiket teljesen felújítottak vagy átalakítottak, de olyanokat is megcsodálhatsz, amik eredeti állapotukban díszelegnek. Évente több olyan hangulatos rendezvényt is szerveznek itt, amik népi szokásokra épülnek, és borkóstolóban is bővelkednek.

Felfedezésre váró látnivalók Neszmélyen Felfedezésre váró látnivalók Neszmélyen

 

Eredj középkori leletek, és égig érő fák nyomába!

A fenti bormámor már biztosan meghozta a kedvedet, hogy autó nélkül érkezz erre a vidékre, de mutatjuk, hogy még mit érdemes gyalogosan, egy kellemes séta keretében megközelíteni.
Először is, ne felejtsd ki a nevezetességek sorából a katolikus és a református templomot, amelyek a település központi részén törnek tornyukkal az ég felé!
Aztán a falutól délre, a Várhegyen áll a 15. századból származó négyszögletes várrom, körülötte árokrendszer, amelyet török korinak vélnek. A várrom lényegében egy torony falmaradványa, amelyről úgy sejtik, Zsigmond király korából maradt fenn.
A közeli Király-kút szintén a 15. században épült, és a neve Albert királyhoz köthető, aki Bécs felé utazva itt hunyt el 1439-ben, amikor is a törökök elleni, délvidéki hadjáratából tartott az osztrák főváros felé.
Jóval a Király-kúton és a titokzatos, várromos területen túl, a község határában található a Neszmélyi Arborétum. Barkócaberkenye, cédrus, jegenyefenyő, mamutfenyő, tiszafa, oregoni hamisciprus, malonyai tuja, virginiai boróka, platán, nagyvirágú liliomfa, amerikai tulipánfa, kosárkötő fűz – hogy csak néhányat említsünk az arborétum gyönyörű lakói közül.

 

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A természet szépsége hívogat akkor, amikor a Bakonyban járunk. Ám turista bakancsunkat könnyedén lecserélhetjük egy fürdőköntösre, ha a környék egyik kedvelt wellness szállodájában pihenjük ki a túrázás fáradalmait. Mutatjuk kedvenceinket!
Lépjetek Michael Smith, a 2023-as dartsvilágbajnokság győztesének nyomdokaiba, mert a most következő kiváló wellness szállodákban a sodrófolyón, látványvízesésen és panorámás jakuzzizáson túl valódi darts csatákat is vívhattok! Az izgalmas beltéri programoknak köszönhetően ki sem kell mozdulnotok a hotelből ahhoz, hogy teljes legyen a vakáció. Célozzátok meg velünk a legjobb élményeket!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Bükk, Pécs, Neszmély, Mátra - ízletes borok csodás vidékei!
Van egy elképesztő nagy szerencsénk! Méghozzá az, hogy kicsiny hazánk gyakorlatilag minden pontján olyan különleges borvidékeket találunk, amelyek közül akárcsak egyet is vétek lenne kihagyni. Most is bemutatunk hármat.