Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Szuper kirándulóhelyek Budapest környékén

Hivatalosan is itt a tél, azonban ez nem azt jelenti, hogy az elkövetkező hideg hónapokat a kanapén, egy vastag takaróba burkolózva kell eltöltetnünk. Ha a Budapestről nem is akarunk hosszabb útra indulni, és a főváros környékén keresgélünk, akár már egyórányi távolságra is vannak olyan kirándulási lehetőségek, amikért érdemes hétvégén a pizsamát télikabátra cserélni.

 

Zebegény

Zebegény, a Dunakanyar gyöngyszeme, mely a téli időszakban is izgalmas programlehetőség a túrázás szerelmeseinek, ahogy azoknak is, aki egy kellemes napot szeretnének eltölteni ebben a varázslatos községben. Budapesttől 70 km-re található, így egy óra alatt a Nyugati pályaudvarról induló zónázó vonattal, vagy autóval is megközelíthető. A településen barátsággal megfér egymás mellett a talponálló kisbüfé és a fine dining étterem is, és ugyanilyen a szimbiózis a programlehetőségek tekintetében is. Akár a kultúra, akár a természetjárás vonz, Zebegény nem fog csalódást okozni azoknak, akik Budapest környékén tervezni kirándulni.

Étteremajánlónk Zebegényben a Natura Hill>>

Zebegény, az egyik legnépszerűbb kirándulóhely Budapest környékén.Zebegény, az egyik legnépszerűbb kirándulóhely Budapest környékén.

 

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

Az ország legnagyobb botanikus kertje Vácrátótón, 27 hektáron 13 ezer különböző növényfajjal várja a látogatókat. A Vácrátóti Arborétum kertjét patak választja ketté, melynek vize több tavat táplál. A Nagy-tavon kis hidacskákkal megközelíthető szigeteket találunk, a Sziklás-tó szigetén pedig műalagutat építettek. A bejárattól nem messze van a Berkenyeház fantázia nevű látogatóközpont, ahol kimondottan a gyermekek részére egy interaktív, minden érzékszervre ható kiállítást hoztak létre. A kert Budapestről autóval, vagy az Újpest-központból induló távolsági busszal megközelíthető és egész évben látogatható, így minden évszakban kitűnő választás azoknak, akik a főváros környékén keresnek kirándulási lehetőségeket.

Vácrátóti Arborétum és az ország legnagyobb botanikus kertje Budapest környékén várja a kirándulni vágyókat.Vácrátóti Arborétum és az ország legnagyobb botanikus kertje Budapest környékén várja a kirándulni vágyókat.

 

Velencei-hegység

Tavasztól őszig au egyik leglátogatottabb úti cél Budapest környékén, augusztus végével a Velencei-tó veszít népszerűségéből, pedig a szezonon kívül is érdemes ellátogatni ide. A különleges formájú Bence-hegyi kilátó már az autópályáról is jól látszik, a 20 méteres építmény tetejéről gyönyörködhetünk a tóban és a Velencei-hegységben, de távolabb láthatóak a Bakony és a Vértes lankái is. A kilátó körül nem épült túraútvonal, de a közelben lévő pákozdi  Katonai Emlékpark vagy a Pákozdi-Sukorói Arborétum és Vadaspark további látnivalókat nyújt az idelátogatóknak. 

Kilátás a Bence-hegyi kilátóbólKilátás a Bence-hegyi kilátóból

 

Veresegyházi tavak

Veresegyházról a legtöbb embernek először a Medvepark jut eszébe, pedig a mackók mellett más érdekességet is tartogat a Budapest környéki település. A három tóból álló tórendszer partján tanösvény húzódik, ami könnyű sétára invitálja a kirándulókat. A Sződrákosi-patak felduzzasztásával mesterségesen létrejött Malom-tó kis területe ellenére rendkívül népszerű, nyaranta élénk strandélet zajlik ott. A horgászok paradicsoma a középen elhelyezkedő Ivacsi-tó, míg a legdélebben fekvő Pamut-tó orchideás rétjéről ismert. Érdemes az ősztől-tavaszig terjedő időszakban felkeresni a létesítményt, ugyanis ekkor a teljes terület szabadon látogatható.

Veresegyházi tavakVeresegyházi tavak

 

Pilisborosjenő – Egri vár másolata

Budapesttől néhány kilométerre, a Pilis délkeleti lábánál található Pilisborosjenő, mely autóval vagy távolsági busszal is könnyen megközelíthető. Az út elején elsétálunk a Kevélyhegyi levendulamező mellett, mely júniustól a levendulaszüret idejére megtelik látogatóval. Innen kisebb sétát követően érünk el a 220 millió éves dolomit képződményhez, a Teve-sziklához, mely különleges névadó formája miatt vált a főváros környékén kirándulni vágyó látogatók kedvencévé.
Az út végén pedig az a mesterséges várrom áll, mely 1960-ban épült, helyszínként az Egri Csillagok forgatásához. A megmaradt építmény alig hasonlít az eredeti várra, azonban a csodás környezet és az érdekes történet miatt mindenképp megér egy kirándulást.

Pilisborosjenő – Egri vár másolataPilisborosjenő – Egri vár másolata

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Nemzeti ünnepek, ünnepnapok, munkaszüneti napok, ledolgozós szombatok, hosszú hétvégék - mire számíthatunk 2022-ben? Máris mutatjuk.
Az egyik legnépszerűbb téli sport tökéletes családi kikapcsolódás, remek időtöltés a barátokkal, de randi programnak sem utolsó. A teljesség igénye nélkül íme 10+1 hazai műjégpálya és jégkorcsolya pálya, ahol hódolhattok a szenvedélyeteknek.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
10 különleges kilátó Magyarországon, amit megéri felkeresni
Hazánk legkülönlegesebb kilátói közül megismerhetitek több között a 150 méteres magasságban lebegő Ballon-kilátót, az 1000 méteres magasságban épült körpanorámás TV-tornyot, de azt a kilátópontot is, ami egyszerre két ország területén fekszik.
Igyatok egy jó kávét, bármerre is jártok - 15 újhullámos specialty kávézó vidéken
2022.05.27 | 11 perc | Gasztronómia | Legnépszerűbb
Legjobb pörkölőgépek, kézműves kávék, speciális ízjegyek. Budapesten túl a vidéki városok is bővelkednek specialty kávézókban, ahol megtaláljátok a kimagasló minőségű kávékülönlegességeket. Bemutatunk 15 vidéki specialty kávézót, ahol a mennyei kávé garantáltan szebbé varázsolja a napotokat!
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Káprázatos levendulások nyomában - 7 levendulaszüret, amiről kár lenne lemaradni
Nagy örömünkre a levendula egyre nagyobb népszerűségnek örvend, s a domboldalakon pompázó lila virágoknak köszönhetően a nyár meleg hónapjait csodás illat lengi körbe. Ki tudna ellenállni ennyi szépségnek? Szerencsére nem is kell, sőt, irány a levendulaszüret! Mutatjuk a legkedveltebb levendulamezőket, hogy megtölthessétek velük a kosarad.
Csodaszép babakocsis kirándulóhelyek gyerekkel, amit a legkisebbek is imádni fognak!
Zubogó vízesések, barlangi túrák, csodás élmények - bababarát kirándulóhelyek, amiket babakocsival is könnyedén bejárhattok. Egy csöppséggel a fedélzeten mindig kicsit körülményesebb az utazás, viszont, jó, ha tudjátok: léteznek olyan babakocsis kirándulóhelyek Magyarországon, melyeket még a legkisebbekkel is végigsétálhattok. Ne hagyjátok ki a Fátyol-vízesést, a Fényes tanösvényt és a trópusi dzsungelt se!