Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Visszatér az újjászületett Ballon-kilátó a Városligetben

Május 1-i nyitást követően 150 méteres magasságból gyönyörködhettek a kivételes panorámában a városligeti Ballon-kilátóból. Kosarában egyszerre akár 30 utassal emelkedik majd a levegőbe, ahol a maximális magasságból megcsodálhatjátok a Széchenyi fürdőt, a Vajdahunyad várát, de akár megszámolhatjátok azt is, hányan fotózkodnak épp a Hősök terén. Fantasztikus élmény, ti se hagyjátok ki!

 

A május elsejei indulás előtt néhány nappal a sajtó próbálhatta ki a légballont, így nekünk volt lehetőségünk tesztelni. A 15 perces út felnőtteknek 7000 forint, míg a 6 év alatti gyerekeknek 5000 forint, a 2 felnőtt és 2 gyerek részére szóló családi jegy pedig 20000 forint.

Nagyon klassz és egyedi program, érdemes kipróbálni. Ha pedig megtettétek, itt meséljétek el, milyen volt!

 

Ballon-kilátó

A látványos és nem mindennapi turisztikai látnivaló már 120 ével ezelőtt is hatalmas népszerűségnek örvendett, idén pedig a Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszatér, és rendhagyó módon talajhoz rögzített légi kitátópontként működik majd a Széchenyi fürdő szomszédságában található Mimóza dombon.

Kilátás a Ballon-kilátó tetejéről a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huKilátás a Ballon-kilátó tetejéről a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu



A Ballon-kilátóhoz hasonló különlegességek a világ számos nagyvárosában népszerű nevezetességnek számítanak. Hasonló élményprogramon lehet részt venni a világ 28 országában, az Egyesült Államoktól Berlinig, Párizstól Szingapúrig.

A budapesti azonban egyedülálló, hiszen formájával és színvilágával Szinyei Merse Pál ikonikus festményét, a Léghajót eleveníti fel.


A városligeti Ballon-kilátót a Párizsban található Ballon de Paris Generali ihlette, amely 1999-óta mind a helyiek, mind a turisták egyik kedvelt attrakciójának számít. A környezetbarát és zajmentes ballon a megnyitása óta több millió utast emelt a levegőbe, és mára eggyé vált a város képével.

„A Városliget sokkal több, mint egy egyszerű közpark, itt több mint kétszáz éve a természet, a kultúra és a szórakozási lehetőségek élnek tökéletes szimbiózisban, ez a rendkívül gazdag hagyomány emeli az egyik legizgalmasabb városi szövetté egész Európában. Büszkék vagyunk rá, hogy a Liget Budapest Projekt megvalósításával egyre több ilyen tradíciót tudunk visszaállítani régi fényében - a Millennium Házától a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokáig-, és most május 1-től ehhez a sorhoz csatlakozik a városligeti légi attrakció visszatérése. Bízunk benne, hogy az élményballonozást nagy örömmel fogadják mind a budapestiek, mind a hazánkba látogató turisták." - mutatta be a fejlesztést Gyorgyevics Benedek.

Kilátás a Ballon-kilátóból a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huKilátás a Ballon-kilátóból a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

Kilátás a Ballon-kilátóból a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huKilátás a Ballon-kilátóból a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

 

 

De hogyan működik? Mi tartja a levegőben?

A Ballon-kilátó egy talajhoz rögzített, hélium gázzal töltött léghajó, amely a rögzítésnek köszönhetően nem hagyja el le- és felszállóhelyet, a Mimóza dombot. A ballon nagyjából 5 perc alatt éri el a 150 méteres maximális magasságát, ugyanennyi időt tölt el a levegőben, és szintén 5 percnyi idő alatt tér vissza a földre. A 150 méteres magasságból, tiszta idő esetén, egész Budapestet és környékét megcsodálhatjátok madártávlatból.
A fedélzeten a pilóta mellett maximum 30 fő, 6 évnél idősebb utas tartózkodhat.

A repülésre vágyók többfajta jegytípus közül tudnak választani majd, repülhetnek napközben szikrázó napsütésben, vagy akár az éjszakai jeggyel a kivilágított fővárost is megcsodálhatják, de különleges alkalmakra is érdemes tartogtni a programot, hiszen tökéletes helyszín lánykéréshez, születésnaphoz, vagy közös céges csapatépítő programnak is.

Ballon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huBallon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

Ballon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huBallon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

 

 

 

A Ballon-kilátóhoz hasonló szerkezetek évtizedek óta biztonságosan és balesetmentesen működnek világszerte

- hangsúlyozta Závodszky Zoltán, a Ballonkilátó Zrt. vezérigazgatója. A rendszer szélsebesség- és iránymérővel, környezeti hőmérséklet mérővel, a kupola nyomásjelzővel és töltőgáz hőmérséklet-mérővel is rendelkezik, továbbá a hajó kizárólag a megfelelő időjárási körülmények között emelkedik fel. A működés elektromos hálózati csatlakozásról biztosított, de önálló áramfejlesztővel is rendelkezik.
A Ballon-kilátó a Magyarországon és Európában érvényben lévő légi biztonsági szabályoknak megfelelő világitó és jelző fényekkel van ellátva.
A Városligetben felállított szerkezet a francia Aero30NG típusú rendszer, amely jelenleg a világon a legelterjedtebb és legbiztonságosabb ballon-kilátó rendszer, ékes bizonyíték erre, hogy a világ számos pontján lévő szórakoztató központ (pl.: Disneyland Párizs: Safari Park-San Diego; Angkor Vat) szintén ilyen típusú ballon-kilátó rendszert üzemeltet. 

A ballon üzemelése semmilyen környezeti terhelést nem jelent, hiszen a feltöltéshez szükséges hélium természetes, semmilyen reakcióba nem lépő ún. nemesgáz, nem mérgező és nem gyúlékony, tehát teljesen biztonságos. Érdekesség, hogy a kupolába 6.000 köbméternyi héliumot töltenek.

Ballon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huBallon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

Ballon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huBallon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

 


Megújult környezet

A Ballon-kilátónak otthont adó parkrészt, a Mimóza dombot a Városliget tájépítészeti megújításának részeként teljes egészében rehabilitálták. Megújult 10.000 négyzetméternyi zöldfelület és az ahhoz kapcsolódó úthálózat, új utcabútorokat, szemeteseket helyeztek el, elbontották a több mint 700 négyzetméteres, elavult Sörsátrat, helyette pedig jelentősen kisebb alapterületen egy, a megújuló Liget arculatába illeszkedő kávézót, és illemhelyiséget alakítottak ki a parkrészen - foglalta össze Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Ballon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.huBallon-kilátó a Városligetben (Budapest), Fotó: ittjartam.hu

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Kezdjétek a napot, mint egy király! Bemutatjuk a 10+1 legjobb reggelizőhelyet Budapesten
Ugyan most csak 10+1 reggelizőhelyet mutatunk be Budapesten, a főváros bővelkedik kisebb és nagyobb, modern és elegáns helyekben, ahol bőséges reggelik, finom kávék és ínycsiklandó sütemények teszik még szebbé a reggeleket.
Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Aktív kikapcsolást és sok élményt kerestek a természetben? Akkor van egy szuper hírünk, ugyanis végre megérkezett a napsütéses tavasz, így semmi sem akadályoz meg benneteket abban, hogy meghódítsátok Magyarország legjobb kalandparkjait!
A különböző ételallergiákkal és intoleranciákkal élők számára hatalmas kihívást jelenhet a szállodai étkezés. Szerencsére azonban ezt egyre több hotel felismeri és mindent megtesz annak érdekében, hogy vendégeik fesztelenül pihenhessenek. Cikkünkben 7 olyan szállást is bemutatunk, ahol bátran fordulhatnak az étkezéssel kapcsolatos kéréseikkel és kérdéseikkel a konyhához.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Átadták a Somoshegyi kilátót a Balatonon
2022. június 14-én átadták a Balatonberény és Balatonszentgyörgy mellett épült Somoshegyi kilátót, ahonnan nem mindennapi balatoni panorámában gyönyörködhet, aki arra jár. A 15 méter magas, 5 szintes, fából épített kilátóból a Keszthelyi öböl keleti felétől a Tihanyi félszigetig elláttok, illetve az északi- és a déli part domborzatát is megcsodálhatjátok.
10 kilátó a Balaton körül, ahonnan lélegzetelállító a panoráma
A Balaton ezer arcát megcsodálhatjátok a partról, egy vitorláshajón ringatózva a tó közepéről, de felkereshetitek azokat a kilátókat és kilátópontokat is, ahonnan a legszebb a panoráma. Merüljetek el a Balaton szépségében madártávlatból! Elhoztunk nektek 10 kilátóhelyet az északi- és a déli partról.
4 kihagyhatatlan kilátópont, ahonnan álomszép panorámát láthatsz
Mesés panoráma vár rád, ha megfogadod legfrissebb úti tippünket, ugyanis ezúttal a Dunántúl legszebb kilátópontjaihoz kalauzolunk el. Gyönyörködj a környezetben a Balaton-felvidék vagy a Mecsek vadregényes vidékén!
Csodálatos helyek, amiktől odavagyunk a fővárosért - Budapest látnivalói, nevezetességei
Hangulatos szigetek, sziklamozaikokból álló hegyek, földbe vájt barlangrendszerek követik le a szélesen hömpölygő Duna mozgását, mely hazánk fővárosát, Budapestet szeli ketté. Csakhogy nemcsak a természeti kincseket éri meg kiaknázni a látogatáskor. A mesés városnézések, a nagy hagyományokkal rendelkező fürdők és az utánozhatatlan programok végtelen lehetőségeket szolgáltatnak a szórakozáshoz. Neked mind megvolt?
9 mesés kilátópont, ami rabul ejti a szemeteket és a szíveteket
Kéz-kilátó, balatoni kitérő, tóparti lazítás és 600 méter magasan lévő étterem – ezekre a helyekre látogatunk el többek között, ha velünk tartotok Magyarország legszebb panorámát ígérő pontjaira. Higgyétek el: nem éri meg kihagyni őket!
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Miért érdemes belevágni a Ballon-kilátó élménybe a Városligetben, és hol található?
A Ballon-kilátó egy talajhoz rögzített, héliummal töltött léghajó, amely a Mimóza-dombon indítja az utazást. 150 méteres magasságból Budapest és környéke tárul eléd, és a fedélzeten egyszerre akár 30 utas élvezheti a panorámát.
Milyen magasságban repül, és hány fő tartózkodhat a fedélzeten?
A repülés 150 méteres maximális magasságot ér el, a fedélzeten legfeljebb 30 utas tartózkodhat, és a részvétel 6 évnél idősebb utasokra korlátozódik.
Milyen jegyek érhetők el, és mennyibe kerülnek a jegyek?
A 15 perces út felnőtteknek 7000 forint, 6 év alatti gyermekeknek 5000 forint. A 2 felnőtt és 2 gyermek részére szóló családi jegy 20000 forint. Választhatók nappali és éjszakai jegyek is.
Hogyan működik a Ballon-kilátó, és melyek a biztonsági jellemzői?
A Ballon-kilátó egy talajhoz rögzített, héliummal töltött léghajó; a kiinduló helyet nem hagyja el. A rendszer szélsebesség- és iránymérővel, hőmérséklet- és nyomásjelzőkkel, valamint a megfelelő időjárási körülmények figyelésével működik. Az üzem elektromos hálózatról biztosított, de van önálló áramfejlesztő is. A kupola belsejében kb. 6 000 köbméter hélium található, és a világítást a légi biztonsági előírásoknak megfelelően látják el.
Milyen megújult környezetre és egyéb lehetőségekre számíthat a látogató?
A Mimóza-dombot teljes egészében rehabilitálták: 10 000 négyzetméternyi zöldfelület, megújult útvonalak és új ülőbútorok. Eltávolították a régi sátrat, helyette kávézó és illemhelyiség készült, amely az új Liget arculatába illeszkedik. A megújult környezet része a városligeti attrakciók sorának bővítése, a Ballon-kilátó pedig újra elérhetővé válik. Ezen felül az élmény ideális helyszín lehet lánykéréshez, születésnaphoz vagy céges csapatépítő programhoz.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft