Ám amit láttunk, az különösen nagystílű volt. Hamar rájöttünk a magyarázatra az intézményi táblát látva, miszerint ez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának bejárata. Ebből pedig már tudtuk, hogy a Wenckheim-palota oldalsó szárnyánál állunk. Később kiderült, hogy ez a főbejárat, az épület főfrontján lévő eredeti főbejáratot valamikor lezárták. Beóvatoskodtunk, és az átriumos fogadótérben gyorsan kiderült, hogy az épület nemcsak vezetéssel, hanem egyéni látogatójegy megvételével is szabadon, minden, a közönség számára megnyitott részén bejárható, megtekinthető. Az egyik pénztárnál gyorsan vettünk is két jegyet, ami fejenként 2000 forintba kerül, és ilyen módon más napokon is, nemcsak a Kulturális Örökség Napjai alkalmából lehet bemenni és nézelődni a grófi palotából lett hatalmas könyvtárban. Az eligazodást segítendő pedig minden jegyhez jár egy kis fénymásolt tájékoztató is a palotáról, az épület történetéről. Tavaly év végén voltunk Szabadkígyóson a Wenckheim-kastélyban, és terveztük a család hajdani fővárosi palotájának megtekintését is. Most egyszer csak itt találtuk magunkat, és az épület 4. szintjén található palotatermek szépségétől csak ámuldoztunk. Sokkal gazdagabbnak, nagystílűbbnek láttuk ezeket a termeket, mint a család vidéki kastélyát. Talán mert az volt az otthon, ez a nagyvárosi magamutogatás? 1889-es megnyitása óta az egyik legszebb palotaként tartották számon a döntően neobarokk, egyes elemeiben neoreneszánsz főúri épületet, ami azonban nem sok ideig maradhatott a család tulajdonában. A főváros 1927-ben vette meg az épületet a Fővárosi Könyvtár számára, amely 1931-ben nyílt meg. A mai látogatók, és amikor mi most egy szombati napon ott jártunk, igencsak szép számban voltunk, egyszerre gyönyörködhetnek egy közel 150 éves palota kitüntetett eredménnyel felújított szépségeiben és egy korszerű, nagy könyvtár látványában. A mi lábunk csak a palotatermeken tudott végigvinni bennünket, a többi részt nem láttuk, oda csak helyenként bekukucskáltunk.