Magyar Zene Háza Budapest

Viszont a műsor nagyon tetszett, fogalmazhatnék úgy is, hogy eszement jó, azt hiszem, a Judafest keretében volt egy koncert, valószínűleg így van, mert az izraeli nagykövet is beszélt az elején, de ez a Voices of Yemen. . . ez mindent visz. Gondoltam, hogy na, valami félarab, félzsidó zene, valami közel-kelet fíling. . . meg hát fogékony vagyok minden egzotikusra is. De ez lesöpört mindent! Első-másodgenerációs jemeni múlttal. gyökerekkel rendelkező zsidók, vallásosak, meg nem vallásosak, az egyik olyan volt, mint egy ortodox rabbi, a másik, mint egy beduin tevehajcsár, embertelen jó zenét nyomtak! Hagyományos hangszereken is, meg modern gitárkísérettel, komplett rockzenekarral együtt is (érdekes, hogy náluk az olajoskanna, vagy doboz éppen olyan népi hangszer, mint a mi cigányainknál a ceglédi kanna), szóval, a hangulatteremtés akkora volt, hogy sokan felálltak a padlóról, a ritmusre lengett, táncolt, tapsolt a közönség, ordítottunk felszabadultságunkban, heves ünneplésben, világok dalai, sivatagok mélye, nemzetek közötti örök béke (közben hangosan gondolkodtam, hogy minden létező nacionalista, legyen zsidó vagy arab, magyar vagy székely, román vagy ukrán vagy orosz, menjen el abba a jó piszkos, fekete. . na, szóval abba), Így kell felülemelkedni mindenen, igazi világzene, pánöröm, globálboldogság, szóval, minden pénzt megért! A héberük az annyira arabos volt inkább tájszólásban, hogy állítólag még a héberül tudók sem értették meg. De nem mindegy? Nyelvfeletti élmény az ilyen zene. A másik, az vagy a ház bűne vagy nem, hogy nem hirdették meg ezt az eseményt un. álló koncertnek. Ezért a jobban öltözött idős emberek, akik nem tudták, hogy hová jönnek, döbbentem mászkáltak fel és alá, hogy nincs hová leülni, aztán valami párnákra, kardigánokra, kabátokra, táskákra csak leültek valahogy (nagy nehezen) itt-ott, méltatlankodva. Na, ha már 5500 forint volt a jegy fejenként, illet volna ezt előre tisztázni. De a koncertért örök hála így is!

Valami nagyobbra, hatásosabbra számítottam. Valamint arra, hogy ha nem előadásra jövök, csak szimpla nézelődő vagyok, milyen zenei élmények érnek. Sajnos, semmi. Zsivaj, kellemetlen hangzavar, a harmónia nem igazán tudott érvényesülni. Viszont nem mondhatom, hogy elhanyagolható a látvány. Érdemes eljönni, megnézni, megérezni az építmény hangulatát, hátha másnak többet fog nyújtani.

Meresztgettük is nyomban a szemünket, tekergettük a nyakunkat, hogy lássuk, mi van fölöttünk. A meleg, sárgás színhatás és a fák közelsége kellemes érzetűvé teszi az alanti tereket is, de az építészeti ötlet csak lebeg a fejünk felett, valahogy nem ér le a földig, és a föld alá sem, mert a -2 szinten, ahová a népszerű időszaki kiállításért mentünk, a szomszéd házból már ismert rideg klinikai fehérség és végtelenül leegyszerűsített közeg fogadja a látogatót. A Nekünk írták a dalt! címmel megrendezett magyar poptörténeti kiállításra a reggel 10 órás nyitáskor már nem volt csak délutáni belépőjegy, mert a zsúfoltság elkerülése érdekében korlátozzák az egy időben beengedett nézők számát. Mi szerencsére a neten vettünk előzetesen jegyeket, így a választott időpontban bebocsátást nyertünk. Korosztályunk ifjúkorának zenéjéről szól a tárlat, de nem nagyon szólított meg bennünket. . . És nemcsak azért, mert esetenként nem is szólaltak meg a kihelyezett fejhallgatókban a zenék. . . Mindössze ennyi volt hát az első találkozásunk a Magyar Zene Házával. Szeretnénk majd még máskor is jönni, jobban megismerni az épületet is, az intézmény szolgáltatásait is. Mi még adunk magunknak és a Háznak közös esélyt!

Ezért is nem visszhangzik és ezért is jó a hangzáskép, mivel nem verődnek vissza merőlegesen az üvegről a hangok. Ennyi. Nagy koncerttermekre számítottam, helyette egy alig 100 fős kis konccertterem karosszékekkel, és egy nagyobb, szintén karosszékekkel. Összesen kettő terem, óriási fogadótérrel. Lehet, hogy jól hangzik -nem hallottam- de hogy nem szép az biztos. Persze be lehet magyarázni, hogy a tájba illik, meg erdő utánzatú, de nem szép. Érdekes a csigalépcső, ami a pincétől a harmadik emeletig kanyarog, odafent még a padló is "hullámzik". Sajnos csak gyerekzsivajt hallottam az egész bejárás folyamán.

De így, a zöldben, van egy sajátos hangulata, nem mondom. Mármint a zöld lombok között a sárga tetőzetnek, És van is valami izgalmas az építészeti megoldásban, kétségtelenül! A mellette lévő játszótér, a hangzó, zenés játszótér kötötte le a figyelmemet, mert az zseniális! Éppen nyüstölték is, hangokat, ritmusokat csaltak ki az eszközökből, de zömmel nem gyerekek, hanem fiatal felnőtt turisták. De ez remek, az igazán jó ötlet, álltam és velük örültem, ahogy néztem. Az épület meg. . . hát, mit mondjak, hogy fejezzem ki magam. . . nem volt a magyar zenének háza? De, volt. Fontos volt ez? Nem tudom. Hogyan lehet elfelejteni, azt az erőszakos, arrogáns magatartást, ahogy ezt tűzzel és vassal lenyomták a város, a kerület torkán, minden tiltakozás ellenére? Megérte? Nem. Bent érdeklődtem a pultnál, mit nézhetnék meg vagy mit nem. indulnak néha valami csoportok ekkor meg akkor, nem, olyan kedvezményes jegy nincs, mint az állami intézményekben. Nacsak, miért, ez magán? Nem, de akkor sem. Szóval, vagy sokat várni, vagy ma már nem indul. Jó, akkor házban mászkálás. Felmentem a nagy csigalépcsőn, fent ott álltam a tetőn áttörő lyukak mellett, és ez volt az élmény. Meg, hogy nem sima a padló, hanem erre meg arra lejt. Aztán lementem és elmentem. Ajánlom bárkinek, de mosom kezeimet.

Ráadásul egy területi rehabilitáció szép példáját láthatjuk benne, hiszen a pesti oldal zöld tüdejében, a Városligeti-tó mellett évtizedekig a felhagyott Hungexpo irodaépületek csúfoskodtak, ezek elbontását követően a Liget Projekt keretében szépült meg a park és épült meg a Zene Háza. Az utcaszinten egy tágas lobbyba, egy fogadótérbe érkezünk, itt található a jegypénztár és az információs pult, valamint a felsőbb és alsóbb szintekre vezető csigalépcső, a lépcső mögött a kávézó és az étterem. A pinceszinten alakították ki a kiállítótereket, amely vezetéssel látogatható, időpont foglalással. A belső koncertterem mellett a külső szabadtári részen is kialakítottak egy kisebb szabadtéri színpadot. Az emeleten a kutatóknak, tudósoknak digitális zenei archívum áll rendelkezésre, valamint oktatótermek, ahová iskolás csoportokat fogadnak. Sajnos az emeleti terasz nem volt nyitva, oda nem lehetett kimenni. Az épületen kívüli parkos részben egy nagyon izgalmas interaktív zenés játszótér került kialakításra.

Igaz, hogy az asztalok, székek (4 és 2 személyes asztalok) elrendezése optimális (nem túl közel, nem túl távol egymástól), de ez a nagyon modernnek tűnő stílus, egyáltalán nem barátságos. Szerencsére a kiszolgálás viszont barátságos volt. A presszó kávé (490 ft) jó volt. A Liget közepén, emeletről nézelődni meg szokatlan, érdekes látvány.