Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
És én meg nagy várbarát is volnék, lelkes rajongó, nem tudom, ki nézett meg itt több magyar várat, én 50 felett járok jóval. De ezek a kis várak. . hmmm. . nem igazán azok. Még az csak-csak, hogy a körvonalaik hasonlítanak, szóval, amelyik a valóságban szögletes, az itt az, amelyik meg kerek, az itt is. Meg amelyiknek három tornya van, annak itt is. Úgy ennyit látunk ebből. Kidolgozatlanok, apró részleteik nincsenek, csak úgy általánosságban várak. Átnézve a terepen mutatnak valami változatosságot, más-más színűek a tornyaik tetején, és így gazdagítják a képet. De szép törekvés, elismerem! Annyi ks miniváros skanzen van már, jók is, kevésbé jók is, hogy ez azokhoz képest szerény. Azután van a kisvonat, hát lehet vonaton lovagolni egy kört. Érdekes, gyerekek hátha örülnek neki. És mit néznek közben? Körben az un. "szentek falát"? Valaki itt túlbuzogta magát, nem tudom, ki lehetett, de mázsaszám ontotta a királyokat, szenteket, eléggé silány, jellegtelen kis vörös szobrokat, azok nagy tömegben ácsorognak a polcokon végig a sínek mentén. Állatok is vannak, rackák, meg baromfi. . több érdekes nádfedeles ház, egyesek homályos céllal. Szekérvár is akad. Még két, amolyan ősi magyar templom. Igen, hát talán ilyenek voltak, fából az ősi magyar templomok. Nem akarok nagyon kilógni a lelkendezők csapatából, jószándékkal, mivel ez az egész jószándékkel készült, legyen négyes. Hogy Emese a kijáratnál a turullal, úgy, mint Zeusz hattyú képében Lédával. Hát jó, az is rendben van. Innen fakad az Árpádok sora.