Diósjenő község Budapesttől mintegy 60 kilométerre Nógrád megye nyugati részén a Börzsöny lábánál fekszik. Diósjenő Jenő (vár) már a kőkor óta lakott hely lehetett, a környéken talált kőkorból származó leletek szerint. Látnivalók: római katolikus templom (a 15.
Tovább olvasom >>
század gótikus templom átépítései után, 178889-ben klasszicista-barokk stílusban építették újjá), református templom (késői klasszicista stílusú), Sváb kastély, a Kápolna-hegyen az egykori körtemplom alapfalának maradványa is látható. A település a Börzsöny lábánál fekszik, közigazgatási területén emelkedik a csóványosi kilátó.
Reggel 07 után pár perccel érkeztünk reggelizni ennek ellenére hideg volt a tojás rántotta, szinte csorgatni kellett a kávét ami szintén majd hogy nem hideg volt étkészlet hiányzott, azt csak azt követően kaptunk hogy annak hiányát jeleztük. Debreceninek nevezett kolbász az valamiféle hitvány...
Kitartóan végigjártuk az Ybl Emléknap programjának útvonalát a társasággal, számunkra befejezésül megnéztük a kerámiákat a Gorka Múzeumban, és itt elfogyott az erőnk. Mondhatni, a legjobb helyen. A múzeum kertjében ugyanis, Gorka Géza egykori műhelyében, egészen pontosan abban a kis épületben,...
Étteremhét alkalmából mentünk el az étterembe, ami nemrég nyitott újra. Az 1903-as nyitást követően a Covid járvány betett neki, évekre bezárt, egy időre a Jégbüfé költözött az étterembe, de most lassan régi pompájában virít. A magyaros vonalat képviseli, esténként cigányzenével, a zenészek az...