Közel van a szállásunkhoz. Tavaly is jártunk itt, nem csalódtunk. Kiszolgálás udvarias volt, az ételek jók, jók az árak is. Idén többször is itt ebédeltünk. Általában menüt ettünk. Igazán bőséges volt. Igyekeztek a távolságtartást betartani, letörölték az asztalokat mindenki után. Tisztaság volt mindenütt. Sajnos más éttermekben ezt nem tapasztaltam.
Első utunk ide vezetett a szállás elfoglalása után. Ebédelni ültünk be. Tavaly jártunk itt először és már "rutinból" vettük célba. Nem szoktam menüt kérni, mert Hévízen zabálni szoktam. Most ez volt célszerű. Nem vártam sokat "menű" kategóriában, de kellemes csalódás volt. Nagyon barátságos áron tartalmas kaját kaptam. Barátságos személyzet, gyors kiszolgálás.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Évek óta kerülgettük az éttermet, de valahogy mindig kimaradt. Nem bántuk meg, hogy végre itt ebédeltünk. Kedves, gyors kiszolgálás. Finom, megfelelő mennyiségű ételek. Apróság ugyan, de az evőeszköz "stílusa" nekem sokat emelt a komfortérzeten. Az árak "hévíziek", főleg a sör ,de Német-Orosz a város, rég nem Magyar. A pizza készletet is ki fogjuk próbálni.
Családi séta közben fedeztük fel. Feltűnt a hangulatos terasz sok vendéggel. Megbeszéltük, hogy aznap ott vacsorázunk. Szerencsére este volt hely. A kiszolgálás gyors és készséges. Az ételeket szépen tálalják, bőséges és finom. Az italokkal sem volt semmi gond. A család mind a négy tagja elégedetten távozott és másoknak is szívesen ajánljuk a helyet.
Házassági évfordulónk alkalmával a Liget Étteremben vacsoráztunk férjemmel. Korábban még nem jártunk Hévízen, így nem ismertük az éttermeket sem. Interneten néztünk utána a szállodánk közelében lévő éttermeknek és erre esett a választásunk. Hangulatos, szép, tiszta hely, a személyzet kedves, kiválóan végzik a munkájukat.
3 napra mentem Hévízre, ahol a Panorámában szálltam meg két éjszakára. A 3. napon még kihasználtam az időmet fürdésre, de a hazaút előtt egy könnyű ebédet akartam elfogyasztani. A Liget Étterem nyolcféle menüt hirdet, a többsége eléggé "magyaros", azaz zsíros-hagymás-fűszeres ételnek tűnt.
A legkönnyebb ebéd volt a legolcsóbb: paradicsomleves (levesbetét: főtt rizs) és rántott tengeri hal rizzsel. Ez még rendben volt. De kértem inni is, egy pohár (4 dl) limonádét. Ára hasonló a pestiekhez - reméltem, akkor iható is lesz, mert nagyon szomjas voltam. De penetráns íze volt, valami szirupból csinálták, és pár karika citromot dobtak bele. Ilyen rosszat már rég nem ittam. . .
Nagyon jó élményt jelentett, hogy az első hévízi napunkon a Liget étteremben ebédelhettünk, napozhattunk, felfrissülhettünk és feltöltődhettünk. Remek vendéglátókkal találkoztunk, akik szinte kitalálják a gondolatunkat, hagyják, hogy jól érezzük magunkat és mindent a megfelelő időben hoznak.
Egyszerű menüt ettünk, de pont elég volt és nagyon finom. Anyukámnak rendkívül ízlett a marha pörkölt. Hálásan köszönünk mindent, és jó szívvel ajánljuk a helyet az arra járóknak.
Amikor Hévízen járok biztos az egyik hely ahova szívesen beülök ebédelni az a Liget étterem. Többfélét ettünk már itt, és mindegyik finom, ízletes volt, a pizza is olyan tészta amit szeretek. A kiszolgálók nagyon kedvesek és segítőkészek, mindenkinek csak ajánlani tudom, hangulatos étterem, főként nyáron a teraszon.
Hévízen jártunk , és szerettünk volna ebédelni . Most már mindenhol , és egyre több helyen kínálnak ebédidőben menűt . Itt is így volt , bementünk . Hangulatos hely , eléggé tele volt , de jutott asztal . Nyáron jobb ,mert van egy hatalmas terasz , de ahhoz most hideg volt . Itt is többféle levesből , illetve második fogásból lehet választani .
Kaptunk egy nagy adag levest , és a második fogás is elegendő volt . Itt nem spórolnak az adagokon . Kellemes , barátságos hely , nem okozott csalódást . Bármikor szívesen visszamennék .
Szombat este 2025. 06. 21. / 50. házassági évfordulónk előzárásaként/ tértünk be, melyet megelőzött egy szortírozás az éttermek között. Rögtön megfogott a környezet, elegáns, modern-tradicionális laza stílus, fedett-nyitott terasszal megbújva a botanikus környezetben.
Mivel elég gourmand vagyok nehéz a választás az ételek közül, de pillanat altt megoldódott, a felszolgáló fiatalember készségesen válaszolt kérdéseimre és ezt meglepő módon szakmaisággal megfűszerezve tette. A választásunk Kacsamell Répákkal, Gyömbérrel, Ropogós Hajdinával, és Borjúnyelv Vadasan, Zsemlegombóccal / erre volt egy kis ráhatás/ ételekre esett. Nem csalódtunk, Az élmény felülmúlta minden várakozásunkat. Az ételek fantáziadúsak és nagyon finomak voltak, érződött, hogy helyi termelőktől szállított alapanyagokkal dolgoznak. Azt mondanám, hogy ez a magyar konyha keveréke modern stílusban tálalva. Zárás képen a desszert tette fel a koronát, újra gondolt Máktorta, meggyel és Levendulás Créme Brulée /ebből ettem volna nagyobb adagot/ Mindenkinek 100%-ban tudom ajánlani a helyet, aki minőségi gasztronómiai élményre vágyik, drukkolok, hogy még magasabb szintre emeljék az étterem nívóját. Mi visszatérünk!
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.