Hollókő Ófalu Hollókő

Magyarországon maradt is az egyetlen ilyen minősítésű település, Hollókő továbbra is az egyetlen olyan falu hazánkban, amely szerepel ezen a kitüntető listán. De aztán innentől már hiányosak az ismeretek. Nemrégiben például valaki azon akadékoskodott a közösségi oldalukon, hogy az Ófalu valóban autentikus-e. Igen, az! És nem díszletfalu, nem skanzen. A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat gyúlékony anyagokból építették. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: a házakat kőalapra emelték, de megőrizték eredeti formájukat. A századelő hangulatát, az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát. Az itt található 67 mesebeli népi lakóház, a templom és a pajta együttese az 1900-as évek eleji palóc építészet hiteles képét őrzi tehát. Az meg talán mégsem lehet kifogásolható, hogy a felújításokkal gondosan őrzik, de el nem rontják, az épületek eredetiségét. Az Ófalu egyetlen utcáján, amely a templomnál kétfelé ágazik, majd újra összefonódik, minden évszakban, bármikor élmény sétálgatni. Elmerülni a múlt század eleji falusi hangulatban, ami ilyen érintetlenségben már sehol nincs meg az országban. Nem véletlenül minősítették a szakemberek a világörökség méltó részének. Mi most szeptember elején jártunk ott, egy csendes csütörtöki napon, és ennek is megvolt a sajátossága. A turizmus főszezonja már lement, nem volt tömeg, viszont csütörtökön kinyitnak egyes helyek, boltok, éttermek, amelyek a hét első felében ilyenkor zárva vannak. Már ha a tulajdonosok nem éppen most mentek el szabadságra, kipihenendő a nyári roham fáradalmait. Afféle köztes állapotban találtuk hát az Ófalut. Voltak vendégek, de nem sokan, csend volt, béke és szépség. Ám sajnos több olyan műhelyt, kiállítóhelyet is zárva találtunk, amelyet pedig szívesen meglátogattunk volna. És ha már az autentikusság kérdése felmerült. Az Ófaluval, mint a palóc épített örökség együttesének eredetiségével kapcsolatban nem volt kétségünk. Azt sem mondhatjuk, hogy más, sokak által látogatott helyekhez hasonlóan itt is eluralkodott volna a giccses ajándéktárgy-kínálat, de van, előfordul. Miként az is, hogy a falusi világörökség nyugodt csendjét valamelyik ajándékboltból kiáramló düm-düm zene zavarja meg, mert ők így remélnek több vevőt bevonzani. Talán össze lehetne, kellene szervezni egy olyan egyesületet, amelyben részt vesz mindenki, aki érintett az Ófalu turisztikai szempontú működtetésében, hogy összehangolják a nyitvatartásokat, a kínálatokat és egyebeket. Hogy ilyen szempontból is megőrizzék az eredetiséget, a hagyományokat. De addig is, mindenkinek, aki még nem látta az Ófalut, szívből ajánljuk, hogy menjen el, nézze, érezze. Aki már járt ott, azt nem kell buzdítani, hiszen biztosan szeretne újból elmenni.

De ma ott voltunk végre: még igencsak téli álmából ébredezett az Ófalu, így a néptelenség kedvezett a csendes kóborlásnak. Itt-ott betévedtünk vásárfiáért: a fazekashoz, a csipkéshez, a legjobb kenyérlángost enni, sajtboltba, puncsot inni. De az igazi élmény az volt, amikor a déli harangszó már a templomocskában ért bennünket. A könyv szereplői között találtam magam: a Tót atyafiak és a Jó palócoknál. Mikszáth szerint: "A babona keresi a ködöt,a köd vonzza a babonát. " A gondnok néni mesélte a hallgatóságnak,
hogy a templomban látható régi szőttest régészek találták az erdőben, de se elfoszolva, se megpenészedve nem volt. Bizonyára vannak kételkedők. Mikszáth azonban pontosan tudta, hogy a babona, köd és hit ezen a vidéken kéz a kézben jár. Úgy tűnik: még ma is.

Nagyon tetszettek az őszi dekorációk a sok tök mindenhol. Ami meg még hozzátett az egész hagyományos magyar életérzéshez, hogy az egyik kapuban egy néni ült és hímezett és lenyűgözően szép hímzések vették körül. Betértem egy sajtboltba is, ahol a sajt mellett vettem egy limonádét is. Azt hittem, hogy egy vagyont fogok ott hagyni, de sokkal olcsóbb volt, mint amire számítottam és mind a sajt, mind a limonádé is nagyon finom és nagyon kedves, aranyos volt az eladóhölgy. Ide mindenképp visszatérek még, hogy jobban körül tudjak még nézni, csak ajánlani tudom.

A középkori oklevelekben többször tesznek róla említést, vára és egyháza (temploma) volt. A török időkben elnéptelenedett. A palóc településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. 1909-ben történt lényeges változás ennek megakadályozására, ugyanis a vályogfalú házakat kő alapra emelték, szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték le a tetőket, de maguk a házak megőrizték a korábbi formájukat, stílusukat. Két év alatt 1911-re nyerte el a végleges formáját, amely gyakorlatilag 100 év alatt nem sokat változott. A falu központjában lévő "szigeten" álló templom 1889-ben épült, közadakozásból. A védett műemlékcsoport 67 épületet foglal magában.

Sokan állítják, hogy Magyarország legszebb faluja, és nem is vitatkoznék ezzel. Az egyik gond ott kezdődik, ha ideérsz, hogy az emberek többsége autókon érkezik és bizony - nagyon helyesen - az Ófaluba nem szabad behajtani vele. Parkolót találni meg kisebbfajta művészet, de ha a fa tetején állsz meg, akkor is fizetni kell, errefelé keményen ketyeg a parkolóóra. Hát ketyegett nekem is, nem is egyszer. Valaki bevételhez jut, én meg élményhez. Szóval, ha letetted a kocsit, akkor besétálsz a "főkapun", innen kezdődik a kiállítás. Skanzen ez, de működő, aktív, sokrétű. A világörökség része. A szépséges palóc falu pontosan meghatározott számú védett épületből áll (ld. a címszó hivatalos ismertetőjét itt), a templomnál kettéválik az út, célszerű az egyik irányban végigmenni rajta, a másikon meg vissza. Sok házban érdemes bemenni is. Néhány ház lakható, bérelhető. Pár éve hajdani osztálytársaimmal remek napokat töltöttünk itt, a Potla-ház egészét kibérelve.