Komárom a Duna és a Vág találkozásánál, a Duna jobb partján fekszik. Kedvező elhelyezkedése, szárazföldi és vízi útjai miatt a római kor óta kiemelkedő kereskedelmi és stratégiai szerepet játszott az ország életében. Viharos történelmi évek után félig Magyarországhoz, félig Szlovákiához tartozik.
Tovább olvasom >>
A műemlékekben gazdag városban életre kel a történelem. A komáromi erődrendszer legrégebbi tagja, a Csillagerőd elődje a 16. században épült védmű. Az Igmándi erőd érdekessége az eredeti állapotában látható, ellenséges tűz szilánkhatásai ellen védő harántsánc. A Monostori erődben a kenyérkiállítást és a Várak, korok, katonák kiállítást lehet megtekinteni. Nyaranta az erődrendszer területén és a város utcáin katonai hagyományőrzők bevonásával rendeznek felvonulást és bemutatókat. A Komáromi Gyógyfürdő termálvize a mozgásszervi, nőgyógyászati és bőrgyógyászati bajokat enyhíti.
Már a fogadtatás sem volt rugalmas a szoba technikailag sem volt toppon (fürdőszoba kapcsolója nem működött rendesen, az éjjeli lámpa búra lötyögöt az izzó első éjjel kiégetett.Jelezttem a recepción erre adtak 1 izzót amit magamnak kellett becsavarni! A köszönés, tájékoztatás úgy tűnik itt nem...
A szoba a fürdőszobából megtelt hangyákkal. Mi takarítottuk ki. A fürdő karóráját korábban odaadják ha kell de, később leadni 1-2 órával nem működik. A kinti gyógyvizes medence és a kinti medencék között sokat kell gyalogolni, mert nem hajlandók kérésre sem egy ajtót kizárni! Pofátlanság! Nem...
Nagyon korrekt áron vannak az ételek ,eddig amit kóstolttam,nagyon finom volt ,az Én véleményem alapján az egyik legjobb étterem Komárom Esztergom megyében Gratulálok,a Vezetésnek,és a Szakácsoknak egyaránt egyszerű de nagyon finom ételek vannak.A Felszólgálás szerintem kíváló , ahhoz képest...