Kőszeg legismertebb és legnagyobb férőhelyű szállodája, a Hotel Írottkő a történelmi hangulatú város belvárosának romantikus főterén található. A megszépült, felújított Hotel Írottkő 50 szobájának mindegyike fürdőszobás, telefonnal, színes televízióval, rádióval és minibárral felszerelt.
2016 karácsonyát töltöttük a hotel Írottkő Kőszeg óvárosának központjában lévő kellemes szállodájában. A szoba egyszerű berendezése a régi szocialista szállodák hangulatát idézik bennem. Mindezek mellett kellemes, meghitt, saját fürdőszobával rendelkező szoba melyben tv is található temérdek csatornával.
Nem mintha szükség lett volna unaloműzésként bármelyikre is. A szálloda saját wellness részlege kellemes felüdülést ad a délutáni vezetett városnézés után. Melyben kiváló nagy történelmi és helyismerettel rendelkező volt tanárnő érdekesebbnél érdekesebb anekdotákkal tarkított idegenvezetése lenyűgözi a hallgatóságát. A szálloda szervezésében egyéb programok is mind a minél kellemesebb itt tartózkodást szolgálják. A forraltboros délutáni parti Az esti műsoros vacsora, vagy a reggeli svéd asztalos terülj terülj asztalkám, inkább egy magasabb kategóriába tartozó szállás benyomását keltik. A személyzet kedves, segítőkész. A parkolás a szálloda közelében pár lépésnyire a bejárattól forgalomtól elzárt övezetben külön engedéllyel a szálloda vendégeinek részére található. Minden szempontból kielégítő, nyugodt pihenést nyújtó szálláshely. Csak ajánlani tudom bárkinek aki szereti a szépen helyreállított történelmi óváros hangulatát. Aki nagy sétákat szeretne tenni a környék nevezetességeinek megtekintése mellett, vagy csak simán kikapcsolódásra vágyik.
Köszönjük szépen a kedves szavakat, örömmel olvastuk, hogy jól érezték magukat szállodánkban és Kőszegen. Reméljük egy későbbi időpontban visszatérnek hozzánk.
Először jártunk a barátommal az Önök szállodájában. Le voltunk nyűgözve a gyönyörű várostól, és a várost körbevevő hegyektől. Kőszeg, maga a csoda! Az, hogy a Hotel a város Főterén van szintén nagyon megkönnyítette a sétáink alkalmával a város nevezetességeinek megismerését. Nagyon jó hangulatú kis város, és igazán sok a látnivaló.
Mi 2016. decemberben a Karácsonyi Ünnepeket töltöttük itt, a Hotel remekül gondoskodott róla, hogy a vendégeit az alkalomnak megfelelően fogadja. Szent este, a gyönyörűen feldiszített karácsonyfa, az asztalok, az ünnepi vacsora, a műsor, minden szuper volt!
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Köszönjük, hogy időt szánt véleményének megírására. Örömmel tölt el minket, hogy Kőszeg kisvárosa és szállodánk szolgáltatásai is ennyire elnyerték tetszésüket. Térjenek hozzánk vissza egy másik évszakban is!
Nagyon jól éreztük magunkat. Barátokkal töltöttem el 3 napot a szállodában. A vacsora és a reggeli nagyon finom és bőséges volt. Egy pici negatív észrevétel, a vegetáríánusoknak egy kicsivel több választék lehetne vacsorára. A személyzet nagyon kedves és udvarias a tisztasággal sem volt semmi gondunk. Sok-sok vendégeket kívánok az elkövetkező esztendőkben.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Köszönjük az érékelést és a kedves szavakat. Igyekszünk minden vendégünk igényeinek megfelelni, a vegetáriánus választékra tett észrevételét továbbítjuk konyhafőnökünknek.
Három napot töltöttünk el Párommal a hotelben, és bár elsőre megijedtünk az épület külsejétől, mert cirka 40 évvel ezelőtti látványtervet sugallt, de belül már a kellemes miliő, a tisztaság, és a nyugodtság várt bennünket.
Előnyök: a recepción mindig készséges, segítőkész személyzet várt, a szobák tiszták és csendesek, a wellness részleg kellemes és jól felszerelt, a hotel az óvárosi rész közepén van a fő téren, szemben a csodaszép templommal, 20 méterre egy nagyon jó kiülős helyen lehet iszogatni, vagy meleg időben finom fagylaltot fogyasztani, szóval minden nagyon szuper! Egyetlen negatívum: a fürdőszobában a zuhanyzó függönyös, ez egy kicsit zavart (hogy nem kabinos). Összegzés: nagyon jól éreztük magunkat a Hotel Írottkőben!
5Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Köszönjük a kedves szavakat, örülünk, hogy jól érezték magukat szállodánkban és Kőszegen!
Késő tavaszi édeskettes kikapcsolódás keretein belül töltöttünk két éjszakát a Hotel Írottkőben.Nagyon jól éreztük magunkat,tisztaság volt,a személyzet kedves és segítőkész volt.
4Személyzet
4Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Örömmel olvastuk elégedettségüket, köszönjük, hogy megosztotta velünk véleményét. Térjenek vissza hozzánk máskor is!
Kőszeg a szívünk csücske, ezért az esküvőnket is itt tartottuk meg, noha Budapesten élünk. Az esküvői szervezés kapcsán foglaltunk ebben a Hotelban szobát. Az itt töltött idő alatt a szervezésen túl azért jutott idő egy kis kirándulásra, pihenésre is. A Hotel személyzete előzékeny, udvarias, bármit kérdeztünk, mindenre teljes körűen, részletesen válaszoltak.
A parkolás ingyesen működik kártyával,jól megszervezik annak ellenére, hogy a Hotelnek nincs külön saját parkolója. Az ételek minőségileg és mennyiségileg jók voltak. A szobák felszereltségükben, tisztaságukban átlagosak. felkerestük a Hotelt márciusban is az esküvőnk napján, ahol az aulában csodálatos fotókat készített a fotósunk. Szívesen fogadtak minket, szívesen megyünk majd újra vissza ide.
5Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Köszönjük, hogy megosztotta véleményét velünk. Örömmel olvastuk pozitív tapasztalatait. Reméljük, még visszatérnek hozzánk.
Kedves Hotel Írottkő Csapat! Tegnap este értünk haza Kőszegről, ebből a csodálatos kis ékszerdobozból, ahol nagyon jól éreztük magunkat! A szálloda a Fő téren helyezkedik el, gyönyörű volt a kilátás a szobánkból a szépséges műemlék Jézus Szíve templomra, a kedves kis térre, ahol szinte minden ház is műemlék, méltó a megcsodálásra!
Kellemes, nyugodt, szép napokat töltöttünk itt! Mindennel meg voltunk elégedve! A patyolat tiszta szobával, a kényelmes ággyal, a személyzet munkájával, udvariasságával! A Férjemnek a születésnapjára szerveztem ezt a néhány napos kis kiruccanást. A szálloda személyzete is olyan meghatóan figyelmes volt, hogy a születésnapján a Férjem éjjeliszekrényére helyezve kedves ajándékot találtunk hazajövet! Nagyon kellemes meglepetést okoztak nekünk ezzel, egyben kifejezték azt, hogy személy szerint odafigyelnek a vendégeikre! Mindennel nagyon elégedettek voltunk! Egyetlen dolgot hiányoltunk, azt, hogy Kőszegen nem jár taxi, de ez természetesen nem a szálloda hiányossága! Mindenkinek ajánljuk megismerni, megcsodálni ezt a gyönyörű, kellemes, csendes, szépséges, nyugodt kis várost! Üdvözlettel Nagy Tünde és Cserőháti Kovács István festőművész
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Kedves Tünde! Köszönjük ezt a csodálatos értékelést, ilyenkor érezzük igazán, hogy érdemes dolgoznunk! Örömmel olvastuk, hogy a születésnapi meglepetéssel is elértük célunkat. Visszavárjuk Önöket!
Családdal voltunk itt; párommal, és két tini lányunkkal. Tetszettek a képek, a vélemények, ezért választottam. Két - a Főtérre néző - külön szobában voltunk. (Nyitott ablaknál sem volt zajos. ) A szobákból szép a kilátás, az étteremből is. Hangulatos, rusztikus berendezés. A szobák tiszták, a törölközőket cserélték.
Az ágy széles, nekem a matrac és a takaró kicsit kemény volt. Kőszeg nagyon tetszett! A környék is csodaszép! Sok a program-lehetőség, és az is elnyerte a tetszésünket, hogy már a foglalás után küldtek egy összeállítást a látnivalókról. Sokat kirándultunk, túráztunk. A személyzet kedves, az ételek finomak, a választék is elegendő. Az egyetlen negatívum, a jakuzzi: a vizének hőfoka nem állítható, illetve a befúvás intenzitása sem az igazi. Összességében nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük a vendéglátást!
Nagyon kellemes pár napot töltöttünk el a szállodában, a szálloda is nagyon kellemes volt, és a város is csodás, tényleg olyan,mint egy kis ékszerdoboz, tele kincsekkel. Nagyon barátságos és kedves volt a recepciósok hozzáállása a vendégekhez, mosolygósak, aranyosak voltak. A pincérek és szakácsok is csak dicséretre számíthatnak.
A szobák és a közös helyiséges tisztasága is makulátlan volt, dicséret érte a takarítóknak is. Mi nagyon jól éreztük magunkat. További sok sikert a szálloda összes dolgozójának. Üdvözlettel: Vánkai Gáborné
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
3Kényelem
5Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Hotel Írottkő válasza
Kedves Vánkai Gáborné! Örömmel olvastam sorait. Nagyon jó érzéssel tölt el minket, ha ilyen kedves visszajelzést kapunk Vendégeinktől, hiszen mindnyájan azért dolgozunk, hogy Önök elégedetten térjenek haza. Remélem, hogy a jövőben is ellátogatnak hozzánk!
Az első karácsonyom amit szállóban töltöttünk,és olyan kellemessé tették,hogy a jövőben megismételjük. Egy meghitt műsoros est,és az ajándék pezsgő ,valamint a gyertyafényes vacsora feledtette az otthoni szentestét. Az már csak ráadásként örvendeztett meg,hogy egy pohár forralt borral való vendéglátás után,egy kiadós városnézés emelte a hangulatot
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.