Agapanthus adatlapja

Mivel ma volt az első nyári nap, talán egy vendég sem ment be a zárt éttermi részbe, mindenki a kellemesen kialakított kerthelyiségben, az árnyas fák alá ült le. Mi is így tettünk. De alighogy leültünk, ordító reklámszöveg harsant fel a szomszédos tömegetetőből, és ez az ott töltött egy óra alatt előfordult még vagy kétszer. A kedves, jó stílusú fiatal pincér segített választanunk a nem túl nagy, de igényes kínálatból, és mi is úgy találtuk, hogy feltűnően hamar megérkezett az asztalunkra az étel. Bár ezen a szezonindító napon még nem volt sok vendég a Parkban. Annál inkább a szomszédban, ahonnan fürdőgatyában, kihízott fürdőruhában csoszogtak át a vendégek az asztalok között a Park belső mosdóját használni vagy csak egyszerűen ki-bejárkáltak. Nem tudtuk meg, de talán annak a helynek nincs saját bejárata? Muszáj, hogy a Park kerthelyisége átjáró legyen? Az ételeink a remélt módon nagyon finomak voltak. Én baconba tekert csirkemell saslikot ettem tzatzikivel, hozzá sült édesburgonya hasábokat. A párom hatalmas, és itt nem agyonklopfolt rántott szeletet választott hasábburgonyával. Mellé sajnos, a pincér ajánlatára vegyes vágott savanyúságot, magyarul csalamádét kért, ami ilyenkor már el van öregedve, egy ilyen szintű étteremnek már nem is volna szabad az étlapon tartania. Ebéd közben aztán még egy probléma adódott, addigra ugyanis már képtelen voltam ülni a rendkívül kényelmetlen széken, ezért kerítenem kellett bele egy párnát. Szerencsére egy sarki foteles részben találtam. De nem lehetne ezekbe a műanyagfonatos székekbe eleve párnát helyezni? Ne a vendég kajtasson utána! Szóval és végül. A konyha kitűnő, de nem tudja ellensúlyozni a helyszín, a hely okozta kellemetlenségeket. Mi nem egy strandvendéglőben akartunk volna ebédelni, hanem egy polgári stílusú helyen. Ez most nem az!

A Ferdinánd egy felvidéki eredetű, de nekünk karcagi kalácsfajta, aminek a receptje az 1920-as évekre nyúlik vissza, egy lakodalomban szolgálták fel először. olvasni a szakirodalomban. Hogy Kunmadarason a Ferdinánd Bisztróban melyik recept alapján készítik, azt nem tudom, de van többféle elkészítési módja is. A lényeg, hogy az édes kelt tészta tekercseket egy kerekaljú, hagyományosan öntöttvas edénybe, manapság inkább kisebbfajta piros lábasba, fazékba helyezik egymás mellé, amelyek aztán a sütés során összenőnek, miközben vaj, tejszín puhítja a tészta állagát. Ám hogy miért lett ennek a különlegesen készülő kalácsnak a neve Ferdinánd, azt még nem sikerült kinyomoznom. Majd legközelebb megkérdezem a Ferdinándban. Mert, hogy megyünk még, az biztos! És akkor ismét ebédelni is náluk fogunk, amire most nem volt időnk.

Az épület tervezője Lechner Ödön és Pártos Gyula volt, de mindenki inkább Lechner épületeként emlegeti, ezért is a kávéház elnevezése. Bemutatkozójukban azt írják, hogy az épület tervezőinek emléke előtt tisztelegve alakították ki a Lechner Kávéházat, amelynek hangulata múltat és jelent ötvöz. Múlt és jelen, hagyományos ízek és megújulás, modern gasztronómia fogadja a vendégeket a kínálatukban. Már jó előre azt terveztük, hogy megérkezésünk után itt fogunk ebédelni, mert a programunk nem engedett meg hosszú étkezést, a kávéházi menü jellegzetessége pedig éppen a gyors elfogyaszthatóság. A helyet pedig éppen olyan kellemes, kulturált kialakításúnak reméltük, mint amilyennek megtapasztaltuk. A Lechnerben hagyományos meleg ételt jellemzően a hetenként meghirdetett menüből lehet fogyasztani. A párom ezt választotta, falusi orjalevest és óriás bécsi szeletet evett bajor burgonyasalátával. A leves mindössze csészényi, a bécsi szelet pedig valóban jó nagyra ki lett klopfolva, de a hús így csak 2-3 mm vastag volt. Nem gond ez, hiszen nem akartunk mi nagy lakomát csapni, és ez a kétfogásos menü csak 2640 forintba került. Én Mediterrán deszkát rendeltem, ami valóban egy deszkán lett gusztusosan tálalva, serrano sonka, chorizo, olajbogyó, pesto genovese, napon érlelt paradicsom, lila hagyma chutney, házi kenyér. Mindenből egy kicsi, de összességében éppen elegendő egy ebédre. Én nagyon élveztem ezt a változatosságot. Csak hát a sör! A sörkínálat lehetne minőségibb is! De ez van az országban sok helyen. Ha nem kifejezetten sörspecialitásokra szakosodott a vendéglátó, akkor a legunalmasabb középszert csapolják vagy hozzák ki üvegben, azokat a márkákat, amelyeknek valószínűleg legrámenősebb az értékesítési csapata. Tőlem emiatt egy pont levonás jár a Lechnernek!

Mi ebből azt gondoltuk, hogy minden bizonnyal zárva is van, ezért meg sem próbáltunk bemenni és szétnézni. Utólag megtudtuk, hogy be lehetett volna menni. Most már az épület külső felújítása majdnem teljesen megtörtént, de némi munkálat még folyik rajta, ezért még mindig vannak itt-ott állványok, de alattuk biztonsággal meg lehet közelíteni a bejáratot. És meglepetésre tábla adja tudtul, hogy a templom szinte minden nap hosszan látogatható. Az épület külső megjelenése nagyban megváltozott, eltűnt róla a kissé falusias, bár az építésének korában, az 1700-as évek utolsó harmadában a katolikus templomoknál szinte kötelező barokk sárga szín, most egy, talán világos homokszínnek nevezhető felületet kapott. Ezzel az épület copf stílusára utaló díszítő elemek is kevésbé hangsúlyosak lettek. Összességében a mai kor ízléséhez igazodva, megszüntetve megőrizve lett új külleme a Nagytemplomnak. Az állványzat alatt kialakított akadálymentes pallón lehet bejutni az épületbe, és ott azonnal meghökken a látogató, mert egy elhanyagolt, lelakott előtérbe jut. Belépve magába a templomhajóba, kifejezetten vegyes benyomások értek bennünket. Egyfelől a szokásos barokk túldíszítettség, de közben valami kellemetlen komor hangulat is, valószínűleg a sok szürke szín miatt, és mert a felújítás itt még nem történt meg. Az egyik oldalsó oltárkép például, amelyen Szent István felajánlja az országot Máriának, a téma fennköltségéhez nem illően szinte teljesen monokróm, töredezett szürke, csak az alsó sarkában a magyar címer, ami igazából színes. Számos kiemelkedő, a XVIII. századból származó berendezési tárgy is található itt. Nekünk ezek közül a gazdagon díszített, copf stílusú szószék nyerte el tetszésünket, főként a lépcsőzetének csipkeszerű vaskorlátja miatt, ami igazi ritkaságnak számít. Mindenesetre mi úgy hagytuk el a templomot, hogy ha legközelebb Kecskemétre jövünk, újra meglátogatjuk, annyi itt az érdekes látnivaló.

A szobák általános és teljes felújítása, azt hallottuk, még nem történt meg, de így sem volt lelakott, amelyet kaptunk, sőt teljesen rendben volt. Tehát a folyamatos karbantartást gondosan elvégzik. Ez viszont nem segít azon, hogy az étterem, ahol a reggeliztetés zajlik, még mindig egy riasztóan nagy hodály, valahonnan az 1960-as évekből, hiszen az Aranyhomok Szálloda 1962. december 31-én nyílt meg. A reggeli kínálata viszont kellően széles, különösen és mondhatni szokatlanul nagy a meleg ételek választéka. A hotel elhelyezkedése felülmúlhatatlan, hiszen abszolút a városközpontban, mindenhez közel helyezkedik el. Az erkélyről pedig remek a kilátás a nagy parkra, a templomokra. Az ott készített fotókon a galambok elleni háló látszik. A hotel szolgáltatásai rendben vannak, de bizonyos vonatkozásokban inkább csak négyes alá, mint négy csillagos a szint. A lobbyban van ugyan egy csöppnyi bárféleség, de ha valaki az egész napos programjai után leroskadna egy italra, ahhoz nem elegendően nagy, és főként nem hangulatos ez a hely. Mi is inkább a szomszédos étterembe ültünk be este. Mivel már voltunk korábban itt, kifejezetten kértem, és ezt a foglaláskor vissza is igazolták, hogy nem olyan szobát kapunk, amely egy lezárt ajtóval, de mégis össze van kötve a mellette lévő lakrésszel. Szerencsére ebből most nem volt semmi gond, de akkor minek a visszaigazolás, ha nem azt teljesítik? Ami viszont a legkellemetlenebb volt számunkra, az a nagyon műanyag töltésű ágynemű. Megértem, hogy szállodában nem lehet pehelypaplant használni, de talán van olyan változat is, amely praktikus, mégsem dunsztolódik alatta a kedves vendég egész éjszaka.

Helytörténeti leírások szerint nem ez volt az eredeti helye a szoborcsoportnak, korábban, egészen 2004-ig a tér közepén, a templom főkapuja előtt állt. A falon olvasható tájékoztató szerint a tér átépítése indokolta az áthelyezését. Biztosan indokolt volt, de hogy nem szerencsés, az is biztos. 200 évig jó volt egy a templomhoz igazított elhelyezésben, aztán meg már nem. A szoborcsoport közepén a keresztre feszített Jézust láthatjuk a lábánál térdeplő Mária Magdolnával. A kereszt két oldalán különálló talapzatokon Szűz Mária és Szent János evangélista szobrát látjuk. A Kálvária most tulajdonképpen szabadon áll, csak egy alacsony kőkeret veszi körbe, korábbi kovácsoltvas kerítését már nem tették vissza az áthelyezéskor. De a kifogásolt elhelyezés, a kovácsoltvas kerítés eltűntetése ellenére is egy nagyon látványos, ábrázolásmódjából eredően hatásos szoboregyüttessel találkozhat az idelátogató.

A Boldog Sándor István körút ugyanis korábban Ságvári Endre körút volt, nekem, az én korosztályomnak így ragadt meg a tudatában. Hősök, mártírok, utcanevek jönnek-mennek, váltakoznak. Maradjunk hát inkább a szobornál. Nagyra értékelem, ha egy településen nemcsak a nagy nemzeti hősöknek állítanak szobrot, hanem a helytörténetben jelentős személyiségeknek is. De Sándor István tevékenysége nem kötődött Szolnokhoz, mert bár itt született 1914-ben, itt járt iskolába, 1936-ban elköltözött Budapestre. A fővárosban kapcsolódott a nem igazán ismert szalézi rendhez, és szerzetesként ott folytatta a rend 1950-ben történt feloszlatása után is a gyermekek és fiatalok hitoktatását, keresztény szellemű nevelését. Ez lett a pártállami rendszer szemében olyan súlyú bűn, amiért halálra ítélték, és 1953-ban kivégezték. Tragikus sors, amely Szolnokról indult, de ennek itt még nem volt előjele. Pogány Gábor Benő, a városban élő szobrászművész mégis fontosnak tartotta a vértanú szolnoki származását, a kötődést ábrázolni azzal, hogy az aszkétikus alakot a lábaiból kiinduló gyökerek, ágak fonják körül. A város pedig azzal tisztelte meg Sándor Istvánt, hogy boldoggá avatása után egy évvel, születésének 100. évfordulóján Szolnok védőszentjévé választották. Most már tehát két védőszentje, patrónusa van a városnak, mivel Xavéri Szent Ferencet is meghagyták státuszában.

Ezen a héten Szolnokon ez utóbbit tudtuk kihasználni, amikor is a Nemzetközi Orgonafesztivál több koncertjének helyszíne a Belvárosi Szentháromság templom volt, amely egyben a város katolikus főtemploma. Így most számunkra kettős volt az élvezet, a templom belső szépsége és a remek koncert. Nem kifejezetten rajongok, sőt, mondhatni általában idegenkedem az agyondíszített barokk templomoktól, de ez a templom meglepetésre nagyon megragadott. Sosem jártunk még itt korábban, ezért is volt számunkra meglepetés, hogy milyen nagy a templom belső tere, és a gazdag díszítés, a rengeteg alak és forma mennyire határozott stílusérzékkel közvetíti a barokk jellegzetességeit. Az érett barokk stílusában felépült templom 1754-ben készült el a ferences rend kezelésében, de jobbára a helyiek támogatásából. A belső berendezési tárgyak is a tehetős, jómódú polgárok és a különféle iparos céhek adományaiból készültek el. A mellékoltárok és az impozáns szószék viszont a híres budai ferences műhelyből származik. De mert a ferencesek egy koldulórend voltak, minden bizonnyal ezek költségét is adományok fedezték. A templom a Szentháromság tiszteletére épült, amit egyértelműen jelez a főbejárat fölötti szoborcsoport az Atya, a Fiú és a galamb alakjában megjelenő Szentlélek formájában. Bent több meglepő dolgot is láthat a látogató. Elsőre természetesen mindenki a főoltárt veszi szemügyre, amely itt különféle okokból jóval későbbi, mint a mellékoltárok. Mai formájában függőlegesen hármas tagolású, mintha emeletes lenne, alsó képe is a Szentháromságot ábrázolja. Összesen hét mellékoltárt sikerült összeszámolnom, de mondhatni ezek közül több is jóval látványosabb, mint a későbbi keletkezésű főoltár. Nekem a legkedvesebb a szentély baloldalán elhelyezett, szép kidolgozású szent Vendel oltár, mert ezen a mi vidékünkön nagy tisztelet övezi a pásztorok, az állattenyésztők és földművesek védőszentjét. De nemcsak a mellékoltárok figyelemreméltók, vannak jelentős művészeti értékű képek, freskók is. Például egy kis oldalkápolnában a városban hajdan rendkívül népszerű, közszeretetnek örvendő festőművész, Chiovini Ferenc festette a szobor mögötti freskót. A mellékoltárokkal, képekkel kapcsolatban is azt olvashatjuk a leírásokban, hogy ezeket ki mindenki állíttatta, adományozta a templomnak. A színes üvegablakokat is buzgó szolnoki családok adományaiból készítették az 1800-as évek végén, de nemcsak ezt, hanem a 2000-es évek felújításának támogatóit is precízen, névvel feltüntetik az ablakokon. A mindig pontos pénzügyi elszámolás ezek szerint nemcsak a kinti, világi életben lehet fontos, ez esetben itt bent a templomban is nagyon figyelnek rá. A közelmúlt fontos történése, hogy hosszas készülődés, pénzgyűjtés, várakozás után most, az Orgonafesztivál előtt néhány nappal sikerült helyére emelni a torony újonnan elkészített sisakcsúcsát. Az ünnepi koncertek látogatói tehát már nem egy csonkatornyú templomra nézhettek fel.