Jó
2026. május 20.a párjával járt itt 45 A híre alapján nagy elvárásokkal kerestük fel ezt az 5 csillagos szállót. Gondosan megtervezett épület, kívül-belül szépen kialakítva egy rendezett parkban. Az első nem odaillő esemény a fogadtatás volt. A recepciós munkatárs az udvarias és barátságos fogadtatást úgy értelmezte, hogy abba a nem odaillő ízetlen tréfálkozás is belefér.
Szerintünk nem. Az általunk foglalt - standard szoba balkonnal - a fürdőszobával együtt igen kis területű, furán kialakított, a berendezése megfelelő, de nem éri el az 5 csillagos szintet. Az ételek kitűnőek, a reggelire és a vacsorára kínált ételek változatosak, finomak. Mindenben megfelelt volna az elvárásainknak, ám ez is tartogatott egy merőben szokatlan meglepetést, mely a távozáskor realizálódott. Az ajánlat szerint az ellátás büfé reggeli és vacsora, tehát nem tányérszervíz. Érthetetlen módon ennek ellenére az ételek kikészítésére a reggeliknél és vacsoráknál egyaránt 5% szervízdíj került felszámolásra! ? Nem világos, hogy miképpen lehetett volna hozzájutni az ételekhez, ha azokat nem készítik ki az ételtárolókba, ez minden normális esetben része a félpanziós szolgáltatásnak. Értjük, hogy a tulajdonosok a bevétel és a nyereség maximalizálására törekednek, de ez megítélésünk szerint elfogadhatatlan, merőben szokatlan és visszatetsző gyakorlat. Itt kell megemlítenünk azt a nehezen értelmezhető és elfogadható gyakorlatot is, hogy a különféle, összességében jelentős összegű szervízdíjak felszámítása mellett még átlátszó borravalós boxokat is kihelyeznek, amiket aztán a vendégek szeme láttára gyűjtenek be. . . Több tucat döntően 4 csillagos, vagy magasabb besorolású szállóban volt szerencsénk megpihenni, de ilyen gyakorlatokkal még nem találkoztunk. Az egész szállóban és a wellness részlegben is példás tisztaság tapasztalható. A wellness kitűnő és nagy területen fekszik. Érdekes elképzelés, hogy a fedett részben található jakuzzihoz nem építettek lejáratot, az oldalfalat megmászva lehet bejutni. Tekintve, hogy egy gyógyszállóról beszélünk, véleményünk szerint nem túl kényelmes megoldás. Összességében vegyes érzelmekkel tekintünk vissza az ott töltött napokra, a szép és jó élményeket erősen árnyalják a fentiekben részletezett negatívumok, melyek miatt értékelésünk szerint épphogy eléri a "jó" fokozatot. Mások részére csak valamennyi körülmény figyelembe vétele után javasoljuk a szálló felkeresését.
3Személyzet
5Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2026. március 11.a párjával járt itt 45 Tokaj közvetlen közelében található ez a gondosan megtervezett és kivitelezett szálloda. Gépkocsi nélkül elég nehezen megközelíthető, bár lehet, hogy a szállóval van lehetőség tranzit igénybevételére. Az épület, a belső terek, a szobák szépek, barátságosak A wellness nem túl nagy, de igényesen kialakított.
A személyzet rendkívül udvarias és barátságos. Az ételek a vacsoránál változó minőségűek, ebben a vonatkozásban nem tartozik a legjobbak közé. A reggelik változatosak, jók. A tisztaságra mindenütt ügyelnek. Az ár/érték arány erősen az ár javára tolódott el. Másoknak is ajánlom a felkeresését, első sorban gépkocsival.
5Személyzet
5Tisztaság
3Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
3Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2025. november 13.a párjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Igen szép környezet, igényesen kialakított épület és szobák. Hatalmas alapterületű, ötletesen kialakított, sok medencés wellness részleg. Viszont a megközelítéséhez elképesztő mennyiségű lépcső megmászása szükséges, ráadásul a medencék között is újabb lépcsősorokon át vezet az út. Udvarias személyzet.
Pontosítva: kimérten udvarias. Valószínűleg a mosoly nem az erősségük-tisztelet a kivételnek. Kitűnő, minden igényt kielégítő reggeli, széles választékot felvonultató vacsora. A vacsoráknál azonban az egyes ételek minősége jelentős eltérést mutat a közepestől a kitűnőig, ami azért nem megszokott egy 4 csillagos szálloda konyhájánál. Ennek ellenére azonban véleményem szerint mindenki talál köztük az ízlésének megfelelőt, ám ha tudnak jókat készíteni, akkor meg kéne próbálni tartani a színvonalat. Az ár/érték arány vonatkozásában a mérleg nyelve jelentősen az ár felé billen. Az általános értékelésben 4 pontot adtam az összbenyomásra, összehasonlítva más ugyanilyen osztályú szállodákkal a három és fél pont lenne reális, de ilyen nincs, így tekintettel a tényleg lenyűgöző wellness részlegre 4 pontra értékelem. Mindent egybevetve másoknak is ajánlom a felkeresését.
4Személyzet
5Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2025. október 29.a párjával járt itt 45Csendes, rendezett környezetben található ez a kitűnő étterem. Otthonos, barátságos berendezés, udvarias személyzet, "békebeli" hangulat várja az ide érkezőt. Az ételek finomak és bőségesek, a kiszolgálás gyors és udvarias, igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat, talán ezzel akarják ellensúlyozni a kissé elszaladt árakat. Összességében mindenkinek ajánlom a kipróbálását.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2025. július 24.családjával járt itt 35 Szentendre a kedvenc városaink egyike, így kihasználva a nyári szabadságot ismét felkerestük. A hosszú séta után megéhezve tértünk be a Fantázia étterembe-pontosabban annak teraszára, ahonnan csodás kiátás nyílik a Dunára, a fákkal bororított túlsó partra, szóval az egész nagyszerű környezetre.
Az éttermet gyors, udvarias kiszolgálás, tiszta környezet jellemzi. A felszolgált ételek menyisége megfelelő, a minősége viszont hagy kívánnivalókat maga után - gondolok itt elsősorban a túlsütött, kissé kiszáradt hekktörzsre. Az árak - a minőséghez viszonyítva- kissé magasak, de a csodás környezet miatt másoknak is ajánlom.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2025. június 3.a párjával járt itt 45 Első ízben kerestük fel ezt a szállodát. A benyomásaink összességében jók és kevésbé örömteliek . Kényelmesen kialakított épület, szobák és közös helyiségek. Gondos tisztaság, udvarias személyzet. Igen pozitívnak értékeljük, hogy a szálló saját wellness részlege mellett igénybe vehetők a városi wellness fürdő szolgáltatásai is.
Az ételek többnyire jók, bár a négy csillagos szállókhoz képest kissé visszafogott kínálattal. A vacsora időtartama alatti (18-21h) térítésmentes italkínálat igen pozitív szolgáltatás, bár az automatákból kinyerhető kommersz italok kissé rontják az élvezeteküket. Továbbá-ha már a vacsora időtartamára ígérik a szolgáltatást- akkor talán nem kéne minden napon 20. 15-20. 30h között elvitetni a poharakat a pincérekkel- pitiáner dolog, úgy mint a szálló saját parkolójáért felszámított díj is. Az ár/érték arány erősen eltolódott az ár "javára". Összességében másoknak is ajánlom a szállodát, ha tolerálják a kissé elszabadult árat.
5Személyzet
4Tisztaság
2Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
3Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2025. április 25.a párjával járt itt 35 A Sramli étterem egy sváb nemzetiségi ételeket is kínáló étterem Soroksáron. Néhány évtizeddel ezelőtt, többször is jártam már ezen a helyen - melyekről szép emlékeket ápolok - és most jött el az ideje egy újabb látogatásnak. Az elég széles választékban megtalálhatók a sváb nemzetiségi ételek mellet a magyaros konyha elemei is.
Nos, valószínűleg az idő kissé megszépítette az emlékeket. A kis csárda meglehetősen túlzsúfolt az asztaloktól, az ételek átlagosak, a kiszolgálás kissé vontatott, bár nem főidőben történt a látogatásunk. Az árak meglehetősen elszabadultak, valamennyi körülményt figyelembe véve túlzottan az ár/érték arány az ár "javára" billent el. Minden körülményt figyelembe véve - elsősorban a nemzetiségi ételek okán- megér egy látogatást.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. szeptember 9.a párjával járt itt 45 Sikondán, Komló közvetlen szomszédságában, szép, erdős- dombos környezetben, egy kis horgásztó közelében található ez gondosan kivitelezett szálloda. A szobák tágasak, világosak, kényelmesen berendezettek, a légkondi a rekkenő hőségben is derekasan hűtötte a helyiségeket.
A rendkívül udvarias személyzet kiválóan végezte a feladatát a vendégek fogadásától a tisztaság biztosításáig. A szálloda egy nagyszerű fedett és szabadtéri medencékből álló wellness részleggel-szaunákkal kiegészülve-biztosítja a gondtalan kikapcsolódást. A szabadtéri medencével kapcsolatban talán annyi megjegyzésem lenne, hogy délelőttönként a nagy meleg ellenére is elég hideg volt a vize, ha van rá lehetőség 3-4 fokkal melegebbre kéne hangolni. A szálloda legfőbb erőssége a konyha! A reggeli kínálat jó, négy csillagos szinten átlagosnak mondható. Nem így a vacsora kínálat! Szenzációsan elkészített, változatos, minden ízlést kielégítő ételek vártak bennünket bőséges kínálattal. Bevallom, teljesen elvarázsoltak. Aztán egyik este megláttuk, hogy kinek az irányításával-felügyeletével készülnek ezek a remekbeszabott ételek: a konyhatérből Krausz Gábor sztárséf lépett ki! Így már persze érthető és egyben biztosíték arra, hogy ez kiemelkedő minőség hosszú távon is garantált. Mindenkinek jó szívvel ajánlom-annyi kiegészítéssel, hogy elsősorban gépkocsival érkezőknek.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. augusztus 5.családjával járt itt 45 Hosszabb szünetet követően ismét ellátogattunk kedvenc kínai éttermünkbe, a Taiwan étterembe. Az étterem belülről szinte semmit nem változott. Rendkívül udvarias személyzet, a teltház körüli helyzet ellenére gyorsnak mondható kiszolgálás. Az ételek minősége, választéka is a korábbiaknak megfelelően kiváló.
A negatív változás az étterem bejáratához közelítve szembetűnő, nagy számú, a földön ülő, fekvő, álldogáló, rendkívül rosszul öltözött ember dohányzik, vagy csak ácsorog a szétdobált cigaretta csikkek között. A tisztaságra adott "jó" minősítés kizárólag az étterem belső terére vonatkozik. A romló tendencia az éttermen belül is jól látható, rövid gatyában, kétes tisztaságú trikóban, papucsban fel-alá járkáló személyek-vélhetően vendégek, vagy csak a étteremben dolgozók ismerősei tartózkodtak igen nagy számban. Korábban ez nem így volt és ha ez a helyzet továbbra is fennmarad, vagy a romló tendencia folytatódik, akkor el kell gondolkodni azon, hogy ezt a helyzetet a kiváló ételek tudják-e még ellensúlyozni. A kiváló konyha miatt javaslom a felkeresését-még.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
2Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2024. július 12.a párjával járt itt 35 Hosszú idő után ismét felkerestük Aquaticum szállót Debrecenben, elsősorban a megújult wellness fürdő és strand megismerése és Debrecen városának szeretete okán. A szálló kellemes környezetben, a fürdőkomplexummal egybeépülten helyezkedik el. Négy csillagos szálló, megfelelő közös helyiségekkel, rengeteg lépcsővel és folyosóval.
Mi egy kétágyas szobát kaptunk, a véleményünk ennek megfelelően erre a szobatípusra vonatkozik, egy 4 csillagos szállóra vonatkoztatva. Kicsiny, roppant keskeny szoba, még kisebb fürdőszobával. A berendezés meglehetősen szerény-egy 4 csillagos szállóhoz képest- de ami letaglózó volt, az a hangos, de meglehetősen használhatatlan légkondiciánló, mely igazán okozott néhány forró és álmatlan éjszakát, már ami a szoba hőfokát illeti. Nem gondolnánk, hogy ez általában jellemző a 4 csillagos szállodákra, melyekből sikerült jó néhányat megismernünk, főleg nem 5 csillagos áron! A tisztaság és az ételek minősége jó. bár az a körülmény, hogy sok esetben nem tüntetik fel azok megnevezését és a kifogyottak utánpótlása is gyakran akadozott, szintén nem támasztja alá a 4 csillagos minősítést. Ami igazán dicsérhető, az a személyzet kiemelkedő segítőkészsége és udvariassága- köszönet érte. Összességében inkább egy jobb 3 csillagos szállónak nevezhető, főleg a vele egybeépült wellnessfürdő előnyeit jól kihasználó, meglehetősen eltorzult ár/érték arányú (az ár messze felülmúlja az értéket) szállodát ismertünk meg. Alapos megfontolást követően, más lehetőségekkel való összevetés után ajánlom másoknak is.
5Személyzet
4Tisztaság
2Ár / érték arány
2Kényelem
3Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
85 értékelés / 9 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.