Kiváló
2013. augusztus 26.családjával járt itt 55Eddig háromszor vacsoráztam itt, és mindannyiszor meg voltam elégedve mind az adaggal - mondjuk nekem nem nehéz elegendő mennyiséget adni, itt is küzdöttem, hogy mind megegyem, most sem sikerült-, mind az ízzel. Az árak körülbelül átlagosak a hasonló helyekhez viszonyítva. A kiszolgálással sosem volt problémánk. Desszertből lehetne többféle is esetleg.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2013. augusztus 26.a párjával járt itt 55 A hotelt a viszonylagos közelsége, a környezete, a fotói és ára alapján választottuk ki párommal annak idején. Azóta minden évben visszajárunk 2-4 éjszakára, éppen, ahogy sikerül összehoznunk - előfordult olyan is, hogy aznap délelőtt foglaltunk, mikor délután mentünk, és megoldották az elhelyezésünket.
Sosem csalódtunk, kiváló ár-érték aránnyal rendelkeznek, a wellness részleg látványa pedig eddig verhetetlen számunkra. A vendégek között céges csoportok, családok, fiatal és idősebb párok is szoktak lenni, szerencsére itt még nem találkoztunk sznobokkal - mi mindig jól érezzük itt magunkat.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
22 értékelés / 3 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.