Ugor adatlapja

Sok időm nem volt bent, inkább a zárás előtti órában érkeztem, de hát szép ez az ország, más helyeken is jár az ember, most ide ennyi jutott. Már rögtön a kapuban szigorúan az orromra koppintottak, hogy itt nem szabad bent fényképezni, semmilyen formában, fotójegy sincs, egyszerűen nem lehet és kész. A megálmodó megtiltotta. És mindenfelé kamerák vannak, figyelnek ám piszkosul. Ha ez a szabály, hát ez a szabály, mit tegyünk ez van. Kár, mert elég látványos dolgokat is lehetett volna összehozni ebből, de nézze meg mindenki, a saját szemével győződjön meg. Egyébként nagy labirintus, órákig el lehetne bolyongani benne, rengeteg látnivaló van. Ez a Trianon meg hát. . . nemzetünk sebe, ebben vájkálunk körömmel 100 éve, legyen gennyes, nehogy begyógyuljon, és azóta is adjuk az ártatlant, hogy mi nem csináltunk semmi rosszat, a világ rossz és gonosz, és igazságtalanul bánt. De csak a magyarokat. Azokat aztán igen. Biztos írtak erről pszichiátriai könyveket is, érdekes tanulmány. Mert képtelenek vagyunk alkalmazkodni hozzá, hogy ez van. De milyen az ellenkező oldala? Milyen az alólunk felszabadult népek látószöge? Pár hete voltam Lettországban, Észtországban, csórók, ők sem voltak szabadok soha. Mindig a nyakukon ült egy-egy nagytomporú birodalom, idegen hatalom, svédek, oroszok, németek, stb. felváltva. Nincs történelmük, nincsenek királyaik, de túlélték, felszabadultak, micsoda őrületes élmény lehetett a Baltic Way, többmillió elnyomott megfogta egymás kezét 600 kilométer hosszan és együtt sírt és ünnepelt! Hát nem ünnepeltek a szlovákok is? Jogosan? Hát mindennek több oldala van, az biztos. Itt, a múzeumban, ez a mi oldalunk. Habitusunk szerint patakkönny és patakvér, emberi sikolyok szállnak a falakból, ütik-verik, szidják a magyart, mert magyarul mert szólalni. . . igen, biztos ilyen is volt. Kitelepítés,. áttelepítés, lakosságcsere,. meg ami ezzel jár. Eszement játszótér a történelem, vér és sikolyok sorozata. Puskaropogás. Persze, erről tudunk kell, látnunk kell, értenünk kell. Mindent szabad, csak elfelejteni, nem megérteni a tanulságot, na, azt nem szabad.

Nagyságrendileg más a végkifejlet, ha megkap egy ilyen kastélyt valami államközeli cimbora, aztán EU-s pénzből kitatarozza, majd egyedül lakja a családjával az 50 szobát, mert ő milyen hasznos ember. Más eset,. ha végső pihenésként odaviszünk inkább egy parkkal ellátott intézménybe 50-100 öreget és ott sétálgathatnak a fák alatt. De akkor ki tatarozza a házat és miből? Mert erre nincs. És akkor itt van ez a ház, viseli a hajdani zömök eleganciát, besétáltam hát az intézménybe és elvegyültem a nénik meg a nővérek között. Pár ravasz szó és körmondat után rátértem, hogy akkor én itt alaposabban megnézném ezt a történelmi épületet. Vita tört ki, hogy szabad-e, ki a fene vagyok, miért akarok én itt bármit is, fényképezni, azt aztán végleg nem, nemcsak öreget, de a falat sem! De én is profi öregotthonos vagyok, nem is ért felkészületlenül a dolog, pár éve az ország nagy kórházait jártam a TASZ (Társaság a szabadságjogokért) megbízásából, hogy bizonyos fotókat készítsek a fertőtlenítő eszközökről és hiába próbálták megtiltani, a TASZ bebizonyította, hogy jogunk van hozzá. Szóval, de, igen, szabad. Ha az épületet akarom, akkor igen, Idős emberekkel meg nem szeretnék visszaélni. Őket nem. Szóval megegyeztünk az al- meg főnővérkékkel, és akkor bebotorkáltam a területet. Érdekes, hogy sok helyen milyen pusztult kívülről a ház. . . mint a mostani lakói. De valami azért maradt a régi büszkeségből, még ha az ablakokban ágytálak szellőznek is. Van egy imaház a kertben, amit egy jólelkű helyi férfi épített, nem kápolna, templom, meg semmi sallang, csak az egyedüllevés. a búcsúzás magányát biztosítja. Talán idejár titkon éjszaka a kastély is.

A hölgy azt mondta, hogy talán egy óra múlva, addig foglaljam el magam. Fülén? Mivel? Na jó, elkotortam a Vasúttörténeti múzeumba, hátha ott több szerencsém lesz, de nem volt ott sem. Mert korbáccsal ver engem az élet, nem vagyok Isten választott fia. . . (Villon után szabadon) Aztán egyszer csak megszólalt a telefonom, hölgy mondta, hogy 10-15 perc, aztán jön, ráér. Hát mégis kegyes a sors. . . ott, helyben az utcán alapítottam egy monostort hálából etióp kopt szerzeteseknek, aztán indultam is a tájházhoz vissza. Hölgy elment a könyvtárba elhozni a kulcsot, önkormányzati dolgozó, a ház is valami önkormányzati intézmény. Öröm, ajtónyitogatás az ódon kulcsokkal, együtt ügyeskedtünk, nyitogattuk az ablakokat, hogy kicsit több levegő meg több fény jöjjön be, és hát közben megszemléltem a közvagyont. Nem egy túlzottan telepakolt tájház ez, szerény a benne található felhozatal, de azért mégis van egy hangulata. 200 éves ház, érdekes, ívelt boltozatos tornáccal. Kevés bútor, kevés apróság. Néhány teljesen érdektelen szerszám hátul a raktárban. Valljuk be, nem valami igényesen gondozott ez a gyűjtemény. Kissé gazos az udvar is, talán a közmunkások is elkerülik. Meg a vendégek is, vagy ki tudja. Az udvaron áll egy gólyafa, itt rögzítik a településen született kis érkezettek nevét, meg áll egy 1848-as nonfiguratív fafaragvány is. A hölgyet meg imádtam,, hogy jött és kinyitotta nekem, bár nem nagyon sokat tudott erről az egészről mesélni, talán nem is érdekelte olyan mélyen a dolog. De azért legyen szép az élete!

Hát ilyen kalandos dolog ez. Hogy IV. Béla lánya mitől lett szent, azt meg ne kérdezzétek, mert próbáltam utánanézni, de nem nagyon mentem semmire. Hát nem szeretett házaséletet élni, van ilyen, aki viszolyog az ellenkező nemmel való hálástól, aztán mégsem lesz szent. Legendák szerint csodákat is tett, de legendák szerint csodákat teszek én is és mindenki más. Ennek a Küngös falunak van vagy 500 lakosa, csak feltornászta magát a 300-ról, így aztán idelett egy templom. Ami ránézésre inkább kápolna, de templomnak épült. Ritkán van benne istentisztelet nagyon, havonta egyszer-kétszer valami haknizó idehirdető körbejár és ide is eljut. A templomtól kb. 2-300 méterre, a temetői parkolóban van egy Szent Kinga szobor, én úgy gondolom, hogy az, nem tudom, hogy került oda és miért, látszólag a dolgoknak semmi közük egymáshoz, de azért valamilyen összefüggés csak van.

azután az van, hogy a tájházban a mai felnőttek se nagyon tudják már, hogy mi az a tiloló, rokka vagy szövőszék, a retromúzeumokban meg a mai gyerekek, fiatalok csodálkozhatnak el, hogy mi a kányát csináltak az öregek egykor ezekkel az izékkel. Én élvezem az ilyeneket, jó kis móka. Retro múzeumban retro hölgy fogadott, nem nagyon tud visszaadni nagyobb címletű papírpénzből, kártyás fizetés meg nincs, szóval így kezdődik. Aztán retro urak is vannak benne elvétve, valamit szerelnek, gitároznak, de jó a hangulat, tulajdonképpen egy nagy mosoly/nevetés az egész. Rákosi meg Lenin is kacat lett, reméljük, előbb vagy utóbb az összes szentek, királyok, grófok is azok lesznek. A benti minden kacat után az udvaron autók, szintén retrokacat, szinlén idéz valamit. Aztán csak rajtad múlik, hogy mennyi időt akarsz itt eltölteni.

Van egy eredeti vár Egerben, azaz részei, van egy álvár Pilisborosjenőn a filmforgatáshoz, és akkor ez is egy valamilyen minta erről, de fából és Gárdonyban. Bevallom, nekem nem az Egri vár jutott róla eszembe, sokkal inkább a Pál utcai fiúk. Vagy valami ókori, koraközépkori erődítmény, De jó, hogy itt van, de nem lépjen a képzeletünkben az egri vár helyébe. Mert olyan is talán felosztás szerint, de egyébként meg nem. Kalandpark, felnőtt- és gyerekjátszótér, és múzeumpedagógiára is alkalmas. Engem a "várkapitány" személyesen vezetett itt körbe, igaz, ő volt az, aki a Gárdonyi szülőházat is megmutatta, kedves, barátságos hölgy. Nos, lemásztam, felmásztam a létrákon, de főleg azért, hogy megmutassam nektek.

Történt egykoron, hogy Sarvajc Lajos tavon járó ember, a környék mindenes ismerője ladikjával elvitte a német nagykövetet kacsavadászatra, iszonyatos vihar tört rájuk, nyilván a vadkacsák imái meghallgattattak az ő istenüknél, és a nagykövet a tóba esett. Közben véletlenül átlőtte a vízenjáró combját, aki addigra, míg rájuk talált a mentőcsapat, elvérzett. Borasztó bűntudat gyötörte a baráti ország nagykövetét, főleg az özvegy és az árvák miatt, és egy év múlva körösztöt állítatott azon helyen, ahol partra vonszolták az áldozatot. A kereszten láthatóan Jézus Krisztus van, és nem az elvérzett tavi vezető, de hát Isten útjai kifürkészhetetlenek. Az emléktárgy a világháborúban megsemmisült, a rendszerváltás után újra állították a lelkes helyiek. Mellé egy kilátó is épült, érdekes, hogy nem túl magas, mégis mutat valami pluszt a tájból, szóval érdemes felmenni rá.

Részben ezt tudja rólunk a világ, távoli országok lakói is erre asszociálnak hazánkról. Ahogy a hadi történelemben, úgy a football történetében is kevés sikert értünk el, de az viszont falrengető, világraszóló volt! Ezért is emlegetjük annyit. Ahogy a nándorfehérvári diadal meg a pozsonyi csata árválkodnak a mérleg pozitív serpenyőjében, úgy a londoni 6:3 az, ami a magyar emberek szinte vallásos mítosza. És, hogy itt van ez a szobor, legalább az utókor is találkozik ezzel a diadallal.