Ugor adatlapja

De nem lehetek ennyire szerencsétlen. . . hát ez a templom? Ez az ütött-kopott református, nem az a kicsicsásított Árpád-kori. . . na, erre valakinek beugrott, hogy hát itthon lehet az a néni, aki kinyithatja. . . Na, már vonultunk oda a kertkapuhoz, édes néni előjött, és nem sok idő múlva már hozta is a kulcsot, én meg bejutottam. De előtte körbetáncoltam a templomot, hogy megnézzem minden oldalról. A torony alatti főbejáratot valószínűleg nem használja senki semmire régóta. Szóval, oldalról mentünk be. Kívül elég kopott az épület, bent azért jobban rendbe van rakva. Bár. . . Hát, szóval, valaha nagy hitélet volt itt, volt idő, amikor megtöltötték mindkét karzatot is az idetartozók. . . de most már. . . és itt omlik rád a pusztulás fájdalma: néha-néha errejár egy lelkésznő és tart Istentiszteletet, de már a legjobb eseteben is csak négyen-öten vannak a hallgatóság, mind ilyen idős ember, ott ülnek olyankor a bejárat mellett első két padban, ahol a könyvek is vannak. valahogy átéreztem. . . jártam már nem is egy, ilyen utolsókat rúgó templomban. És ami még ezzel együtt jár. . . azt mondja édes néni, hogy ők már olyan öregek, hogy nem tudnak felmenni a karzatra takarítani, de én azért felmentem persze. Hűű, hát ilyent! ! Millió és millió református légy teteme porlad a padokon, padok között, az elmúlásnak ilyen tömegben már szaga van, édeskés rovarhalál, a fehérjék azért csak bomlanak, és szinte zizeg az elmúlás, a sok pici testből kiszakadó millió lélek egy ideig még a porhüvelye körül keringhet. Rendkívüli élmény a halál és az élet temploma végóráiban járni. Nem tudom, hogy rajtam kívül bárki kíváncsi-e ilyen bizarr helyekre, valószín én vagyok itt a főreformátus vagy templomokban kísértő entitás, de nekem beleült az agyamba rendesen ez a hely.