Ugor adatlapja

Ez az ember rengeteget tett azért, hogy a középkor, a feudalizmus, a műveletlenség piszkából kicibálja Magyarországot, még ha nem is volt valami hadvezér, aki agyatlanul kaszabol a haza még nagyobb üdvére, hanem olyan valaki, aki forradalmian új gondolatokat hozott a külföldi jó példákból, és a hon üdvre terjesztette azt. És, hogy "Magyarország nem volt, hanem lesz? " Jelenleg éppen nyomulunk vissza valami földesúri századokba, jönnek az ispánok, vármegyék, koronák, meg az urambátyám-magyarkodás. Azt hiszem nem ez volt Széchenyi útja, ő a nyugat felé mutatott, az előttünk járó, fejlettebb országok felé. Bocsánat, gróf úr, ön jót akart. . . mi meg így jártunk.

Az érdeklődés hiányának tudjuk be, hogy szép kényelmesen, egyedül jártam végig, egy szál látogatóval nem találkoztam sehol, A kiállítás eléggé interaktív, sok helyen lehet megszólaltatni dolgokat, vannak régi vagy régire hajazó tárgyak, berendezés. A hangulatát megtalálod valahol, az első emeletet körbe lehet járni, és valami látnivaló mindenhol akad. sohasem fogok rájönni, hogy egyes vallási példaképekben a lemondást, önsanyargatást, vezeklést, visszafogottságot tiszteljük, másokban a hedonizmust, a cicomát, az aranyat és a pompát. Ez még sohasem magyarázta senki meg nekem, pedig elég sokszor kérdeztem már. Azt hiszem, megvetem a püspököket. Kis erdei kápolnákat sokkal tudok értékelni, mint egy palotát. Szóval, amit itt láthatsz, az a képeken látszik általában. Most körülbelül ilyen.

Szép a terítés, szép az étlap, kis adag Miso levest kértem, adjuk meg a módját, ha már japán, Nemsokára kaptam is. Aztán két Teriyakit kértünk, tenger gyümölcseivel, kivételesen egyformát ettünk a feleségemmel, de abszolút megfelelt a célnak. Nem túl nagy vacsora, viszont azt gondolom, hogy a tenger gyümölcsei nagyon kis létszámban voltak jelen, ehhez képest viszont aránytalanul drága volt, a két nem túl nagy adag tésztáért 10000 forintot fizettünk, és annyira viszont nem volt jó, szóval ez nem érte meg. Szervizdíj van, ezzel együtt 15. 064 forintot fizettem. Nem arányos.

Itt született Széchényi Ferenc is (é betűre ügyelni! ), akit múzeum- és könyvtáralapítóként ismerünk. A templom sokszori átalakításon esett át, most is szép, díszeiben és funkciófában a régi időket idézi. Ezzel a tudattal meglátogatandó hely.

És akkor befénylett az éjszakába ez a hely Balatonakarattyán, meg is álltam, vissza is fordultam, aztán lássuk. . csak annyi rémlett, hogy "grill". Kiszállva meg már mexikói is. Nem emlékszem rá, hogy itt ettem volna, gyorsan megnéztem az ittjartamon sem volt fent, lehet, hogy új. Nem is keltett rossz benyomást. Szép színes, hangulatos. gyorsan bekérezkedtem a WC-re, mint jó óvodás, aztán kezet is mostam alaposan a hosszú nap után, lássuk, mi az ebéd/vacsora? Ilyenkor az ember mindenféle bizarr kajanevekbe ütközik, sokféle izé van felrajzolva a falra mindenféle változatokkal, meg westernfilmekből ismert kajanevekkel, hát én meg csak enni szeretnék, mondtam, Na, akkor "Bowl" lesz az, mondták megértően, és akkor elkezdesz vándorolni a pult elejétől a végéig, és hatszor-hétszer válaszolsz arra kérdésre, hogy izé vagy mizé legyen bele? És fekete vagy tarka? És csípős, kicsit csípős vagy nagyon csípős? És ez meg az? Na, így aztán összelegóztuk a végére, valamilyen mértékig pont olyan, mint máshol a végeredmény, a langyos komponensek lagyikák, a hideg nedves komponensek hideg maszattá teszik a többi hozzávalót, de a végén azért lesz belőle valami ehető, bizonyos mértékig élvezhető szervesanyag, ami azt az érzetet kelti, hogy milyen egzotikus is vagy. A hozzá kért mangós limonádé nem volt limonádé, és kifejezetten visszafogott ízélménnyel bírt. De a célnak megfelelt. A WC szép tiszta, a környezet szerethető, kidolgozott, a nyár vége hangulat meg a hát a nyár vége, langyos estében elhajtani a tótól, közben könnyet hullatni a napos múltért. Valami 4000 és valamennyit fizettem ezért az élményért.

100 éve ezek a vaslányok, "Katik" járták ezeket a sínpárokat, hozták, vitték a munkába járókat mindenfelé. 5 perc megállót és egy tiszteletteljes szemlélődést megérdemel a csopaki állomáson. Nem hazug, valódi műemlék.

Közben eszembe jutott, hogy talán Boban Markovićot is itt láttam életemben először, Rúzsa Magdi volt éppen, meg az Ederlezi, és akkor láttam szintén először életemben azt a lányt énekelni, akit úgy hívnak, hogy Palya Bea. . . mezítláb volt, és imádtuk. És azóta számtalan alkalommal. Szóval, ilyen ez a MÜPA. Munkám sokszor késő este ért véget, autóztam haza a Rákóczi hídon és ott világított mindig jobbról a kis változó ferde fényecskéivel. De egyébként kintről-bentről világít. Kultúrát sugároz ebbe az igénytelen, fertőzött világba. Mindig ünnep a hatalmas oszlopokkal tartott monumentális térben felmenni az előadás színhelyére, mint egy igazi szentély. Nincs is rossz élményem a MÜPA-val kapcsolatban. Ja, igen. . . és kifelé koncert után mi is meghallgattuk újra és újra Kolodko fejhallgatóját. . ))