Ugor adatlapja

. . ő a helyi, ő tudja, meg is fogadtuk. Másnap vigyorogva beállítottunk a Válicka vendéglőbe, azaz beállítottunk volna, ha nem lett volna egy tábla az ajtó előtt, hogy "zártkörű rendezvény". Ilyenkor aztán mi van? Hétvége, ünnep, a fél ország zárva, falvakon keresztül csak kihalt vendéglők. . . C-terv meg nincs. . . végül is, nem is írtak annyira rosszakat a neten arról a Három fenyőről. . . odamentünk. Olajbányász város lehetett, egy szocreál lakótelep a begazosodás szélén, az egykorú nagyüzem maradványai. Parkolás az 50 évvel ezelőtti szakadt múltba, van egy lepattant presszó, azután meg ez az "étterem". Lehangoló látvány. Bent meg. . . gondolom, a bányászok egykor élszocialisták voltak egy szocialista nagyüzemben, most meg a romjai után elhivatott mélymagyarok. Ez máshol is így van. Az ivón belül mindenféle hungarista relikvia, honfoglaló vitézek, nagymagyarországok, ez alapozta meg a hangulatot. A pult fölött belátni valami előkészítőbe egy idős hölgy valami hétvégi melegítőben reszel valamit, néha a szájába nyúl, beleszik a cuccba. . . phejj. . . kijött aztán egy másik fura alak, és mondtuk, hogy jaj, ez egy étterem? A pultnál két veterán bányász bányászott a pohara fenekén. . . Szó szót követ, valami maradék vagy mi az van, szóval lehet esetleg krumplilevest kérni. Így az egyből azt az egyet választottuk. Leültünk egy bokszba, talán évtizedes pókháló lógott be a fejem fölé. De megkaptuk a levest, nem is volt rossz íze, nagydarab krumplik is voltak benne és tulajdonképen olcsó is volt. Kirándulásnak, kalandnak valami, de nem ajánlom senkinek ezt a helyet, még nehezebb helyzetekben sem. Nem feladni, elmenni egy nagyobb városig, valami civilizációba. De ha egy lepukkant kocsmára vágysz, akkor itt a helyed!

A csarnok klasszikus szerkezete megvan, a földszinten lehet körbejárni, meg az emeleten. Kb. a sötétben, de kellemes bolyongás ez. Itt-ott vannak bizonyos látványosságok, egy-egy fényhatás bevonzza az embert, mint éjszakai rovarokat a lámpa a nyitott ablakon. Sokszor nem állandó a kép, hanem változik, színesedik, felgyullad, majd elhalványul, más színben jelenik meg. . . ilyesmit nem lehet leírni, ezt látni kell. Meg lefényképezni is csak alig-alig lehet, nem adja vissza sehogy, a benne való jelenlét számít, a köröskörbe tapasztalat. Szóval, végigcsodálkozgattam a földszintet, különböző ismert és nem annyira ismert művészek munkáit, Azután az emelet. . . a volt vásárcsarnok légterének jelentős részét egy hihetetlenül nagy fényhenger növi tele, Változik, hullámzik, muzsikál a világ. És bele is lehet jutni. Van egy kisajtó, egy zsilip, ahol bemehetsz a belsejébe. . . és aztán megszűnik a külvilág. Ezoterikus zene vesz körül, a fények és hangok csak úgy örvénylenek a térben, leülhetsz, lefekhetsz a tükörpadlóra és csak utazol, utazol, utazol tova. . . ezt nem lehet elmesélni, ezt át kell élni. Nincs más megközelítés. Bevallom, akármeddig elringatóztam volna ebbe az álomvilágba. Túlúszni a Földön, testetlenül lebegni a semmiben, nincsenek rá megfelelő szavak. . .

Már voltam itt korábban, nem tudtam még a különleges nyitvatartási rendről, hogy csak a hét közepétől van nyitva hely. Ma viszont szuper élményt szereztem magamnak, azzal, hogy idejöttem. Küllemre nem túl nagy szám, nem érzed, hogy valami osztályon felüli étteremben vagy, egy átlagos benyomást kelt. Az evőeszközök az asztalon. Nem terítőn, nem alátéten, hanem az asztalon. Azért az asztalt láthatóan rendesen letörlik, fertőtlenítik a vendég után. Mellékhelyiség semmi különös, tiszta és rendben van. A kiszolgálás figyelmes. Többször is érdeklődnek, hogy mennyire ízlik az étel. Én a Monte Nevado mangalica karajt választottam vadasan, a ház speciális dödölléjével. Nem jön ez azonnal. Itt frissen készül minden. Látványkonyha van, a srácokat lehet figyelni az átlátszón keresztül, hogy hogyan dolgoznak vele. Azután, amikor megjön, akkor az esztétika is vele érkezik ki, mert megadják a módját. Annyira finom volt, hogy örömködve majszolgattam végig. A hús, a dödölle, a szósz. . . semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Nem akartam eredetileg itt többfélét enni, de már közben kattogott az agyam, hogy valamit azért még, mert mást is ízlelgetni kéne, szóval így lett hozzá még desszert is, Dani meggyes pitéje, krémmel, fagylalttal. Hűű. . hát. . . szóval olyan érzés, hogy szeretnéd felkapni a tányért, és kinyalni, mint egy kutya. . . a klasszikus limonádéval kapcsolatban semmi érdekes nincs, sajnálom, hogy autóval voltam, mert a borkínálat magas polcon van szintén. De az egy másik eset. Fizetésnél: nincs a számlában szervízdíj, a borravalót viszont csak készpénzben tudják elfogadni, erre készülni kell. Ha jót akarsz magadnak, kipróbálod ezt a helyet. A kollégáknak, akik itt pionírok voltak, meg külön köszönöm, hogy ráirányították a figyelmemet.