Fejér megye északkeleti részén, a Váli-völgy közepén található település. A megye területe a hagyományok szerint az Árpád családbeliek birtoka volt a honfoglalás után. A falut Árpád Vaál nevű unokája kapta, róla nevezték el a települést. A falutól kb.
Tovább olvasom >>
3 km-re, az Antali erdőben található az a régi, de felújított kis erdészház, Vajda János gyermekkorának színhelye, melyet annyiszor megénekelt a költő. Az Ürményi-kastély épületében a török kiűzése után egészen 1773-as feloszlatásukig a komáromi jezsuiták rendháza működött, majd Ürményi József státusz-miniszter kapta ajándékba Mária Teréziától, a népoktatás terén szerzett érdemei elismeréseként. Ürményi József az addig földszintes épületre még egy szintet építtetett, s ekkor alakult ki ma is látható U-alaprajzú formája. A kastélyt ma már nem használják.
Tisztán emlékszem, hogy egy évekkel ezelőtti váci turné utolsó állomásaként még bementem csomagoltatni valamit az Anda cukrászdába. Nem tudom már, milyen süti volt, de 4,5 pontra tartottam. Akkor valamiért nem írtam meg e fórumon az élményemet. A minap ismét betértem hozzájuk. A manapság nagyon...
A Mr and Ms Béry két egységgel is rendelkezik a város főterén, én a pékségbe mentem be, amit már a Google Mapsen kiszúrtam Vác fele utazva. Egy kovászos kenyeret vettem, mely kifejezetten jónak bizonyult ízre, állagra. Október 30án jártam ott, ma is ebből reggeliztünk, még finom volt, tény,...
Lehangoló látni, hogy a Mirgitta cukrászda kirakatában ki van téve az Eladó tábla. Az viszont jó, hogy attól még működnek. Fősodratú, kevéssé izgalmas sütiket kínálnak, egyet tudok érteni a város előttem itt járó gasztrokirálynőjével, hogy ez nagyjából a mai átlagos szint. Egy Ischlert kértem,...