Magyarország nyugati határán, az Őrségben található a település. Ma az Őrségi Nemzeti Park részét képezi. Velemér jelentős műemléke a Papréten emelkedő, a Szentháromság tiszteletére szentelt, kőből és téglából épült katolikus templom. Az Őrségben található több tanösvény és kulturális útvonal.
Tovább olvasom >>
Ilyen az Őrizők útja, a Fürge cselle tanösvény, a Szent Márton út, a Dél-Dunántúli Kéktúra, valamint a Sárgaliliom tanösvény - amely utóbbi Veleméren vezet keresztül és az itt őshonos virágról kapta a nevét. Az őrségi jelkincs eredetét és a székely írással való kapcsolatát kutatja és mutatja be a Fő utca 7. szám alatt található Sindümúzeum, amely előzetes egyeztetés esetén látogatható.
Korábban nem jártunk még ebben a szállodában, de nagyon örültünk, hogy választásunk most erre a szállodára esett. Megvoltunk elégedve szinte mindennel, két dolog amit említenénk kifogásolásként. Az egyik a WIFI, nem igazán volt gyors a net, illetve csúcsidőszakokban nem, azon kívül viszont...
Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt.Az ételek választékosak és nagyon finomak voltak.A szálloda wellness részlege is nagyszerű,a medence vize kellemesen meleg.Az esti élőszene és néptáncegyüttes műsora megkoronázta az ottlétünket.A környezet gyönyörű és megunhatatlan rengeteg...
Csodálatos hely, igazi időutazás az Őrség szívében. A környezet varázslatos, a házigazda rendkívül kedves és segítőkész. Különösen tetszett a hagyományőrző hangulat és a nyugalom. Mindenkinek szívből ajánljuk, aki szeretne kikapcsolódni és közelebb kerülni a természethez.