Van tágas kerthelyiségük is, de annyira azért még nem találtuk április elején jónak az időt, hogy ott együnk. Így az elegánsan, jó ízléssel kialakított belső terembe mentünk. Egyetlen asztalnál voltak csak vendégek a viszonylag kései ebédidőben, mi mégis keresgéltük, hová üljünk, ahol kevésbé lesz zavaró a kalapácsütéshez hasonló hangokkal ijesztgető és idegesítő úgynevezett háttérzene. Mindenhol az volt! De a kedves pincér, aki gondjaiba vett bennünket, első szóra intézkedett, és halkított. Az igényes kínálatban is segített eligazodni, így pisztácia morzsában sült sertésszűzet kértünk szarvasgomba olajjal és zöldfűszeres csirkemell steaket vaslapon sütve. Majd vártunk és vártunk, jó sokat az üres étteremben. . . Már arra gondoltam, bemegyek a konyhába segíteni, hátha akkor hamarabb jutunk ennivalóhoz. Aztán végre csak megérkeztek az ételeink, és az első finom falatok után megbocsátottuk a hosszas várakozást. Megérte! Nagyon is! És még ehhez az abszolút kedvencemmel, a belga Leffe barna sörrel is tudtak szolgálni. Egy olasz étteremben! És mert ilyen jó volt, két nap múlva ismét hozzájuk mentünk ebédelni. Az étterem ezen az ünnep előtti délutánon félig megtelt, jöttek-mentek a vendégek. De Leffe sör ekkor már nem volt, a kifejezetten szűkös kínálatból kellett választani. Nem is értjük, miért. Közben nem a kalapácsos gépzenét, hanem a még annál is hangosabb bárzongorista műsorát kellett hallgatni. . . Na de, ez alkalommal, hiába, hogy több volt a vendég, hamar megérkezett az ebédünk. És egy olyan salátát kaptam a vaslapon sült csirkéhez, hogy szavakat sem találtam a dicséretéhez. Soha még ilyen finom salátát nem ettem: Körtés gorgonzola saláta karamellizált-pirított dióval és málna vinegrettel. Voltak tehát apró hibák, de az étel a lényeg, és az nagyszerű volt mindkét alkalommal. Így én is felfelé kerekítem a megérdemelt 4,5 pontot.
