Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

7 pünkösdi program, amit vétek lenne kihagyni!

Pünkösdre csak megérkezett a nyár ugye, hogy vétek lenne a négy fal között tölteni a húsvét utáni hetedik vasárnapot és hétfőt? Ha már egyszer hosszú lesz ez a hétvége, nézz körül: milliónyi színes program vár.

Ha bármelyik program felkelti az érdeklődésed, és gyorsan szállást is foglalnál, akkor elég csak ide kattintanod >> 

 

Eljegyzés a Badacsonyban

Hallottál már a rózsakői legendáról? Ha szerelmes vagy és a pároddal rajta ücsörögsz a Balatonnak háttal, egy éven belül férj és feleség lesztek. E történet ihlette meg a pünkösdvasárnapi eljegyzéseket is, amely során ünnepélyes keretek között a lányból menyasszony, a fiúból pedig vőlegény születik.

Ne felejts el szállást foglalni a nagy eseményre>>

Rendhagyó lánykérés Badacsonyban.Rendhagyó lánykérés Badacsonyban.

 

Virágerdő Fehérváron

Pünkösd tiszteletére virágba borul Székesfehérvár belvárosa. A színes szirmok idén június 7-től díszítik a középületek kapuit és a műemlékeket. A varázslatos kompozíciókban egy zenés körsétán gyönyörködhetsz, amelyekre egyébként szavazhatsz is. A virágokon kívül természetesen lesz más is: tucatnyi izgalmas, színes, kulturális és szórakoztató program.

Szuper szállás ajánlataink vannak Székesfehérváron>>

 

Ünnepi sokadalom Zalakaroson

Ezernyi élmény vár rád a pünkösdi hétvégén Zalakaroson is: a Gyógyfürdő tér valósággal felpezsdül az ünnepre. Lesz ott minden, ami egy ilyen eseményről nem hiányozhat: kirakodó és kézműves vásár, borházak és megannyi színes, szórakoztató program. A sok-sok zene és tánc mellett a június 8-9-i rendezvényen természetesen megválasztják a pünkösdi királyfit és királylányt is.

Nézd meg a szállásokat Zalakaroson>>

Ünnepi Sokadalom ZalakarosonÜnnepi Sokadalom Zalakaroson

 

Pálinka piknik Tihanyban

Június 8-án kezdődik a Pünkösdi Pálinka Piknik Tihanyban, ahol megtelik a Mádl Ferenc tér és a Pisky sétány élettel. Lesz ott muzsika, mise, tánc, utcabál, pünkösdi király választás, no és kirakodóvásár sok-sok csecsebecsével, de az ünnepről a pálinka sem hiányozhat. Szóval, ne hagyd ki, ha egy hamisítatlan ünnepi alkalomra vágysz!

Szállást keresel? Mutatjuk a legjobbakat>>

Pálinka piknik TihanybanPálinka piknik Tihanyban

 

Siófoki ünnep

Idén sem maradhat el a pünkösdi ünneplés a Balaton-part legnagyobb városában, Siófokon. A vigadalom helyszíne a sokak által igencsak kedvelt Hajókikötő lesz, ahol sok-sok izgalom várja a kicsiket és nagyokat. A koncertek, a kiállítások, a kirakodóvásárok és a zene mellett gasztroárusok tucatjai kínálják majd finomabbnál finomabb ételeiket. Ebtartók, figyelem: a rendezvény kutyabarát!

Siófoki szállásokat itt találsz>>

Siófoki ünnepSiófoki ünnep

 

Eszem-iszom Gencsapátiban

Négy napig tart a vigasság a Gencsapáti Pünkösdi Fesztiválon. Nyugat-Magyarország egyik legnépszerűbb zenei és gasztronómiai fesztiválja évről évre népszerűbb, a várost szórakoztató szabadidős rendezvényből bizony tízezreket vonzó zenei fesztivállá és gasztronómiai találkozóvá nőtte ki magát. Egyél-igyál, énekelj, rázd a fejed a koncerteken és érezd jól magad!

Ne felejts el szállást foglalni a fesztiválra a környéken>>

 

Főszerepben a zsámbéki bodza

Tudtad, hogy Zsámbék neve a latin Sambucus szóból származik, ami annyit jelent, hogy bodza? A Pest megyei település immár harmadik alkalommal tesz ki magáért a Sambucus Bodzafesztiválon: a bodzás finomságok mellett táncházak és gyerekprogramok tucatjai várják a kicsiket és nagyokat a középkori romtemplomban és környékén. Itt lépnek fel a világ- és népzene jeles képviselői, és a vendégvárók olyan hihetetlen gasztronómiai különlegességekkel készülnek, hogy már csak ezért is megéri ezt a programot választani a hétvégére.

Zsámbéki szállásokat itt találsz>>

A Sambucus Bodzafesztiválon: a bodzás finomságok mellett táncházak és gyerekprogramok tucatjai várják a kicsiket és nagyokat.A Sambucus Bodzafesztiválon: a bodzás finomságok mellett táncházak és gyerekprogramok tucatjai várják a kicsiket és nagyokat.

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Lételemed a pörgés, és izgalmakra vágysz a vakációdon is? Akkor nem is választhatnál a pihenésedhez jobb helyet, mint egy élményfürdőt vagy aquaparkot.
Ha eddig nem hallottál még a gyopárosfürdői Alföld Gyöngye Hotelről, itt az ideje, hogy kicsit megismerd, hogy aztán kedvet kapj, és el is utazz.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Ne maradj otthon húsvétkor! Ilyen programok várnak rád
2019.03.24 | 3 perc | Események | Utazási tippek
Ha eldöntötted, hogy az idei húsvétot egy klassz helyen töltöd, de még nem tudod, hol, jó, ha tudod: országszerte ezernyi színes program vár. Íme, egy kis ünnepi kedvcsináló!
Ne ülj otthon karácsonykor! Ünnepi programok minden mennyiségben
2019.11.28 | 5 perc | Hová utazzak? | Események | Utazási tippek
Téved, aki azt hiszi, hogy karácsonykor megáll az élet. Bármerre is indulsz az országban, december 25-én és 26-án is érdekes, izgalmas és vidám programok várnak. Egy apró csokornyit most mi is összeállítottunk neked.
4 különleges program, hogy decemberben se unatkozz!
2018.12.05 | 4 perc | Események | Utazási tippek
Bármerre is indulsz az országban, ezernyi színes program vár mindenhol decemberben is. Íme, egy kis kedvcsináló!
Csapj le egy jó helyre a pünkösdi hétvégén!
2018.05.04 | 5 perc | Események | Utazási tippek
Ugye, azért te is meg tudod szokni, hogy 2018-ban egymást érik a hosszú hétvégék? Alig fejeződött be a május 1-jei négynapos szünet, bő két hét múlva már itt is a következő, a pünkösdi.
Szüreti programok szeptemberben
2021.09.06 | 6 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Gasztronómia
Ősszel rengeteg szüreti program, gasztro- és borfesztivál vár ránk országszerte. Mutatunk néhányat most szeptemberre.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Milyen típusú programok találhatók a pünkösdi hétvégére?
Különböző típusú események találhatók: eljegyzés Badacsonyban a Balaton közelében, virágba boruló Székesfehérvár belvárosa viráginstallációkkal és zenés programokkal, vásár és fesztiválok Zalakaroson, Pálinka Piknik Tihanyban, Siófoki ünnep a Hajókikötőnél koncertekkel és gasztroárusokkal, Eszem-iszom Gencsapátiban zenei és gasztronómiai fesztivál, bodzafesztivál Zsámbékon.
Hol találhatók ezek a programok, és mikor zajlanak?
A programok a pünkösdi hétvégére időzöttek, több helyszínen: Badacsony, Székesfehérvár, Zalakaros, Tihany, Siófok, Gencsapáti és Zsámbék. Néhány eseményhez konkrét dátumok is meg vannak adva: Székesfehérváron június 7-től díszítik a belvárost és a műemlékeket; Zalakaroson június 8–9-én zajlik a rendezvény; Pálinka Piknik Tihanyban június 8-án kezdődik.
Hogyan találhat szállást a programokra?
Érdemes időben szállást keresni, mert több helyszínen szállásajánlatokat találsz, és a lehetőségek gyakran gyorsan foglalhatóvá válnak.
Van-e program, amely kifejezetten családoknak vagy állatbarát látogatóknak szól?
Igen, például a Siófoki ünnep kutyabarát, így családok és állattal érkezők is találhatnak megfelelő programokat.
Milyen különleges élményekre számíthat az olvasó a rendezvényeken?
A rendezvények között koncertek és népzenei- és tánc programok, vásárok és gasztronómiai bemutatók szerepelnek, továbbá helyi hagyományokat idéző elemek és különleges gasztro-élmények is várják a látogatókat, például a pünkösdi királyfi/királylány választás és bodza tematikájú események.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft