Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Romantikus séták hűvösebb napokra – romtemplomok Magyarországon

Izgalmas belegondolni abba, hogy túrázás közben olyan építményeket láthatunk, melyek akár már 800 éve részei a tájképnek. Pontosan ez a helyzet a romtemplomokkal, amik szerte az országban csak arra várnak, hogy felfedezzétek őket. Íme 8 templomrom, amiért érdemes útrakelni.

 

Zsámbéki romtemplom

Kezdjük is a listát egy igazán kiemelkedő példával: a XIII. század első felében épült templom fénykorában a későromán és kora gótikus építészet méltán kiemelkedő darabja volt, ami még évszázadok távlatából is látszik rajta. A törökellenes harcok és a földrengések nem kímélték, de az azóta eltelt időben többször is átesett felújítási munkálatokon, így ma is büszkén áll Zsámbékon. A templom egész évben látogatható, a közelben ingyenesen tudunk parkolni is.

Szállás tipp: A Szépia Bio&Art Hotel**** modern szobáival és wellnessrészlegével várja vendégeit Zsámbékon. Bizonyosan mindenki megtalálhatja a kedvenc részét, hiszen uszoda, jakuzzi, finn szauna, gőz- és infrakabin, masszázs, manikűr-pedikűr és kozmetika is rendelkezésre áll. Arról pedig, hogy esély sem legyen az unatkozásra, squash pályák, fitnesz terem, bowling pályák, kispályás füves futballpálya, kültéri medence és 4 db (téliesített) teniszpálya gondoskodik. További részletek>>

Zsámbéki romtemplomZsámbéki romtemplom

Zsámbéki romtemplomZsámbéki romtemplom

 

Schlossberg templomrom, Mecseknádasd

Mecseknádasdban, a falu feletti dombról vigyáz a településre a Schlossberg templomrom, mely a XIV. században épült. A törökök ideje alatt a megszállók átalakították erődítménnyé, de az idetelepített németek is szívesen építkeztek a templom környékére. A XX. században a feltárások során felszínre került a plébániatemplom, de még sok érdekes része rejtőzik a felszín alatt.

Nézzetek szét a környék szállásai között>>

Schlossberg templomrom, MecseknádasdSchlossberg templomrom, Mecseknádasd



Pusztatorony templomrom, Somogyvámos

A Somogyvámos határában, a gabonatáblák közül kiemelkedő Puszatorony templomrom régészeti kutatások alapján valamikor a XII. században épülhetett, eredetileg román stílusban. A történelem zivataros századai nem kímélték az építményt, azonban látványosan vastag falai sejtetik, hogy a korábban köré épített falu oltalmaként szolgálhatott. A templom egy rövid sétával megközelíthető, körbesétálható, azonban a fennmaradt torony része nem látogatható.  

Nézzetek szét a környék szállásai között>>

Pusztatorony templomrom, SomogyvámosPusztatorony templomrom, Somogyvámos

Pusztatorony templomrom, SomogyvámosPusztatorony templomrom, Somogyvámos

 


Vértesszentkereszti bencés apátsági templomrom

A vértesszentkeresztesi apátság romja a Vértes hegység mélyén található, körülölelve a sűrű erdővel, így a kirándulás garantáltan maradandó élmény lesz az idelátogatók számára. Az első írásos emlék 1146-ból maradt fent a monostorról, ekkor már szerzetesek éltek a román kori épület falai között. Jelenleg omlásveszély miatt a rom körbe van kerítve és nem látogatható, de az Oroszlány felől vezető út egy sétát mindenképpen megér.

Nézzetek szét a környék szállásai között>>

Vértesszentkereszti bencés apátsági templomromVértesszentkereszti bencés apátsági templomrom



Ferences kolostor romjai a budapesti Margitszigeten

A budapesti Margitszigeten található ferences kolostort IV. Béla alapíthatta 1270 körül vélhetőleg lányának, Margitnak. A templom a török hódoltság során megsemmisült, hogy romjai mégis fennmaradtak, azt annak köszönhetjük, hogy az 1796-ban megépült nádori villa falaiba beépítették az akkor megmaradt részeket. 1945-ben az épület lebontásra került, és megkezdődtek a feltárások a szigeten. A misztikus romok természetesen ma is látogathatóak a szigeten; a hatalmas fákkal teli parkban romantikus utazást tehetünk a múltban a városi forgatagból kiszakadva.

Nézzetek szét Budapest szállásai között>>

 Ferences kolostor romjai a budapesti MargitszigetenFerences kolostor romjai a budapesti Margitszigeten



Somolyi templomrom, Regöly

A mai Regöly határában álló romtemplom valamikor a középkorban keletkezhetett, azonban pontos építésének időpontja nem ismert. Nem meglepő módon a török megszállás itt is rajta hagyta a kezét az építményen, de feljegyzések szerint távozásuk után még állt. Ma már csak egy kis, de annál szebb része látható, emlékeztetőül egykori nagyságára.

Nézzetek szét a környék szállásai között>>

Somolyi templomrom, RegölySomolyi templomrom, Regöly



Szent Balázs templomrom, Szentantalfa

Szentantalfa mellett egy Árpád-kori templom maradványait láthatjuk, ha a Nivegy-völgy keleti lejtőin a szőlőültetvények között barangolunk. A templom a XII-XIII. század során épült, és a fából készült elődjét váltotta egy időtállóbb változatra. És ahogy látszik ez maradéktalanul sikerült is, hiszen még napjainkban is megcsodálhatjuk, ráadásul a templomtorony szinte teljes egészében megmaradt. Az épület mellett a kilátás miatt is érdemes felsétálni, jól kivehető fentről a Balaton nyugati medencéje és a Badacsony.

Nézzetek szét a környék szállásai között>>

Szent Balázs templomrom, SzentantalfaSzent Balázs templomrom, Szentantalfa



Kisdörgicsei templomrom, Dörgicse

Dörgicse háromszor is sorban állt, amikor a templomokat osztogatták, ugyanis Felsődörgicsén, Nagydörgicsén és Kisdörgicsén is épült egy. Utóbbi településen a XIII. század óta van templom, mely ma is büszkén áll egy kis rét közepén. A török hódoltság után már nem régi fényében tündökölt, de déli fala még ma is erősen tartja magát, és a romtemplom bármikor szabadon látogatható.

Nézzetek szét a környék szállásai között>>

Kisdörgicsei templomrom, DörgicseKisdörgicsei templomrom, Dörgicse

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Időutazás a Dunakanyarban, vártúra Kőszegen, borozgatás Siklóson, török fürdőzés Egerben vagy romantikus séta az ország egyik legszebb füvészkertjében? Hoztunk nektek 10 helyszínt, melyek bebarangolása édes kettesben is nagy élmény lesz!
Ha a vízre, gyógyvízre gondolunk, elősorban egy szabadidős tevékenységként aposztrofáljuk, pedig valójában sokkal több jótékony hatása van, mint amire a mindennapokban használjuk.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Mozdulj ki a fővárosból! – 10 lenyűgöző látnivaló és kirándulóhely Budapest környékén
Fővárosunk vitán felül egyedülálló, azonban ha már felfedeztük Budapest csodáit érdemes, akkor egy kicsit távolabb is merészkednünk a városi forgatagtól. Lélegzetelállító kirándulóutak, kastélyok és múzeumok várnak, ha autóba vagy vonatra pattanva a városon túli régiókat is jobban megismernénk.
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Ahol a gyerekeknek is élmény a nyaralás - 10 gyerekbarát vidéki szálláshely saját játszótérrel
2022.06.01 | 9 perc | Szállások | Gyermekekkel | Utazási tippek
A családi nyaralás megtervezésekor mindig kihívás olyan szálláshelyet találni, ahol a szülők is fel tudnak töltődni, és a gyerekek sem fognak unatkozni. Mutatunk 10 gyerek- és családbarát vendégházat és panziót, ahol a saját játszótér mellett sok más lehetőség gondoskodik arról, hogy a gyerekeknek is élmény legyen az utazás.
Tündérek lábnyomai és vad sziklavilág: 8 kivételesen szép látnivaló és kirándulóhely Magyarországon
Ismered a vízmosta Tündér lépcsőt? A Bél-kő vadregényes szikláit? Vagy az erdőben rejtőző, titokzatos Pálos kolostorromot? Ezek a csodákat tartogató kirándulóhelyszínek egytől egyig fantasztikus, hangulatos túrákat ígérnek tavaszra. Fedezd fel valamennyit!