Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Zsinagógák Budapesten, amiket látnotok kell

A Budapest zsinagóga háromszöge megannyi titkot és felfedezni valót rejt. Nevezzetek be ti is egy sétára, ha meg szeretnétek ismerni a belváros egyik legizgalmasabb negyedét! Megismerhetitek a magyar zsidóság történelmét.

A zsinagógaépítészet önmagában rengeteg sajátosságot hordoz, nincs semmilyen szabványa. A tradícionális zsinagóga rendszerint egy nagy fő szentélyből áll, ami az imádkozás helyéül szolgál és ami helyet ad a bimának, a tóraolvasásra szánt emelvényének, a frigyszekrénynek, ami a Tízparancsolat szimbolikus őrzője.
Magyarországon két típusú zsinagóga, a neológ és az ortodox található, Erzsébetvárosban sétálva pedig rögtön három imaházat is megnézhetünk: a Dohány utcai, a Kazinczy utcai és a nemrég felújított Rumbach Sebestyén utcai. Ez a zsinagóga-háromszög egyben a pesti zsidónegyedet is kijelöli, de sokkal inkább a zsidóság három ágra szakadásának emlékét mutatja, létrehozva ezzel az ortodoxia, a neológia és a status quo ante irányzatokat. Szakrális épületek révén a látogatás során a férfiaknak fejfedő viselése kötelező, a hölgyeknek a fedetlen vállakat és térd feletti részt kell takarni.

Fedezzétek fel Budapestet - szállásajánlatok>>

Emanuel-emlékmű, a pesti zsidóság egyik legismertebb emlékhelye.Emanuel-emlékmű, a pesti zsidóság egyik legismertebb emlékhelye.

 

Dohány utcai zsinagóga

Budapest mindig is a zsidó kultúra egyik meghatározó központja volt, így cikkünket a magyar neológ zsidóság és Európa legnagyobb zsinagógájának bemutatásával kezdjük. A Dohány utcai Zsinagógát, avagy a Nagy Zsinagógát 1859-ban építették, neo-mór stílusban Ludwig Förster tervei alapján.

Az imahelyet két hatalmas kupolás torony, magas ablakok, impozáns fülkék és szépséges főoltár jellemzi, nem véletlenül lett Európában is híres. Méreteit tekintve pedig a világon a második helyen áll. Közel háromezer ember fér el, a földszinten 1497 férfi, az emeleti karzatokon pedig 1472 női ülés található, ugyanis nők és férfiak elkülönülve imádkoznak. A zsinagóga nem csak imaházként üzemel, itt található a szakrális örökségekkel és a zsidó vallással foglalkozó kiállítótér, a Magyar Zsidó Múzeum is.

A dohány utcai zsinagóga mögött található a budapesti zsidóság egyik legismertebb emlékműve, a Emanuel-emlékmű. A szomorú fűzet ábrázoló szobor mintegy 30.000 levelén nevek szerepelnek.

Dohány utcai zsinagógaDohány utcai zsinagóga

Dohány utcai zsinagóga belső tereDohány utcai zsinagóga belső tere

 

Kazinczy utcai zsinagóga

Az 1912-13 között a Löffler fivérek tervei szerint szecessziós stílusban épült, monumentális hatást keltő Kazinczy utcai Zsinagóga a leginkább hagyománytisztelő, nagyon szigorú szabályok szerint élő közösség, az ortodox zsidóság számára épült. Az épületet elegánsan tagolt és nyerstéglával, helyenként színes műkővel díszített homlokzatok, takarékosan, ugyanakkor részletgazdagon díszített felületek, valamint Dávid-csillag és menóraábrázolással festett üvegablakok jellemzik. A belső térben egy téglalap alakú tér, pártázatos frigyszekrény, Tóraolvasó emelvény, valamint a kohaniták jelképe, a Dávid-csillag és a két kőtábla ábrázolása fogad minket.

A komplex közösségi épületegyüttes zsinagógát, imaházat, székházat, óvodát, talmud iskolát, mészárszéket és fürdőt (mikve) is rejt. Utóbbit 2004-ben újították fel, a szigorú vallási előírások betartásának érdekében egy New York-i haszid vízszerelő irányításával, aki vasárnaptól csütörtökig dolgozott itt, majd repülőre ült, hogy a szombatot családjával tölthesse. További érdekesség, hogy a fürdőt tápláló kút vizét 1000 liter vörösbor segítségével tették rituálisan tisztává, vagyis kóserré.

Kazinczy utcai zsinagógaKazinczy utcai zsinagóga

 

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga

Míg a dohány utcai zsinagógát a „Nagy Zsinagógaként” is emlegetik, addig az 1869 és 1872 között a híres bécsi szecessziós építész, Otto Wagner tervei alapján, romantikus és mór építészeti jegyekben épült imahelyet „Kis Zsinagógaként” is ismerik. Ez az imaház a status quo ante zsidó közösség számára épült.

Kívülről szimmetrikus utcai homlokzatot, annak középső részén díszített keretű kettős ablakokat és Mózes két kőtábláját találjuk, valamint minaretszerű kupolás tornyok jellemzik. A szürkés-sárga vakolást vörös téglából készült csíkok és kék színű zománcos téglák díszítik. Belül nyolcszögletű, tágas, magas belső tér és díszes kupola vár, amelyet nyolc karcsú vasoszlop tart, mór hatást keltő Alhambra oszlopfőkkel. A falakon arany, kék és vörös színű domborműveket találunk. Az egész zsinagóga összképe hihetetlen kifinomultságot, különleges szépséget és tökéletes harmóniát áraszt.

Rumbach Sebestyén utcai zsinagógaRumbach Sebestyén utcai zsinagóga

Rumbach Sebestyén utcai zsinagógaRumbach Sebestyén utcai zsinagóga

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Ha Magyarországra és hídjaira gondolunk, mindenkinek azonnal a Budát és Pestet összekötő gyönyörű építmények jutnak eszébe, pedig sok különleges hidat találunk vidéki városainkban is, melyek mindenképp megérnek egy látogatást. Ezekből válogattunk össze egy kis ízelítőt!
A szaunák és gőzfürdők világán kívül számos olyan egyedi wellness kezelésmód létezik, amik emlékezetessé teszik a fürdőkben, spákban töltött időt. Mutatjuk a 10 legérdekesebbet!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Igyatok egy jó kávét, bármerre is jártok - 15 újhullámos specialty kávézó vidéken
2022.05.27 | 11 perc | Gasztronómia | Legnépszerűbb
Legjobb pörkölőgépek, kézműves kávék, speciális ízjegyek. Budapesten túl a vidéki városok is bővelkednek specialty kávézókban, ahol megtaláljátok a kimagasló minőségű kávékülönlegességeket. Bemutatunk 15 vidéki specialty kávézót, ahol a mennyei kávé garantáltan szebbé varázsolja a napotokat!
A 10 legkülönlegesebb tematikus szálloda Magyarországon, ha egyedi élményre vágytok
Egy minden igényt kielégítő hotelben találunk kényelmes szobákat, finom ételekkel és italokkal csábító éttermet, esetleg medencékkel és szaunákkal felszerelt wellnessrészleget. Ha pedig ennél is többre vágyunk, akkor irány az ország egyik különleges tematikus szállodája. Középkor, tudomány, romantika, keleti hangulat, vagy egy csipet Afrika - bármelyik témát is érzitek magatokhoz a legközelebb, ebben a cikkben biztos megtaláljátok a hozzá tartozó szállást.
Tapolcán biztosan nem fogtok unatkozni! Látnivalók, programok és kirándulástippek Tapolcán és környékén
A Balatontól 12 kilométerre, a Tapolcai-medence központjában fekszik ez a dinamikusan növekvő kisváros, mely már korábban is fontos bortermelői és kereskedelmi központ volt. Tapolca napjainkra a térség egyik legismertebb turisztikai célpontjává vált, mely egyrészt a rengeteg látnivalónak, másrészt a tavasztól őszig tartó színes programsorozatoknak köszönhető. Érdemes felfedezni a várost és a környékét is.
Meseösvények Magyarországon - 5 varázslatos hely az országban gyerekeknek
Minden szülő számára fontos, hogy gyermekével megismertesse a természeti értékeket már egészen kicsi kortól. A meseösvények azt a célt szolgálják, hogy interaktív, játékos módon mutassák be egy adott terület állat- és növényvilágát úgy, hogy az mind a gyerekek, mind a felnőttek számára is szórakoztató legyen. Íme néhány szuper meseösvény, ahová mindenképp érdemes idén nyáron ellátogatni!
Üdv a Jurassic Parkban! 5+1 varázslatos dinó park Magyarországon
Lépjetek be Magyarországon a Jurassic Park kapuján, mert Budakeszin vagy épp Rezin könnyedén az őslények birodalmában találhatjátok magatokat! Élethű őshüllők, régészeti feltárások és izgalmas játékok – ezek lapulnak a hazai dinó parkokban! A gyerekek garantáltan imádni fogják!