Nógrádsipek község Nógrád megyében található. Nógrádsipek Szécsénytől tíz kilométerre délre fekvő zsákfalu. Nevezetességei: Balás-kúriák, római katolikus templom (1917-ben építették át).
A Panda kínai büfé egyike azoknak az európaizált kínai helyeknek, amikkel Dunát lehet rekeszteni, amikkel tele van nemcsak a Kárpát medence, de egész Európa. Vettem egy sertésragut, mellé dilemmáztam, hogy krumplit kérjek vagy spagettit, végül az utóbbira szavaztam, 1400 forintot fizettem...
A Korona sörözőben Sopronit csapolnak. A tömegsörök között az az egyik legjellegtelenebb. Mégis ezt vettem mivel dobozban is adják. Egyébként a borok és a töményitalok is kommerszek. A sör 550 forintba került, ami jó ár/érték arány, a boltban sem sokkal kevesebb. Három pont, de csak azért, mert...
Az Oázis presszó a város piacán működik. Sajnos ottjártunk idején a piac már bezárt, így a presszó melletti lángosos is, de a presszó szerencsére nem. A kínálat kommersz, nem nyújtanak semmi érdekeset sem a borok, sem a sörök, sem a töményitalok terén. Vettem egy Pilsner Urquell sört, ami 580...