Szúnyogszigeti Halászcsárda Pákozd

Az persze nem nagy baj, hogy a ponty hortobágyi származású, de a fogasként árult pangasius végképp betett (ez szubiektív megítélés, igyekszem nem enni pangasiust, de azért nem tévesztem össze a fogassal). Nagyon sajnálom, remélem egyszer majd megjavulnak.

. . Harcsa és fogas halászlé, jó a sűrűsége, jó a hal, valóban harcsa és fogas, de valahogy mégse az igazi--> állott íze volt! Nem jött be! Leves után háromnegyed óra, Pontyfilé roston, gombás paprikás mártással és csuszával: Ponty jól megsütve paprikás mártásban, csusza úszik a vízben, szétfőzve és MINDEN TÖK SÓTLAN egy gramm se volt SEMMMMIN! Fogas rántva, valóban fogas nem Pangasius, meg hasonló turpisságok, sótlan ez is, túlsütve van és az egyik szelet enyhén szagos, félretoltuk fizettünk, elmentünk, többet nem jövünk. . .

Kedves pincérhölgy, aki végighallgatja telefonja összes csengőhangját teljes hangerőn, az amúgy barátságos pincér, aki frizbiként helyezi el a kispárnát a műanyagszéken 2 méterről (mondjuk nem esett le).

Foglaltunk asztalt? Nem. Ki gondolta volna, hogy kellene? Nem baj, találtak egyet, nem túl fényes helyen, de abszolút elfogadhatót. Nagyon megszomjaztunk, ma nagyon meleg volt, rögtön két nagy limonádét kértünk, Én bodzásat. Aztán mit egyek egy halászcsárdában? Még jó, hogy. . . persze, hogy halászlevet. Pontyból. Feleségem küzdött valami töltötthússal, én meg a jelentős mennyiségű, kis bográcsban hozott halászlét pusztítottam. Nagyon ízlett, nem tartozott életem csúcshalászlevei közé, de nagyon rendben volt, bármikor szívesen vállalnám megint. A másodikat attól tettem függővé, hogy mennyre fogok jóllakni a halászlével, így aztán a vége felé kértem egy adag békacombot rántva, rizzsel, Mégis egy könnyű étel, illik a helyhez, és viszonylag titkán ehető, De ez nem egy főétel volt, csak egy előétel, így csak két pár békacomb árválkodott a tányéron, és rendben is volt ez így. Finom volt, kedvvel szopogattam a pici csontokról a foszló, fehér húst. Majd még egy limonádé érkezett, aztán lesétáltuk egy kicsit a partra, ha más itt vagyunk, legyen kicsit víz meg nádas is, (A számlában benne van a szervízdíj is. )

Mentségére legyen mondva, hogy tényleg sokan voltak, gondolom nem tudta kezelni, hogy a vendéglátás már csak ilyen, néha 1 tányérnál többet kell kézbe venni. Gondolom korábban mosónő lehetett, a centrifugával meg ritkán kell kommunikálni. A kinézetét csak annyiban kritizálnám, hogy néha illik tiszta kötényt felvenni, legalábbis ezen a szinten elvárható lenne.

Nagy szerencséje, hogy nagyot lehet kirándulni innen, akár gyalog is, tehát egynapos program is szervezhető ide (Pákozdi emlékhely, arborétum, hajóállomás) máskülönben szerintem kevesen lennének. Egyszer azért ősszel bejutottunk foglalás nélkül is. Kint terasz, a benti részről nem tudok leírást adni, mert kint voltunk. A pincér egyből megtalált, készséges volt. Mindenfajta étel megtalálható az étlapon a halaktől a marhán keresztül akár a túróstésztáig is. Az adagok kifizethetők, de nem laktam jól. Az épület nem olyan szép, hogy az vonzzaná az embereket, az ételek nagysága sem, kifejezetten specialitások sincsenek, tehát nem értem miért van itt néha teltház.

Amikor fizetni akartam pontosan 42 percet vártam a számlára. Megjegyzem bankkártyás fizetés nincs,csak kp. A hely harmad osztályúnak van kiírva,de ez szerintem túlzás,mert inkább hatod osztályú összegezésünk alapján.

A csárda hangulata (berendezés, zene, vízpart, környezet) jó keretet biztosít az eszem-iszomhoz.

A harcsahalászlé ízletes volt. A kiszolgálás segítőkész, annak ellenére,hogy szinte folyamatosan telt házzal látták vendégül a megéhezett kirándulókat.