Magyarországon maradt is az egyetlen ilyen minősítésű település, Hollókő továbbra is az egyetlen olyan falu hazánkban, amely szerepel ezen a kitüntető listán. De aztán innentől már hiányosak az ismeretek. Nemrégiben például valaki azon akadékoskodott a közösségi oldalukon, hogy az Ófalu valóban autentikus-e. Igen, az! És nem díszletfalu, nem skanzen. A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat gyúlékony anyagokból építették. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: a házakat kőalapra emelték, de megőrizték eredeti formájukat. A századelő hangulatát, az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát. Az itt található 67 mesebeli népi lakóház, a templom és a pajta együttese az 1900-as évek eleji palóc építészet hiteles képét őrzi tehát. Az meg talán mégsem lehet kifogásolható, hogy a felújításokkal gondosan őrzik, de el nem rontják, az épületek eredetiségét. Az Ófalu egyetlen utcáján, amely a templomnál kétfelé ágazik, majd újra összefonódik, minden évszakban, bármikor élmény sétálgatni. Elmerülni a múlt század eleji falusi hangulatban, ami ilyen érintetlenségben már sehol nincs meg az országban. Nem véletlenül minősítették a szakemberek a világörökség méltó részének. Mi most szeptember elején jártunk ott, egy csendes csütörtöki napon, és ennek is megvolt a sajátossága. A turizmus főszezonja már lement, nem volt tömeg, viszont csütörtökön kinyitnak egyes helyek, boltok, éttermek, amelyek a hét első felében ilyenkor zárva vannak. Már ha a tulajdonosok nem éppen most mentek el szabadságra, kipihenendő a nyári roham fáradalmait. Afféle köztes állapotban találtuk hát az Ófalut. Voltak vendégek, de nem sokan, csend volt, béke és szépség. Ám sajnos több olyan műhelyt, kiállítóhelyet is zárva találtunk, amelyet pedig szívesen meglátogattunk volna. És ha már az autentikusság kérdése felmerült. Az Ófaluval, mint a palóc épített örökség együttesének eredetiségével kapcsolatban nem volt kétségünk. Azt sem mondhatjuk, hogy más, sokak által látogatott helyekhez hasonlóan itt is eluralkodott volna a giccses ajándéktárgy-kínálat, de van, előfordul. Miként az is, hogy a falusi világörökség nyugodt csendjét valamelyik ajándékboltból kiáramló düm-düm zene zavarja meg, mert ők így remélnek több vevőt bevonzani. Talán össze lehetne, kellene szervezni egy olyan egyesületet, amelyben részt vesz mindenki, aki érintett az Ófalu turisztikai szempontú működtetésében, hogy összehangolják a nyitvatartásokat, a kínálatokat és egyebeket. Hogy ilyen szempontból is megőrizzék az eredetiséget, a hagyományokat. De addig is, mindenkinek, aki még nem látta az Ófalut, szívből ajánljuk, hogy menjen el, nézze, érezze. Aki már járt ott, azt nem kell buzdítani, hiszen biztosan szeretne újból elmenni.
