Jó
2019. október 6.egyedül járt itt 45 A minap ismét útba ejtettem kedvenc újpalotai cukrászdám. Ezúttal sem kellett csalódnom. Az erős presszó kávé mellé egy kitűnő almás-mákos tortát választottam, amit helyben fogyasztottam. Elvitelre, a család kedvencét, sima vajas kekszet vettem. Maga a cukrászda nem túl nagy, de le lehet ülni asztalhoz (ha szerencsénk van).
Szép időben azonban ki lehet ülni a cukrászda előtti tágasabb térbe is. Kiszolgálás gyors, udvarias. Árak korrektek. A választék bőséges (inkább a hagyományos ízlés szerint). Osztályzatom: egy erős négyes.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2019. október 5.egyedül járt itt 45 Igen, ahogy ZigZag találóan fogalmazott, a maga szintjén korrekt hely. Nehéz is utána bármi fontosat még megemlíteni. Talán csak annyit, hogy az én tegnapi ebédem (krumpligombóc leves és rizsfelfújt) teljesen rendben volt. (Nem beszélve az áráról! ) Tegnap is sokan voltak, pedig az ebédidő végefelé tértem be a kis önkiszolgáló étterembe.
Illetve nem is olyan kicsi, sőt, szép időben ki lehet ülni az étterem elé is. Szóval, én összességében megadom a jó minősítést.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. szeptember 27.egyedül járt itt 55 Ez a csöppnyi kis fagyizó rendszeresen szerepel Budapest legjobb fagyizóinak listáján. Jogosan! Én ma egy mogyorós felér csoki, narancsos csoki és vanília fagylatokat választottam, és ültem ki a papír pohárkámmal a cukrászda előtt található asztalok egyikéhez. A 3 gombóc minőségi fagyi 1050 Ft-ba került.
Külön is kiemelem a vanília fagyit. Nem emlékszem, hogy valaha is ettem már ilyen finomat.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2019. szeptember 26.egyedül járt itt 45 Az ötvenes években ez egy menő hely lehetett. Na, jó, nem tudom, hogy akkor is ott volt-e már a Bank utcában ez a cukrászda, de hogy nagyon régen ott van, az biztos. És a berendezés, ill. a stílus sem változhatott túl sokat. Igazi retro hely! Én most egy jó minőségű meggyes torta szeletet és egy presszó kávét fogyasztottam.
800 Ft alatt. Összesen! A kiszolgálás, tisztaság rendben volt. (A mosdóban nem jártam. )
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. szeptember 12.családjával járt itt 55 A szépséges, különleges MTA székháztól néhány perc felfelé a Mecsek oldalában, és máris ott vagyunk a szépséges, különleges Czukor Borsó kávézóban. Ahol barátságos fogadtatás, udvarias kiszolgálás várt. Mi vörösboros-mascarponés csokitortát és répatortát választottunk a kávé mellé. Jól választottunk!
Jó hangulatú, szép hely. Korrekt árak. Hibátlan tisztaság. Kellemes kirándulás és kávézás egyben. 2 in 1.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. szeptember 10.egyedül járt itt 55Kaposvár Fő utcájában található ez az étterem. Kiváló hamis-gulyás-levest (leveses tálban szervírozva! ) és jól hangzó, de átlagos második fogást (bolgár húsos-sajtos rakott tök) ebédeltem. Gyors és udvarias volt a kiszolgálás. Hangulatos a terasz és a belső tér. Korrekt árak. Ja, és van 25 féle pizzájuk. Legközelebb ebből fogyasztok.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. szeptember 4.egyedül járt itt 55 A csábító menü kínálatra foglaltam helyet a csendes és szépséges belvárosi utcában található Mango étterem kerthelyiségében. A menüben elsősorban a mézes-chilis sült tarja ( a vele sült burgonyával) fogott meg. És nem csalódtam. Isteni volt. De finom volta tejszínes, petrezselymes zöldség leves is.
Amit nem csészében, hanem leveses tálban szervíroztak. (Már a levessel majdnem jól laktam! :) És hát,a kiszolgálás szuper volt. Az ifjú hölgy nem csak gyors, ügyes, hanem roppant kedves is volt. A rend kedvéért meglátogattam a mosdót is: ragyogó tiszta volt. Zárójel: régen jártam Szekszárdon. Meglepett, hogy milyen sok szép kis tér található a városban. Sok-sok fával és kiváló szobrokkal. Egyébként az az autóbusz állomásról egy hosszú fasor vezet be a centrumba. Mintegy 10-15 perces séta. Út közben szépséges kis terek.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2019. augusztus 26.egyedül járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az itteni értékelések alapján jobbat vártam. Ugyan rendben volt itt minden: az árak, a kiszolgálás, a tisztaság, "csak" az ételek voltak átlagosak. A zellerkrém leves és a második fogás, sertéssült színes bors mártással, rizi-bizivel elfogadható minőség volt ugyan, de nem volt egy nagy szám.
Kap tőlem egy jó indulatú "jó" minősítést.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2019. augusztus 23.egyedül járt itt 45 A pécsi dzsámi tövében kávézni, sütizni jó ötletnek bizonyult. Ez az a panoráma, az a ritka látvány, amit sok kerthelyiség elirigyelhet. Ráadásul a rendelést felvevő hölgy nem csak roppant kedves, hanem még hozzáértő is volt. A sütikre vonatkozó kérdéseimre korrekt, udvarias válaszokat kaptam. A kiszolgálás gyors volt.
A kávé, süti és a ráadás fagyi rendben. Az árak korrektek. Végül megemlítem, hogy a Mecsek cukrászda alighanem Pécs egyetlen, évtizedek óta cukrászdaként működő létesítménye.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. augusztus 20.a párjával járt itt 55 Itt már 100 éve is kávézó, vendéglő állt. Talán nem véletlen. Hiszen a Mecsek oldalában, a Tettyén található Semiramis egyedülálló panorámával dicsekedhet. Ráadásul egy kis sétával további nevezetességek (Havihegyi kápolna, Pintér kert, Mésztufa barlang stb. ) is elérhetők.
Már az eddigiek is elég okot szolgáltatnak, hogy ne hagyjuk ki a Semiramis meglátogatását. De ha kiváló halászlére vágyunk vagy ennénk egy jó sűrű csülkös bablevest, akkor is megéri betérni ide. Persze válogathatunk borokból, sörökből is. Vagy ihatunk egy jó erős kávét, ehetünk egy ízletes házi rétest is. Rendelés a pultnál. Önkiszolgáló jellegű, de természetesen az ételeket kiviszik. Kiviszik a hatalmas gesztenye fák alatt található igen hangulatos kerthelyiségbe. Árak korrektek. Csak ajánlani tudom! (Ja, és évek óta visszatérő vendégek vagyunk. )
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
130 értékelés / 13 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.