Ugor adatlapja

a Rózsafa nevű helyen, itt van nem messze Szigetvártól, és a névadó Tinódnak már csak az emléke van meg, az is a szépnevű Rózsafa része. A török időkben cseperedett, és nagyurak szolgálatába állt, és mivel a kor, a történelem rá is kényszerítette, politikai dalnok lett, mint a protest song éneklők a huszaik században. Történeteket mesélt el, a nagy tetteket még nagyobb hőstetté énekelte, így maradtak ránk. De ezt a várbezárást most egy darabig nem bocsátom meg neki, meg azt, hogy ki is röhögött a kapu előtt.

A falból stílszerűen madár- és majom visítások hallatszanak. Néha itt-ott kopott állatáldozatok posztumusz ravatala ez, agancsok is akadnak rendesen, koponyával együtt. A belépő nem drága. Miután savanyú arccal végigsétáltál, kint az udvaron borkóstolókat kínálgatnak valami fészerből, felmászhatsz egy magaslesre és kileshetsz a táj fölé, meg elvileg szoborpark is van, bár ezt az elnevezést némileg túlzásnak éreztem.

Egy hordószerű cégér van kint az utcán, ami becsábít a pincesoron, de lent a bemutatótérben talán egy szál hordó sincs, ha jól emlékszem. Hogy berontottunk, egy nagyon szép, leginkább skandináv típusú nő jelent meg a privát feliratú oldalhajóból, belefeledkeztem az arcába, de leginkább azt jegyeztem meg, hogy ok, le lehet menni a pincébe, jegyet kell venni, de fényképezni így is, úgy is tilos, de nagyon, és kamerával figyelve vagyunk. Így aztán alászálltuk, mint Orfeusz és Orfeuszné. Lent mindenféle borászati szőlőműveléssel, szüreteléssel kapcsolatos eszközök vannak több sorban, az egészen régiektől a kevésbé régiekig. Prések, palackozó, dugózó berendezések egész tárháza. Nyilván vannak közöttük különösen ritka, speciálisan érdekes darabok is. Attól függ, milyen az érdeklődésed, ha van valami műszaki vénád, akkor sokszor felkaphatod a fejedet, hogy jé, mit ki nem találtak, már akkor. . . .

Ideálltunk, a csárdához. Hely volt, nem túl sok, de láthatóan a népek sűrűn enni járnak ide. Ez valami családi vállalkozás lehet, olyan nem igazán szakavatott, mint inkább szomszédasszony, szomszédember személyzettel, nem baj, ettől még akár jól is lakhatunk, gondoltam. Májgombóc leves: hát ez egy tipikus erőleves volt, mondhatnám nagyüzemi kocka vagy zacskó következménye. homogén, tiszta lé, semmi sem főtt benne, csak az előregyártott, rúd alakú májgombóchengerből levágott egyendarabkák. Meleg volt, ehető volt, nem nehezteltem érte. Ilyen helyen jó a pacal, gondoltam. Azt kértem. Amúgy tényleg jó is volt, mondjuk, az átlagpacalnál jobb, a paprika szemcsésen maradt meg a felületen, nem beleintegrálódott a készítés folyamata közben a pacalba, és még így is egész ehető volt. Egy darabig. Aztán találtam benne két, felvágatlan pacaldarabot. Egészen nagyok voltak, gumiszerű. és szokatlan, a felcsíkozott pacal nem szokott ekkora formulában megjelenni, a krumpli közepesen jó volt, mártogattam a szaftba, és ettem hozzá a magyar népszokás szerint szinte kötelező ecetes almapaprikát. Az friss volt, ropogós, üde és éppen a legjobb állapotban. Szóval, akadtak itt némi kívánnivalók. A WC úgy használható, hogy elkéred a kulcsot, kimész az épület végéhez, mint egy benzinkútnál. Azt hiszem, ez a látogatás minden tekintetben se több, se kevesebb egy hármasnál.

. . és ez a magyar kikerics éppen errefelé terem. Van itt egy hatalmas kőfejtő, és ebben az istenadta, majd emberfaragta térben a 60-as évek óta folyamatosan készülnek mészkő (és más anyagból) szobrok, többszáz van a területen, és ha valaki felkapaszkodik a Kikerics (tanösvény) sétányra, elképesztő szögekből csodálhatja meg ezt a pazar látványosságot. A kis plusz nehezítés az volt a megcsodálásban, hogy az elmúlt pár napban többször is visszatértünk ide, hol lánccal zárva volt, hol tejfölköd uralkodott a völgyben, hol éppen sötétedett. . . de ez így volt borzongató és misztikus is, azért számtalan gondolat sétál ezek között a sziklák között, rendkívül érdekes a tárlat, nem is lehet elmesélni. Ide kell jönni, nem elmenni mellette, látni kell! Legyen neked ehhez ködnélküli szerencséd!

Úgy látom, nem túl látogatott létesítmény. Kiemelt ünnepnapon alig kóboroltunk arrafelé páran, pedig még azt is hozzáköthettük volna, hogy Halottak napja, na, akkor Mohács is. . . A baromita világvallások, de főleg az iszlám és a középkori kereszténység, nagy küldetéstudattal akarták/akarják a hitüket terjeszteni, sok országot igáztak le, gyarmatosítottak ennek jegyében. Itt, Mohácsnál. az allahista mohamedisták csaptak össze a jézusista istenistákkal, Allah segíts, Jézus segíts, és közben ezerszámra pusztultak el a leírások szerint a lovak is, pedig ők aztán semmiféle istenséghez nem tartoztak. De ők miért? Az emlékpark térségében jobbra-balra dőlő, néha korhadt, letört kopjafák vannak felállítva, megalapozva a megemlékezés hangulatát. Bent, az épületben, mely korona alakot formál, és amely szent korona, lássuk be, egy fikarcnyit sem segített a mohácsi csatában, lépcsők és liftek állnak rendelkezésre, az alagsorban panoptikumszerű jelenetek vannak, korhű öltözékek bemutatója, a folyosókon az eddig feltárt leletek, anyagok kinyert információi, szép a kiállítás, igazán jól dolgozza fel a megismerhető múltat. Lent ugyan tilos fényképezni a táblák szerint, de azért egy-. két képet mindenki elsüt, ha jól gondolom, Nyilván a nagy vesztes csatáink helyeit minden magyarnak be kéne zarándokolni, Muhitól Mohácson át, Világoson keresztül, Doberdóig, a Don-kanyarig, még akkor is, ha a hamisított történelem állandóan csak a múlt dicsőségére akar támaszkodni, azt tolná előtérbe. Nem, a veszteségekről is tudnunk kell. És talán tanulni ezekből is.

És lám, csudák csudája, a szépséges kis szerb templom tárt kapukkal várt. még az oldalajtó is nyitva volt a napfényre, Bent ült egy kedves ember, aki szívesen mesélt, mutogatott is. Tőle tudtuk meg azt is, hogy dzsámi anyagi okokból zárt be, az önkormányzat nem tudja fizetni a működését az energiaárak miatt, és szégyellik ezt kiírni az ajtóra, inkább anyázzanak a turisták. De maradjunk ortodoxiába, mert tényleg figyelemre méltó! A szerb templomokra jellemző módon dúsan agyoncsicsázott ikonosztáz, kétoldalt a diakónusok kapuja, középen meg a királyi kapu, maga a pópa mászkálhat csak ki meg be rajta. Hívő ember nem. De persze elámulsz egy ilyen felépítményen, annyire egzotikus és bizarr. Az ember, aki őrizte ezt a házat célszerű, értelmes információkkal szolgált, még élvezhetőbbé tette a látogatásunkat. Ajánlom is persze, mindenkinek, mert azért az ilyen helyeket látni kell.

Egyébként rengeteg szép templomemlékünk van Baranyában, csak fel kell fedezni őket. Mint ezt is, a Harkányt Péccsel összekötő út mentén. A dombok hullámoznak, mint a színes történelem, a magyarok pogány sámánisták, majd bizánci hitűek, aztán római hitben halnak halomra, a törökök muszlimok, a szerbek ortodoxok, a svábok reformátusok. . . ezek az ősi templomok meg csak állnak a falvak közepén, szélén vagy helyén, könyökölve nézik, hogy mindenféle istenek meg népek csak úgy masíroznak ki meg be rajtuk, mint szél a gatyában. Ez a szépséges kis templom nyitva áll az érdeklődők előtt, nem gonoszul kizárja az errejáró zarándokot, mint a legtöbb társa, ez itt befogad, beölel. Mindenkinek ajánlom, annyire kedves, szerethető, békés hely. És gyönyörű is.