Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Izgalmas bányatavak Magyarországon

Rengeteg csodálatos tavunk van, azonban érdemes figyelmet fordítani a kevésbé ismert bányatavakra is, melyek ugyan nem veszélytelenek, de festői környezetben lenyűgöző látvánnyal fogadják az idelátogatókat.

 

Rudabányai bányató

A rudabányai bányatavat 60 méteres mélységével Magyarország legmélyebb állóvizeként tartják számon. A Miskolc vonzáskörzetében fekvő településen az 1985-ig tartó vasércbányászat befejezését követően alakult ki a tó az egykori munkagödörben, mely a vízszint folyamatos emelkedésével érte el mai méreteit. A tavat a bányaművelést követő beomlások következtében keletkezett sziklafalak határolják, melyeken az évek során burjánzó akác és fenyőfák telepedtek meg, páratlan látványt nyújtva az ide utazóknak, de mivel vize rendkívül hideg és hirtelen mélyülő, így a fürdés egész évben tilos. A tó jelenleg magántulajdonban van, így megtekintése is előzetes engedélyhez kötött.

Nézz szét a Rudabánya környéki szálláshelyek között>>

Rudabányai bányató Rudabányai bányató

 

Tarcali bányató

A Tokaj-hegyaljai borvidéktől negyedórányira található tarcali bányató gyönyörű türkizkék színével várja a látogatókat. Mélysége körülbelül 10 méter, partja pedig rendkívül sziklás, így fürdeni egész évben tilos, azonban napozásra, pihenésre és kirándulásra is kiváló választás.  Érdemes felsétálni a község központjától körülbelül 1 kilométerre található Áldó Krisztus szoborhoz, ahol lenyűgöző panoráma nyílik a tóra.

Szállás tippünk: Az egykori kúriából mára négycsillagos szállodát alakítottak ki Tarcalon, ahol a vendégek a XIX. században érezhetik magukat. És ha ez még nem lenne elég, a Degenfeld Kastélyszálló Magyarország egyik legszebb szőlőbirtokának közepén helyezkedik el. A pincelátogatás és borkóstolás során a borkedvelők megismerkedhetnek a  tokaj-hegyaljai borokkal. További részletek>>

Tarcali bányatóTarcali bányató

 

Gyékényesi bányató

A gyékényesi bányató, azaz a Kotró 2011-ben megkapta az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet. A 220 hektáron elhelyezkedő tó több kisebb és nagyobb szigettel rendelkezik, vize olyan tiszta, hogy körülbelül 8 méter mélyre is leláthatunk. A kavicsbányászat jelenleg is zajlik a településen, a kitermelés közelében a víz mélysége akár 25-30 méter is lehet. Sekélyebb partszakaszánál egy kisebb szabadstrand, illetve búvárbázis kialakítására került sor. A tó élővilága rendkívül gazdag, a hazai horgásztavak egyik legjobbika.

Nézz szét a Gyékényes környéki szálláshelyek között>>

Gyékényesi bányatóGyékényesi bányató

Lupa-tó

Szentendre felé tartva, Budakalásznál találhatjuk ezt a páratlan méretű tavat, melyet tisztasága és szépsége miatt a fürdőzési tiltás ellenére már régen is használtak. „Budapest tengerpartjának” is nevezik, és 2016-os átalakítása óta méltán a főváros egyik legkedveltebb nyári fürdő- és szórakozóközpontja. A tóba lépve sokáig alig fél méteres vízben gázolunk, így gyermekek számára is biztonságosan használható, azonban az úszni vágyóknak sem okoz csalódást: közepe felé haladva eléri a 4-6 métert is. A sport szerelmesei is nagy figyelmet kaptak az átalakítások során, strandröplabda és strandfoci pályák várják a látogatókat, illetve wakeboard és búvárkodási lehetőség is szolgálja a kikapcsolódást.

Nézd meg a hangulatos szentendrei szállásajánlatokat>>

Lupa beachLupa beach

Omszki-tó

A szintén Budakalászon található, körülbelül 15 hektáron elterülő Omszki-tó a Duna hordalékaként lerakodott sóder kitermelésének köszönheti létrejöttét. Korábban a nudisták kedvelt pihenőhelye volt, napjainkban a fürdőzés tiltása miatt leginkább a sport rajongóinak kedvez. A 2005-ben létrehozott wakeboard pálya kezdők és haladók számára is jó szórakozást nyújt, emellett lehetőség van az utóbbi években népszerűvé vált SUP kipróbálására is, mellyel a tavon kijelölt területen lehet túrázni. A gyermekes családok igényeit figyelembe véve nyílt meg közvetlenül a tó partján egy hatalmas bababarát játszóház, ahol 1 hónapos kortól egészen 8 éves korig várják a gyerekeket izgalmas játékokkal.

Miután megnézted Budakalász tavait, biztosan éhesen térsz majd be a vendéglátóhelyek egyikébe>>

Omszki-tóOmszki-tó

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Ha szereted a történelmi helyszíneket, vagy szívesen tapasztalnád meg, milyen főúri környezetben pihenni, akkor itt a lehetőség: kastélyszálló körképünk következik!
Ahogy beköszöntenek a hűvösebb napok, úgy vágyunk egyre inkább a testet, lelket átmelegítő szaunázásra, ami számos, egészségünkre gyakorolt pozitív hatása mellett kiemelkedően jó immunerősítésre is. Hogy pontosan mik a szaunázás pozitívumai, mi az a "szauna etikett", és mire érdemes odafigyelni, máris eláruljuk.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Mozdulj ki a fővárosból! – 10 lenyűgöző látnivaló és kirándulóhely Budapest környékén
Fővárosunk vitán felül egyedülálló, azonban ha már felfedeztük Budapest csodáit érdemes, akkor egy kicsit távolabb is merészkednünk a városi forgatagtól. Lélegzetelállító kirándulóutak, kastélyok és múzeumok várnak, ha autóba vagy vonatra pattanva a városon túli régiókat is jobban megismernénk.
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Ahol a gyerekeknek is élmény a nyaralás - 10 gyerekbarát vidéki szálláshely saját játszótérrel
2022.06.01 | 9 perc | Szállások | Gyermekekkel | Utazási tippek
A családi nyaralás megtervezésekor mindig kihívás olyan szálláshelyet találni, ahol a szülők is fel tudnak töltődni, és a gyerekek sem fognak unatkozni. Mutatunk 10 gyerek- és családbarát vendégházat és panziót, ahol a saját játszótér mellett sok más lehetőség gondoskodik arról, hogy a gyerekeknek is élmény legyen az utazás.
Tündérek lábnyomai és vad sziklavilág: 8 kivételesen szép látnivaló és kirándulóhely Magyarországon
Ismered a vízmosta Tündér lépcsőt? A Bél-kő vadregényes szikláit? Vagy az erdőben rejtőző, titokzatos Pálos kolostorromot? Ezek a csodákat tartogató kirándulóhelyszínek egytől egyig fantasztikus, hangulatos túrákat ígérnek tavaszra. Fedezd fel valamennyit!