Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ezen eltöprengtem, aztán mégis az étlapot választottam. Többen szorgalmasan kapkodták le a kis vonatozó food-okot, én meg csak úgy, independent. Kinéztem az étlapról egy nem olcsó, de nem drága levest, esetünkben a thai laksát rákkal, aztán, hogy legyen még valami, hát, egy rákválogatás, meg hozzá valami köret meg saláta, úgy beszéltük meg, úgy emlékszem, hogy fűszeres burgonyagolyókák meg - ajánlatra - fügés kecskesajtos saláta. Elég soká jött az eleség, de sebaj, biztos odafigyeléssel készül. Azután jött a leves, jelentős adag, és finom is volt, közben kértem egy pohár Hanisawát, nagyon finom volt az is. Jöttek a rákok, meg a saláta, de csak vártam, krumpli nem jött. Jól eleszegettem, de azért csak megkérdeztem, hogy nem rendeltem-e még köretet is? Hát a leány úgy értette, hogy vagy ezt, vagy azt. Én meg nem úgy értettem, de mondtam, hogy most már akkor felejtsük el. Tulajdonképpen egész jól megebédeltem. Kicsit furcsán áll össze a fejemben a dolog, kértem egy durván 3000 Ft körüli levest. . . egy 5000 forint körüli előételt, meg egy 5000 forint körüli salátát. . . Na, de a számla 18000 forint felett volt, egy leves, egy előétel és egy saláta, egy pohár itallal. . nem sírok, mert ez egy exkluzív hely. De. . . kérdezem, hogy benne van-e a szervízdíj? Igen, benne van, mondta a lány, majd odanyújtotta a kis kütyüt, hogy borravalót meg itt lehet adni. . . válasszuk meg a százalékot. Így azután már 20000 forint fölé kettyent a kis hétköznap ebédkém. . . Persze, lehetett volna máshol is ebédelni, az igaz. De én itt ettem most és tulajdonképpen jót. Viszont ez a szervízdíj + borravaló kérdés elgondolkodtat.