Ugor adatlapja

De a pincébe is érdemes lemenni, kánikulában is itt csak 16-17 fok van, csábító nagyon. Vezetett minitúrák vannak, összevárnak csoportot, nincs minden terem nyitva mindig mindenkinek. A kiállítás tartalmazza a konyhát, hálószobát, fegyvereket, páncélok, és mindent, ami ilyen helyeken máshol is lenni szokott. Filmeket is nézhetünk, ha arra támadt kedvünk. Ozorai Pipo meg az Esterházyak történetét nem írom le, leírták már mások sok helyen, ajánlom a helyet én is bárkinek, érdekes, látványos, hangulatos intézmény.

"halország", halastavak rendszere, és a múzeum is eléggé gondos gyűjtemény. van egy nagy ház, recepcióval, ott hiába bolyongtunk, senkivel sem találkoztunk. Ezért átballagtunk az étterembe, hátha. . . és tényleg ott lehet jegyet venni a múzeumba is, alig néhány forint, nem egy összeg. Amúgy meg nyitva van, tulajdonképen jegyvásárlástól függetlenül az megy be, aki akar. De mi azért leróttuk a jegy árát és visszasétáltunk a múzeumba. Jelzem, a múzeumban WC is akad, egy hosszabb út után nem egy utolsó szempont. Tehát a tiéd a pálya, az egész épület, nagy bemutatótéren a letűnk korok halászati eszközei, csónakok, ladikok, hálók, varsák, olykor kitömött állatok is. Jól összeszedett kiállítás. A bemutató ott folytatódik, hogy van a múzeum épülete mögött egy un. halászkápolna, így képzeljük el a nádi szentélyeket. , egyszerű, célszerű kis építmény. Arrébb sétálva megtalálhatjuk az árpádkori halászkunyhót is, végtelenül egyszerű berendezéssel, gyakorlatilag az őskort szimulálva. De kellemes séta lemenni a stégre, a pontyoknak is melegük van, kevés az oxigén a meleg vízben, hát csapatostól feljönnek a felszínre, kilátszik a hátuk, pezseg a viz körülöttük, néha hatalmas hal vetődik ki a levegőbe és óriási csobbanással hull vissza a vízbe, azután, ha teszünk egy rossz mozdulatot, vagy hangot hallatunk, az egész társaság habgos bugyborékolással bemenekül a víz alá. Szép a táj, a nádas, nagy vízimadarak köröznek néha, érdemes kirándulás mindezzel együtt, ajánlom is szívesen!

Na, de legalább használták valamire, mert ha nem, akkor csak rom lesz, mint annyi más kastély az országban. Persze, a TSZ-ek által használt, meg a gyerekotthonok által lepusztított kastélyok is sokszor inkább romok lettek. Az elmúlt években az Európai Unió csillagászati összegeket költött ránk, azaz kastélyaink és váraink felújítására, ezen a folyamaton embertömegek dúsgazdagodtak meg, viszont rendbe is hoztak sok szép épületet, még ha irreálisan magas árakon is. Ez a részfolyamat most éppen Dégen is zajlik, belülről a kastély nem látogatható jelenleg. Viszont belépődíj van, hogy a parkban sétálj, az is egy látványosság. Egyébként ez az ország egyik legnagyobb angolparkja. Hatalmas területen helyezkedik el, látványos részei is vannak. Népszerű úti cél és ajánlott is.

Ezt a területet úgy hívják, hogy halország, ez meg egy halászcsárda, mi mást is kérhettem volna, mint halat? Volt ugyan némi szürkemarha-kínálat is, de egy jó halászlé mindent visz! Azt kérek. A kisebbet kértem, nem a félliterest. És vegyes halászlét kértem, valamiért nem volt bele halgombóc, de állítólag kaptam bele extra halszeletet. Ezt nem vettem észre, melyik az extra. Egyébként a kiszolgálás végig nagyon kedves, figyelmes volt. Nejem aztán valami magos halszeleteket kért, én meg rántott pontyot. A halászlé nem volt valami nagyon nagy lelet. Szerintem arról van szó, hogy ezek itt halastavak, tógazdaság, alapvetően csak ponty vagy/és harcsa van a halászléhez. A lé megfőtt, paszírozott, de ízszegény. A halhús meg teljesen független volt a lében, a kijövetel előtt pottyant bele máshonnan. Nem volt rossz, kicsit szórtam bele még paprikát, a végére egyre jobb lett. A ponty meg ki volt rántva, de ezen kívül semmi más nem történt vele. Tegyük hozzá, kitűnően volt filézve, semmiféle szálkát nem találtam benne, pedig kaptam hozzá külön tányért is erre a célra. Halkés viszont nincs. Hát villával ettem. Tartármártást használtam hozzá bőségesen. A petrezselymes burgonya viszont csupa finom friss petrezselyem volt és tényleg jóízű! A konyha villámgyors, nagyon hamar hozták a lét is, meg a második fogást is. A limonádét sokkal lassabban. A meggyes limonádé sem volt konyhai remek, szörp és víz, citrusszeletkékkel, jéggel. De nem hűlt át, megittam, mielőtt hatott volna. Az étlap nagyon jópofa, egy újság van erre a célra nyomtatva. Ajánlom. . . és kösz a halakat!

Hárman álltak előttünk, mindenki valami másszerű kávét kért, mert széles a kínálat kávéból, ez mind sok bonyodalmat okozott, minden kávénál zacc kikopog, szűrő kis kefével kitöröl, egy adagot egy gép ledarál, hölgy rátöm, mint a pipára, másik gép megfőz, közben tejeket, jegeket, habokat elővesz, kiporcióz, visszatesz, megkever, nem kever, díszít, majd mindenki fizet, kártyás megoldás nem működik, aprót kapar, vált, visszaad, szóval elvoltunk. Nem hibáztatok senkit, mindenkinek joga van azt kérni, amit szeretne, a hölgy meg tette a dolgát a pultban. A csoport indítására váró időnk is lejárt közben, futhattunk az elindult csapat után. A választék nem nagy, kávéból viszont igen, meg üdítők vannak még ezen kívül. esetleg jégkrém. A hely szépen van antiknak tűnő bútorokkal berendezve, és az emberek többsége amúgy is a virágoktól pompázó várudvaron ejtőzött az italával. A hangulat, tisztaság ötös is. Szépen működik ez az egész. Ha nagyon ráértem volna, talán másképp alakul, de ez nem étterem, nem bisztró, egy kis nagyon helyes kávézó a várban. Jó, hogy van.

. . Nagyon nem jutunk sokra. 2 perc múlva visszahív, már sokkal összeszedettebb, kijött az első sokkból, és nagyon kedvesen mondja, hogy a lánya már kocsiba vágta magát és indul is értünk, dehát ahogy odaér a külső tanyákról, 10 perc, vagy több. Sebaj, mondtam kedélyesen. Nem kellett sokat várni. Tényleg jött a hölgy, kanyar, fék, kiugrik, nyitja is az ajtót. . . kicsit olyan benyomást nyújt a kert, a kerítés, a kapu, mint ahol már régen nem jártak. De sebaj, a hölgy örömmel teszi a dolgát, épületeket nyitogat, törölgeti a port, öntöz, locsol, tessék, lehet bárhová menni, nézni, csak bátran. . . szedjünk a körtefáról is, csak potyog róla az érett termés, együk, vigyük bátran. . . hát így. És aztán bejártuk a házakat, a hálót, a konyhákat, a csűröket, megcsodáltuk, amit lehetett, e vidék tárgyi emlékeit. Kaptunk hozzá kísérő szöveget is, értelmeset, kedveset. A hozzáadott lelkesedés ötös, úgy, ahogy van. Csak hálásan tudok gondolni erre a mai kis futó látogatásra.

Kedden például úgy tűnt, hogy mindenki szlovák itt, leszámítva talán egy-két arab srácot. A Bazilika oldalától kiindulva a park szélén találjuk, mondhatnánk, egy kis külön bástya tetején, szép a kilátás körbe-körbe, Dunára, Szlovákiára, és ez a szoboróriás hirdeti messziről láthatóan, hogy Esztergom a fejedelem, majd a király városa volt, és az első koronázás rítusa fehér kőből világít itt mindenkinek. Tudja a manó, hogy ez örömteli pillanat-e vagy sem, én kicsit kételkedem, de akkor ez számított korszerűnek, szükségesnek, hogy egy erőszakos szellemi ideológia előtt fejet hajtson az ország, és ennek pecsétjeként fogadja el az egyház által ráruházott szimbólumot. De azt is mondhatnánk, egy másik szemüvegből nézve, hogy félvad ázsiai hordából itt lettünk civilizált európai ország. A szobor egyébként elég látványos darab, a kereszt motívuma úgy hajlik rá, mint egy palota termének kupolatartó oszlopdísze, Melocco Miklós alkotása 2001. óta áll ezen a magaslaton.

Ez tulajdonképpen inkább egy sétálóutca. Jobbra-balra kávézók kitelepülései, teraszok, óvárosi házak között, itt található a híres Ister-kút is, stílusos pihenőpadok vannak, és a régi városokban szokásos szentháromság szobor is itt nézhető meg. A térkövezés igyekszik változatos formákban gyönyörködteti az errejárót. Jelenleg éppen nagy rendezvény készült, amikor tegnap ott jártam, gondolom, nincs mindig ennyire bekábelezve, színpad van, és zord biztonságiőrök akik innen is meg onnan is elhajtanak. . . .