Ugor adatlapja

akkor oda lesz a fuvar. Nem valami puccos hely, de egynek megjárja. Magyar lány fogad, beszél, ő a kommunikáció-center, kínai nő meg közben szakad meg a látványkonyhában. A Biangok nem közönségek kínai büfék, nem eurázsiai lefőtt maradék, hanem ott, helyben, frissen készítik, szemed guvadtában. És a specialitás a batyu, a hússal töltött finomság. Öt körrel különb, mint a kínai étkezdék zöme, szóval jó nyom ez. A Zhu-ba művelik pompásan ezt a műfajt a Nagymező utcában, a Nancy Foodban meg kevésbé pompásan. Csak példaként. Szóval, a kínálatból persze batyus húslevest kértem, a lány szerint a legjobb levesük, szerintem is, bár nem ettem még a többit, de ez remek, melynek neve Hun-Tun és savanyú csípős. Sötét, finom húslé, ízletes batyucskákkal. A második fogásom nem volt valami nagy fantázia, nem akartam még egy batyut enni, kértem hát pirított rizst rákkal, azzal is meg voltam elégedve. A földszinten kucorogtam, van ugyan galéria is, de ott hárman-négyen ettek. Itt lent viszont elég hideg volt. Ittam még mézes kínai teát is, állítom, nagyon rendben van a kínálat. A kiszolgálás is. Lássuk a számlát: egyszerű kis nem túl igényes környezetben kisadag leves: 1680 Ft. Ez rendben van, nem? Egy tál rákos rizs, ugyanitt: 5380, kínai jeges tea 1190. Felszolgálási díj is van, szóval így a végén 8910 forintot fizettem. Ez az ételekhez képest nem sok, a hely színvonalához képest viszont kicsit több a kelleténél. De jót ettem, elismerem.

Nem fényképeztem le, 50 méterenként megállhattam volna. Hát talán majd máskor, mert azért a téma megér egy misét. Van a falu közepén egy körforgalom, onnan induljunk ki tájékozódni. Bejössz mondjuk Feked felől a Zrínyi Miklós úton a központba, akkor három felé mehetsz. Balra (azaz a harmadik kijáraton) nem ajánlom. Egy hirtelen lefelé mélyülő egysávos út lesz, egy cigánytelepre visz, ott furcsán néznek rád, és megfordulni is alig lehet. Forget it. Ha szemben mész ki a második kijáraton, akkor elmehetsz az un. "szerb templom emlékkeresztig", amit közelről megvizsgáltam, de semmi érdekeset nem találtam benne. Valahol errefelé lehetne megközelíteni az un. "ötvályú" nevű helyet, egy többrészes itató, el is mentem odáig majdnem, de elfogyott az út, esős, sáron úton meg bizonytalan volt továbbmenni. Száraz, melegebb időkben ajánlott. Hát akkor visszafordul, legyen a tájház. . . az meg a körforgalom első kijárata. Megtaláltam, fénykép is van, szép, nem? A nagy, fehér sváb ház az oroszlánokkal. Semmi infó. . . a neten sem lehet megtalálni, a kapun sincs semmi elérhetőség. Olyan, mintha évek óta nem lenne kinyitva. Néhány arrajáróval megpróbáltam szót érteni, nem lehetett és nagyon ritkán járnak arra. Na jó, de akkor mi marad nekem Véméndből? Már mentem is bosszankodva kifelé, amikor találtam ezt a székelykaput, és hát érdekes sztori a székelykapu ugyebár sváb faluban, Székelyszabar sem volt Székelyszavar, csak Szabar, amíg a székelyeket erőszakkal ide nem telepítették az erőszakkal kitelepített svábok helyére. A háború végével nem ért véget a nemzetközi erőszak, tovább folytatódott, csak más formában. A székelykapun olvashatod, hogy a szülőföldjükre emlékeznek, ami bizony nem ez. Hát álljunk meg és hajtsunk főt előttük is. , ők is áldozatok. A székelykapuval szemben, az út túloldalán van a dömörkapui emlékhely, a hajdan ott élt családok tiszteletére. Mellette harangláb, talán a lelkeket is megszólítja, visszahívja ide, vagy visszaküldi oda. Na, de van Véménden mégis látnivaló, éreznivaló úgy tűnik. . .

A bólyi gyerekek jól neveltek, ahogy nézegetem a város szobrait, szinte mind köszöntek nekem, amikor elmentek mellettem.

Ez külön téma a sváboknál, de azt hiszem, más nemzetiségeknél is. Fantasztikus gyűjtemény, és ezt is karban kell tartani. De büszkék is a helyiek erre a sokmindenre. Amúgy meg nem csak vállkendő van, a sváb népviselet megkülönböztet fejkendőt, vállkendőt, kontykendőt, nagykendőt is. Na, és ezen belül is van nyári kendő, szövet kendő, tropikál kendő, selyem kendő, brokát kendő és így tovább. Életkoronként más, színei és mintázata más jelentenek, gondos, aprólékos munka a rojtozása is. Nézzétek meg, ha arra jártok. A teremben még babák is vannak, de Geresdlakon szinte mindenhol vannak vannak babák, van itt látnivaló bőven.

Geresdlakon élveztem éppen a népművészet szépségeit, amikor elhangzott többször is, hogy igen, ez szép, szép, de ha érdekel ez a dolog, meg valami nagyot akarok látni, akkor feltétlenül vizitáljak egyet Székelyszabaron is, na, aztán majd ott meglátom. . . és telefonáltak is közben "Robinak", akiről később kiderült, hogy a német nemzetiségi önkormányzat elnöke, de Robi távol volt, nem ért rá, végül csak sikerült összehozni a dolgot, ha nem az elnök, akkor az alelnök várt, ő mutatta meg ezt a káprázatos házat, én meg hálás szeretettel gondolok rá. Mit ragozzuk, ez a legnagyobb, leggazdagabb sváb tájház, amit a szűkebb és tágabb környéken láttam. Gyönyörű épített kincsesláda. Jut is eszembe, láda. . . van a tisztaszobában (a helyiek inkább szépszobának hívják a tájon) egy láda, egy utazóláda, amit kinyitott a drága vezetőm, ez az elkötelezett asszony, és abból egy német kislány hangja szállt az időn át, ő mesélte el a történetét, az életét, a kitelepítést, engem meg fojtogatott a sírás, majdnem elbőgtem magam. Amúgy elmesélni úgysem tudom az egész házat, hát talán így képpel. . . remélem, valamit visszaad. Remélem, valakit majd arra serkent, hogy elinduljon ide. Gyerekekkel is szórakoztató, rengeteg interaktív múzeumpedagógiai elem van, amivel hasznosan ellehetnek.

A képeken látszik, hogy világosban megyek be és sötétbe jövök ki az étteremből, ehhez kalkuláld az időt. A környéken meg nem hemzsegnek a helyek, ahol enni lehet. És a kedves ember a kegyhelyről ezt ajánlotta. Így kerültem ide. Egyáltalán nem néz ki rosszul a hely, nincs lepusztulva, és nem csak pizzéria, de valamiket enni is lehet azon kívül is. A fogadtatással semmi baj, tényleg udvarias. Szimpatikus srác teszi a dolgát. Cigánypecsenyére fájt a fogam, azzal képzeltem megtömni magam. Valakik ettek a bejárat mellett, két helyi lehetett, ki-bejáratosak voltak a pultban-konyhában, az étkezés minden létező illemszabályának fittyet hánytak. Ööö. . mondjuk a felszolgáló is, oda rakta nekem a tejfölös uborkasalátát jobbkézre, ahogy a képen látod. A hasábburgonya kőkemény volt, nem lehetett beleszúrni a villát. A szalonnakorból kikupálódott kakastaréj brutálisan sós volt. A pecsenye meg hát sült hús, apró fokhagymadarabkák rászórva. Nem volt egy nagy találat. De hát valahol enni kell, nem? Most nézem a számlámat, a cigánypecsenyén kívül valami 5 db Cappy-t tartalmaz kimérve, más ás más gyümölcsből. . . én ilyenre nem emlékszem, hogy 5 különböző Cappy-t megittam volna, de ezért nem fogok visszautazni Szederkényre. Nos, ezekkel az ismeretekkel vágj neki Szederkénynek, ha gondolod.

Azután akadnak még pólyák is szép számmal, meg egyéb varrott csodák, de, hogy teljes legyen az egyensúly, a falu magyar gyökerű lakosságára ugyanúgy gondoltak, az egyik teremben csupa magyar falvédő, kézimunka van. Megállapítottuk, hogy a magyar falvédőszövegek poénosabbak, míg a németek inkább tényszerűek, praktikus figyelmeztetéseket és vallási üzeneteket hordoznak. Ide is Schulteisz Józsefné, Margitka kísért el, ahogy több más helyre is, hálás vagyok a segítségért, úgy töltötte velem a fél napját, hogy közben otthon ebédre várt vendégeket, és azt is bele kellett kalkulálnia, de azért nekem sem mondott nemet.