Muskátli Borozó (Hatlépcsős) Balatonfüred

Külön szervírozzanak chillit, aztán a vendég majd eldönti e, hogy csípősen óhajtja e enni. A vendéglátás flegma, barátságtalan - "minek jöttek be ezek is? " hangulatban telt. Fordítva ültök a lovon, egyenlőre ti vagytok a vendégért s nem fordítva.

Nem csupán a kiszolgálás kritikán aluli, de már a velős pirítós is siralmas. Többnapos kenyérből a jó feltét ellenére sem lehet azt a rég megszokott fantasztikus roppanós és egyszerűen mesés élményt adni. No és kapni. A poharak IS koszosak voltak az asztalokkal egyetemben. Tudom, hogy kocsma kategória, de régen itt ilyen igénytelenséget nem tapasztaltam. A szóbeszéd szerint "a Főnöknő átadta a helyet". Sajnálom, hisz most már nem számolom meg többet azt a bizonyos "6 lépcsőt".

Remélem olvassák a bejegyzéseket, és fognak változtatni, mert kár lenne ezért a régi helyért. Csak is a pirítós miatt ajánlom ezt a helyet.

Kivéve most, sőt! Megérkeztünk hárman, 2 kutyával. Szokás szerint egy szélső asztalt választottunk, hogy az esetleges kutyákat nem szerető vendégeket ne zavarjuk. Az asztal és a pad is koszos volt, a padot alattunk letöröltük, hogy le tudjunk ülni. Vártunk, hogy a 4 pincér közül valaki odajöjjön hozzánk. Többen is jöttek utánunk, akikhez rögtön odaléptek, és felvették tőlük a rendelést, csak hozzánk nem. Kb. 10 perc után, többszöri Elnézést, Neharagudj, integetés után végre odajött az egyik "pincérlány" , hogy mit kérünk. Elmondtam a rendelést, kértem, hogy a padokra, ha van párna Legyen szíves hozni, mert elég hideg volt, és az asztalt töröljék le. Elment. Nemsokára meghozták a rendelést, gyorsan letéve a koszos asztalra, már rohant is tovább. Fogtuk letöröltük az asztalt is, majd a várva várt pirítósokat elfogyasztottuk. Ja, persze párna se lett. Szerettünk volna fizetni, de ismét jöttek az Elnézést, Neharagudj, Szeretnénk fizetni, Integetés. De semmi. . . . . . ha ránk is néztek, mintha észre sem vettek volna. Kb 15 perc várakozás után felálltunk az asztaltól, és egyikünk bement, hogy vagy valaki most azonnal hozza a számlát, mert nem vagyunk hajlandóak tovább várni, vagy fizetés nélkül távoznunk. Ekkor nagy nehezen az évek óta ott dolgozó pincérnő hozta a számlát. Próbáltam megosztani vele a problémát, hogy ez a kiszolgálás minősíthetetlen volt, hiába ilyen finom az étel, ha ilyen a körítés. A válasz annyi volt, hogy sokan vannak, ha nem tetszik nem kell jönni. Hiába mondtam, hogy máskor is sokan voltak, 10 éve idejárunk, ő csak elvette a pénzt, és sarkon fordult. Se egy Elnézést, se semmi. Elképedve hagytuk el az éttermet, és biztos, hogy SOHA többé nem megyünk vissza.

Rendeltünk, aztán jó sokat vártunk a rendelésünkre. Közben folyamatosan hordták a felszolgálók az óriási méretű velős pirítósokat. Azonban ezek színe már messziről nézve is más volt, mint a korábban megszokott. Sokkal sötétebbek voltak a kenyerek. Mikor megkaptuk, közelebbről is meggyőződtünk erről és bizony az íze is szokatlan volt. Szégyellhetik magukat! Már nem itt mérik a legjobb velős pirítóst.

Most jön a "velős" pirítós, a pirítóssal nem is lett volna probléma, de a masszának semmi köze nem volt a velőhöz, májkrémes melegszendvics volt igazából.

? . . . ). Az étel kiválasztásával egyidejűleg kértem egy száraz fehér viceházmestert - na, azt nem kellett volna. Felháborítóan silány lőrét adnak fehér bor gyanánt! ! Az ételek szerencsére finomak voltak (húsleves, velős pacal főtt krumplival, rántott csirkemell rizzsel, velős pirítós), de miután elfogyasztottuk az ételeinket, visszazuhantunk a rögvalóságba. Ismét észrevétlenek lettünk. Pont annyi idő telt el, amennyi után az ember kezd feszültté válni, méltatlannak érzi a helyzetét, majd feldühödik, látva, hogy mindenki máshoz odamennek, csak hozzá nem. Végre magunkhoz tudtunk hívni egy hölgyet, közöltük vele, hogy fizetnénk. Megígérte, hogy szól a kollégájának. Ezután is üldögéltünk még sokat; már azt fontolgattuk, hogy fizetés nélkül távozunk, mire végre megkaptuk a számlát. Előzőleg, mivel volt időnk bőven(. . . ), összeszmoltuk, hogy mennyi lesz a ceh; 16. 500 Ft jött ki. Ehhez képest a számla 13. 000 Ft-ról szólt. . . Legendás hely ide vagy oda, kiábrándító a kiszolgálás. Az a szerencséjük, hogy a konyha jó, vigyázzanak is rá, mert ha az is elkutyul, bajba fognak kerülni.

Az évekig összeszokott, mosolygós felszolgálócsapatból egyetlenegy írmag maradt, a többiek fiatal, flegma, figyelmetlen nyikhajok. Nem veszik észre az új vendéget, rohangálnak össze-vissza (már amikor lehet őket látni a placcon), a rendelést összekeverik az asztalok között (pedig mi tényleg csak velőst szoktunk kérni valamilyen nem túl bonyolult üdítővel - kóla/ gyömbér), mégis néha félórákat-órákat kell várni az ételre, majd úgy kell vadászni a fizetőpincért. A tisztaság meredeken zuhant az utóbbi időben, az asztalok és a padok ragadnak a kosztól, a mellékhelyiségben néha úszik minden. . . pedig valamikor nem is olyan túl rég üde színfolt volt a kocsmák között. Mert azért valljuk meg, a Hatlépcsős egy kocsma (na, jó, borozó), ahol a konyhában isteni velős pirítóst készít egy láthatatlan kéz :-) idén is voltunk már többször, de egyre inkább elmegy a kedvünk a helytől. Miután a szezonnak még híre-hamva sincs és a hely egyáltalán nem volt tömve, legutóbb mégis kb 2 órát töltöttünk a fent említett várakozással vegyítve a műintézményben és nézhettük a fejetlenséget, szervezetlenséget. Kár érte :-(

Kértünk hozzá erőspaprikát, de egy annyi volt, hogy egy Erős Pistát elénk tett a pincérlány, az eredeti üvegében, benne egy kanállal. Ketten három kis szelet kenyeret kaptunk a kenyértartóban, és esélyünk nem volt arra,hogy kérjünk még, a pincérlány a tekintetünk is kerülte. A szomszég asztalnál egy öt fős társaságból négyen levest , egy valaki velőst kért. A levest máűr régen elfelejtették, de a velős még nem érkezett meg. Csalódott vagyok, nem ezt a színvonalat szoktuk meg a Hatlépcsőstől.