Otthonról hozott és helyben magunk készített étkezéseket színesítettük egy-egy rántott halas/lángosos bódé vagy nívósabb vendéglátóhely látogatásával. Fő szempont azért a kifizethetőség volt, így minden egyes helyen megnéztük a napi, heti menü kínálatot és azt, hogy lehet e elvitelre is rendeli. Így találtunk rá a Rudikra. Igen a többesszám jogos, hiszen az étterem névadója maga is kiszolgálja a vendégeket. És nem csak tálal, hanem beszélget is. Nem nyomul, nem akar rátukmálni a vendégre még valamit. Érdeklődik, hogy mindennel elégedettek voltunk-e és ha szimpatikus az ember, akkor egy-egy történetet is odakanyarít a desszert vagy a kávé mellé. Megszokott dolog, hogy a menü olcsóbb, így az adagok is kisebbek. Hát itt nem. Jól lehet lakni a levest és főételt tartalmazó éteksorral. Kilenc évvel ezelőtt a családias hangulat, a házias ízek, a szimpatikus személyzet és a kifizethető árak miatt választottuk és jártunk ide három éven keresztül nyaranta. Aztán az északi part lett a cél és nem esett irányba Balatonlelle „bejáratához” közeli étterem. Ám az elmúlt hétvégén dolguk akadt itt és egyértelmű volt, hogy a már ismert helyre megyünk. Kicsit tartottuk tőle, hogy mi fogad ott. A hely nem változott: a hajómászóka hátul, a régi, csöves rádiókban rejtett hangfalak a gerendák között. Biztos vagyok abban is, hogy a háztetőn csivitelő madárka egy itt lakó Rozsdafarok generáció leszármazottja, akár csak a fecskék. Rudi is itt van, és bár ő tekintélyesebb lett, nőtt a kedvessége is. Emlékezett ránk, pedig a helyen egyszerre 200-250 ember is étkezhet egy turnusban. Továbbra sem bratyizik, udvariasan, de mégis jó ismerősként üdvözölt minket, ezzel enyhítve a „Kártyával sajnos nem lehet fizetni. ” mondat okozta elszontyolodást. Nem változtak az ízek sem. Hat fajta levesből: húslevesek, krémlevesek és idény jellegű gyümölcslevesek mellé, hat fajta ételből: rántott/sült húsokból vagy zöldségekből, készételekből választhatunk magunknak menüösszeállítást. Ha akarunk még salátát is rendelhetünk. Öten voltunk, hárman ettünk menüt. A többiek alá carte étkeztek étlapról, ahol a fiam nagy boldogságára, még sajtburger is volt. Nem a valamikor a 90-es évek végén, a Határ úti metrómegálló bódéjában kapható csalamádéval telepakolt „macska burger”, és nem is a gyorséttermek futószalagon készült falatkái. Idézem fiamat: „Érezhető rajta a házias készítés, vendégre odafigyelő minden mozzanata. ” Bár ez nem tudom pontosan mit jelent, de ilyet eddig nem mondott, úgyhogy biztosan ízlett neki …
Valami változott azért. Az árak. Ám balatoni viszonylatban ez semmi. Anno 700-800 forint körül volt egy menü. Most 1100 forint. Aki erre jár, annak nagyon jó szívvel ajánlom. És adja át üdvözletünket Rudinak!
