A Rosenstein vendéglővel nem indult jól a kapcsolatom. Első látogatásom alkalmával, 1999-ben volt egy félreértés a számla körül, melynek a felszolgáló figyelmetlensége volt feltehetőleg az oka, s mely akkori viszonylatban elég sok pénzembe került.
Akkor kezdtem a hely vonatkozásában enyhülni, amikor a Budai Gourmet-n évről évre remek ötletekkel és ízletes fogásokkal álltak elő, majd a 2014-es Gault Millau kalauz bemutatóján kínált harcsapacal döntötte el a kérdést, a pozitív oldalra. Különben is, minek tartson az ember haragot egy egyébként remek vendéglő viszonylatában egy pincérbaki okán. Tiszteletem és nagyrabecsülésem csak növekedett a minap, amikor egy remek sörkönyv bemutatóján vehettem részt az étteremben. A bemutatót követően a ház Németh Antal sörfőzömester által megalkotott söreit ihattuk az étterem sörkorcsolyái mellé. (Jópofa szójáték adta a kedvenc söröm nevét. K-IPA. Ez ugye egy zsidó étterem, az IPA meg a szerintem legizgalmasabb sörirányzat. ) Ettünk kiváló libarillette-et, zsidó tojást, camembert-krémet, pofahúst pörköltesen szalvettagombóccal és sörkolbászt egy különleges füstös krumplikörettel. Egyik fogás jobb volt, mint a másik. A beltér is nagyon hangulatos, a kiszolgálás ezúttal kiváló volt. Remek étterem a Rosenstein, nem véletlenül került be több ízben is a TOP 100-ba. Az ételekre nem kellett fizetni, azért adtam meg 8000 forintot a fogyasztásrovatban, mert kb. ennyiért ennék itt, ha az étlapról kellene rendelni.
Meglepetés erejével hatott a kicsit lepukkant környék és az étterem belső elrendezése. Kedves, figyelmes kiszolgálás, már kétszer is jártam itt, de bármikor szívesen felkeresném. Az ételek a maguk egyszerűségében nagyszerűek, mind a tálalás, mind a a mennyiség tekintetében az ízek pedig feledhetetlenek. Minden olyan, amilyennek lenne kell!
Budapest legjobb étterme, az ételek fantasztikusak, a vendéglátás példás, olyan hely, amelynek párját a világot járva alig találom. Minden vendégem, aki eddig ide hozta visszatérő vendéggé vált és sosem felejtette el a hely szépségeit. A hely maga a profizmus, kedves környezetbe és barátságos kiszolgálásba ötvözve. Minden étel felejthetetlen. Matolay Gábor
Márton napi libanapok alkalmából látogattuk meg a családdal az éttermet. Ahogy beléptünk rögtön fogadtak, elvették kabátjainkat és az asztalunkhoz kísértek. A Márton-napi külön étlapról különböző ételeket választottunk: libatöpörtyű,töltött libanyak, zsidó tojás, sólet, sült libamáj, libamell, stb.
Minden nagyon ízletes és bőséges volt, de a végén a flódni birsalma fagylalttal feltette a koronát a vacsorára. A pincérek figyelmesen, gyorsan, szakszerűen szolgáltak ki. A gyerekek részére a diétás ételt külön kérésre elkészítették. A vendégek folyamatosan jöttek-mentek, de így sem volt fennakadás a kiszolgálásban. Biztos, hogy jövünk még ide és ismerőseimnek és barátaimnak is ajánlom.
Kiváló 2013. július 1., üzleti partnerrel járt itt
55
Üzletfelekkel szoktam felkeresni ezt csodálatos nyóckeres éttermet, ahol tökéletes összhangban él együtt a zsidó és a magyar kultúra. A vendéglős hangulatról a Rosenstein család gondoskodik, állandóan ügyelve a minőségre és a vendégek hangulatára. Érezhető fejlődés figyelhető meg a tradicionális világtól a modern fúziós technikák irányába.
Úgy gondoltuk, ha már ide jövünk, akkor a legklasszikusabb ismert zsidós fogások közül kérünk, maceszgombócos leves és sólet. Finomni minden finom volt. De: a maceszleves igen kicsi volt, a gombóc benne azért omlós, finom. Hoztak mellé csípősös tálat is erőspistával, zöld hegyessel, stb.
A sóletet én nem éreztem különlegesebbnek a legtöbb más helyen kaphatónál (pedig ettem már más pesti étteremben olyat, amit azóta is emlegetek), a szépen készített színhús rajta azért jól mutatott. Ehhez képest ár-érték arányban lehet találni kedvezőbb opciókat is a bp-i éttermi világban. A ház bora tök jó volt, és mikor kérdeztük, mi az, valami olyan nevet mondott a pincér, amit amúgy is láttunk a borlapot kétszerannyiért. Nyilván nem ugyana a bor volt, de szerintem mást nem is érdemes itt kérni bornak, mint a házét, ha nem akar ínyenckedni az ember. A felszolgálók végtelenül figyelmesek, magas színvonalon végzik a munkájukat, még rövidúton beeső vendég részére is igyekeznek mindent elkövetni, hogy valahova le tudják ültetni. Távozáskor épp ott volt mindenki a bejáratnál és gyakorlatilag az egész személyzet elköszönt, maga Rosenstein úr és fia is. Az étterem belül maga nagyon jó, visszafogott és egyszerű elegancia jellemzi, festményeket-skecceket is érdemes megnézni! Összességében jó volt, egyszer mindenképpen érdemes, de nem mondanám hosszútávon emlékezetesnek. Lehet, más fogások maradandóbb élményt jelentenek. Akinek ez számít: úgy tudom, nem kóser alapvetően.
Mindkét alkalommal üzleti partner meghívására voltam a Rosensteinben. Mivel sokan ódákat zengtek róla, először a klasszikus libacomb/törtkrumpli/lilakáposzta kombót ettem, aznap nem lehetett jó napja a szakácsnak, mert a libacomb száraz volt, a törtkrumpli ízetlen, így nekem akkor elég nagy csalódás volt A második alkalom sem indult jól, mert a raguleves nagyon savanyú volt.
Viszont aztán hozta a hírnevéhez méltó színvonalat a konyha, mert az előétel (vegyes ízelítő libamájjal, libatöpörtyűvel, zsidótojással) és a főétel (szarvasbélszín, libamáj) viszont kiváló volt. Az is igaz, hogy (mint az étlapról láttam) rohadt drága, de hát mint mondtam, üzleti meghívás volt. . . :)
Tényleg lepukkant környéken (Keleti Pu. mellett)igen kellemes meglepetés ez az étterem! Kulturált, kellemes környezet, kiváló étlap, kedves és udvarias fiatal pincérek. Valaki már írta, néha már túl udvariasak is! A tálalás és az ételek külleme már beindítja az ízlelőbimbókat. . . .
Ehhez képest számomra kissé csalódás volt a vargánya pörkölt galuskával. Ugyan nagyon korrektül volt elkészítve, a gyomrom sem fájdult meg utána, de sajnos elmaradt az Aha! élmény. Semmi különös! Ehhez képest az ára elég borsosra sikerült, mint a többi ételé is. Kissé furcsa az is, hogy egyetlen egy WC található a vendégek részére. Ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik kellemes környezetben, finom ételeket, nyugodtan szeretnék elfogyasztani. . . . . , ha a pénztárcájuknak nem túl megterhelő.
Jó: Csendes utcában, jó parkolási lehetőséggel, szívélyes fogadtatással. Kiváló ételek! Három fogást ettünk mindketten. Egyikre se lehet egy szavam sem. A levestől a desszertig minden kifogástalan, jó ízű, pont elég volt. A pincérek néha zavarba ejtően udvariasak.
Kérés nélkül viszik el a kabátot, hozzák vissza az étlapot a desszerthez és kérdeznek rá, hogy hozhatnak-e még inni, ha üres a pohár. Soha nem kellett inteni,vagy hangosan szólni. Nagyon elégedettek voltunk. Nem annyira jó: Először jártunk itt, nem voltam tisztában az étterem belső elosztásával. Két főre foglaltam asztalt. A terem közepére ültettek minket, ahol egy 6 személyes asztal volt 2-2-2 személyre széthúzva. Már ült egy pár az egyiknél, amikor mi megérkeztünk. Minden szavukat hallottuk, nem tudtunk normálisan beszélgetni, se elengedni magunkat. Őket is zavarta ez a megoldás, hallottam ahogy megbeszélték. Később mellénk ültettek két nyakkendős, kezdő brókernek tűnő vendéget. Az egyik szürcsölt, a másik csámcsogott, miközben baromságokról beszéltek. Mi távoztunk legkorábban a 3x2-es asztaltól. Hát így. :-))
Szomorúan tapasztaltam, hogy a nagy hírű vendéglő színvonala ennyire gyenge. Húsleves háziasan, maceszgombóccal csészében 2200 forintért felejthető, gyenge, kemény húsdarabokkal, sok sárgarépa-karikával. Libamájszeletek rántva, burgonyapürével 10800 Ft, kis darabokban sütve (4 db) hatalmas panírban, benne itt-ott rosszul átsült, papírvékonyságú limamáj darabok, melyek állaga helyenként ugyancsak furcsa.
A krumplipüré tetején valami zöldes színű, talán zsiradék, nem tudom. A tejfölös uborkasaláta 1500 forintért lézeng a tálka alján, nyers, ízetlen, csak a tejföl dob rajta valamit. Komoly árak mellett gyenge minőség, kis adagok. A kiszolgálás rendben volt. Utoljára voltam itt.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
1087Budapest, Mosonyi u. 3.
06 1 333 3492
Szolgáltatások
ingyenes WIFI légkondícionált helyiség vegetáriánus ételválaszték csoportokat szívesen fogad étel elvitelre kisállat bevihető parkolási lehetőség széles borválaszték zártkörű rendezvény lehetősége