Nagypocakos férfi kijön a szomszéd házból és azt mondja, hogy menjek ahhoz a nagy házhoz, 100 méter ide, ott csengessek, ott a kulcs. Megyek, közben kedélyesen ordítottunk egymásnak a csendes falusi utcán, hogy nem, nem az, a másik az! Most meg hová megy, visszább, az lesz az! Jó pár perc üvöltözés, aztán csengetek, néni kijön, kiderült, hogy ő az, vele beszéltem telefonon, és ő az, aki nem ér rá. Na, de ha már itt vagyok, akkor menjünk, nyitja. . . ezerrel hálálkodom is. Ígérem, gyors leszek, mint egy ejaculatio praecox, így aztán. . . szép a tornácos ház, a látogatható rész tulajdonképpen két helyiség, a tisztaszoba meg a konyha, de bőséggel van anyag, megfigyelhető, szerethető részletek. Meg a hölgy is egyre jobban ráér,. talán örül, hogy nem a szokvány zizi turistával van dolga. Szóval, így néz ki, amit láttok, persze mindennek a személyes varázsa az igazik, hogy ott vagy, érzed a fal, a ruhák szagát, beleéled magad, hogy mint élhettek itt ezekben a szobákban, ezekkel a bútorokkal, milyen az a világ, ami már nem látható. Szeretem-hely, ajánlom is! A végén nagyon akartam fizetni, a hölgy mondta, hogy nem lehet, nem tudja kezelni azt a pénztárdobozt, ha nagyon akarok, menjek el az önkormányzatra aztán fizessek ott. Így hát elrobogtak a polgármesteri hivatalba, ahol két kedves hölggyel jól elcsevegtünk, kifizettem a nyomorult 100 forintot, visszaadtak ezerből, aztán még utánam is szaladt az egyik az utcán, hogy a településről nyomtatott információkkal szolgáljon. Köszönöm szépen!